Az Így születtél csapatmunka eredményeként létrejött könyv. Beszélgetésre hív, hogy a könyvet olvasó apuka, anyuka, nagyszülő mesélje el a saját történetét is. A könyv születéséről Fodor Katával beszélgettem. A kötet középpontjában az ő illusztrációi állnak. Minden vonalnak, színnek és üres térnek jelentősége van, miközben egy kisgyermek megszületik, egy kisfiú és egy kismacska pedig barátságot köt. A beszélgetés nyomtatott változatát a magazin augusztusi számában olvashatjátok.

Az Így születtél egyszerre személyes és olvasóját beszélgetésre hívó történet. Hogyan született meg?

Fontosnak tartom, hogy az Így születtél ötlete nem egyedül az én fejemből pattant ki. Létrejötte közös munka eredménye. A Pagony Kiadó főszerkesztője, Kovács Eszter régóta ösztönzött arra, hogy kísérletezzek, gondolkozzak, hozzak történeteket, és én először egy teljesen más típusú ötletet küldtem neki. Szerkesztőtársa, Csobod Luca mondta ki azt, hogy a képeim egy születéstörténetre emlékeztetik őt. Eszter is egyetértett ebben, így jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a születés témájáról hoznék történetet. Ennek nagyon megörültem. Továbbá szeretek egy könyvbe kétféle formanyelvet sűríteni, egy történetet kétféleképpen megmutatni. Így jött, hogy egy anya hétköznapjait, és emellett egy kisfiú és egy kiscica barátságának történetét mutatom meg egyszerre. Ez igazán tetszett Eszternek, innen folytatódott az ötletelés, hogy mi lenne, ha ez végül egy beszélgetős könyv lenne, és nem is lenne benne leírva szó szerint minden. Inkább ösztönözzük arra az olvasót, hogy tegye hozzá a saját történetét. Itt már homályos a határ, hogy melyikünk melyik ötletet hozta. Közös munka volt, Eszterrel inspiráltuk egymást. Az biztos, hogy a formanyelvet én hoztam, a többi pedig alakult magától.

A könyvben kevés, helyenként egészen költői szöveg van. Hogyan döntöttetek végül amellett, hogy lesz a könyvben szöveg?

Először rövid szövegekkel terveztem meg a könyvet, amelyek épphogy megtámogatták a képi koncepciót. Fontos volt, hogy csak az egyik történetet támogassa szöveg, a másik mindenképp maradjon kommentár nélkül. Egy ponton, amikor elakadtunk azzal kapcsolatban, milyen regiszterben szólalnak meg a sorok, akkor föl is merült bennünk, mi lenne, ha elhagynánk a szöveget. Megmutattuk más szerkesztőknek, anyuka ismerőseimnek, és végül arra jutottunk, hogy most még piaci szempontból is jobb, ha inkább szöveges-képes könyv lesz. Az írásban egyébként Harcos Bálint költő is sokat segített nekem. Szerintem működik a könyv szöveg nélkül is, de végül úgy döntöttünk, hogy most ne két, hanem három szinten szólaljon meg a történet.

És valóban három formanyelv van: kevés szöveg, az anyuka története nagy, színes, áradó, a kiscica és a fiú története eközben szinte elbújik egy-egy színnel, egy-egy rajzzal. Ha nem figyelünk, lehet, hogy észre sem vesszük.

Tanulságos, hogy ezt mondod. Mástól is hallottam már, hogy elsőre észre sem vette, hogy a cicás történet ott van. Számomra a két történet szorosan összekapcsolódik. Szeretem ezt, amikor van egy rendkívül erős, teli, széltől szélig futó kép, és mellette egy szinte maszatnak tűnő vonalrajzos költői ábrázolás, egy sűrített “minitörténet”. Inspiráló együtt látnom a kettő közti kontrasztot. Nem is tudom nem együtt látni, szinte egyszerre születtek meg bennem. Az alkotói folyamat szempontjából fontos volt, hogy az anya és apa történetét nagyjából egy időben rajzoltam meg. Ugyanígy a cicás történettel. Kihívás volt az oldalpárok tervezésénél, hogy a cicás történet vonalai itt-ott vizuálisan jól kötődjenek az anyuka történetéhez. (Például, ahogy a gyerek növekedési fázisait mutató bal oldali képen a köldökzsinór vonala jobb oldalon gombolyagként folytatódik.) Fontos volt, hogy vizuális párhuzamokat hozzunk létre, és úgy találjuk meg a kapcsolódási pontokat, hogy közben konzisztens maradjon a történet.

fotó: Szűcs Tamás

Számodra a vizuális elemeken túl hogyan függ össze a két történet? Számomra mindkettő felnövekedés, fejlődéstörténet. Az egyik konkrét, a másikban a kisfiú lelkileg is növekszik, felelősséget vállal.

Képzeld, más is írta nekem, hogy a könyv kapcsán a Kis Hercegből a róka mondata jutott eszébe: „Felelős lettél azért, amit megszelídítettél”. Ezt rettenetesen jólesik hallani. A személyes megélésemet azonban máshonnan kezdem. Erős dilemmám volt, hogyan lehetne ez a könyv hiteles, ha nincs gyerekem. Csakis úgy, hogyha személyes részletekből is táplálkozik. Ilyen részlet a házasságom és ilyen részlet a barátaim gyerekeihez fűződő viszonyom: ahogy látom őket felnőni. Megindító, mennyire hasonlítanak a barátaimra, miközben teljesen más személyiségek. Továbbá nekem is van egy macskám, a macska, mint szimbólum is közel áll hozzám. A kisfiú történetének egyszerű rajzstílusát pedig nagyon szeretem gyakorolni.  Ezeket a jó élményeket tudtam becsatornázni a könyvbe.

Fentebb említetted már a visszajelzéseket. Milyen visszajelzéseket kaptál még? Volt, ahol valóban beszélgetéseket indított el a könyv?

Igen, kapok ilyen visszajelzéseket, és ez nagyon jólesik. A könyv megalkotásakor nemcsak az volt számunkra fontos, hogy beszélgetős könyv legyen, hanem hogy a célcsoportot pontosan meghatározzuk. Olyan szülőket szeretnénk elérni, akik kistestvért várnak, vagy egyszerűen elmesélnék a történetüket. Ehhez kapcsolódóan pedig bölcsődés, óvodás korú gyerekeket szeretnénk megszólítani. Nekem az egyik legizgalmasabb visszajelzés eddig az volt, amikor elmesélte egy kedves nagymama ismerősöm, hogy a volt férjével elvált nagyszülőkként hogyan látogatták meg a közös unokát, aki a könyvet nézegetve azt kérte, mesélje el a nagypapa, milyen volt a kapcsolata a nagymamával, (akivel egyébként már húsz éve külön élnek). A nagyszülők ma is jóban vannak, a válás ellenére, de ez a mesélés most adott egy plusz élményt a kapcsolatuknak. A visszajelzésekkel nekem egyébként érdekes viszonyom van. Tíz évvel ezelőtt színjátszóként vagy zenészként léptem színpadra. Ennek a műfajnak köszönhetően azonnal kaptam visszajelzést a közönségtől. A könyvbemutatókon is meg tudtam élni a közvetlen kapcsolatot. De rá kellett jönnöm, hogy könyvek esetében az alkotó és a közönségének viszonya alapvetően más jellegű. Kimegy a könyvem az éterbe, és vagy kapok visszajelzést, vagy nem. Kihívás számomra, hogy az időbeli és térbeli távolság miatt nincs közvetlen kapcsolatom azokkal, akik olvassák a könyvem.

Említsük még meg, hogy ez egy nagyalakú könyv, ez is különlegessé teszi.

Hálás is vagyok, hogy dacára annak, hogy drágák a könyvek, és át kell gondolni, megéri-e kiadni nagyalakú formátumot, a kiadó megtette ezt. Bevallom, nagyon szeretem az üres, fehér tereket, és a cicás mese tobzódhatott a fehérségben. Az üres tér segít megfogalmazni kimondatlan gondolatokat is. Ha minden be lenne szorítva egy jóval kisebb területre, akkor nem lenne akkora kontraszt a két oldal között, és egyes jelenetek nem tudnánk jól megszólalni.

A nagy fehér terek ellenére az olvasónak mégsem az az érzése, hogy ott nincs semmi: az alján lévő pár vonal betölti az egész oldalt, így lesz teljes az illusztráció.

Örülök, hogyha így látod, ezzel kísérleteztünk is, mégpedig próbanyomatokkal. Meg kellett találnunk az optimumot, mekkorák legyenek a rajzok, hogy az kényelmes legyen a szemnek is, de a jelentésük is megmaradjon. Fontos az üres és a kitöltött tér egymáshoz fűződő viszonya.

Az Így születtél nemrég jelent meg, itt van, de van már esetleg új ötleted, amiről mesélhetsz?

Nagyon szeretnék most egy új technikával dolgozni, a linómetszést próbáltam ki nemrég, Makhult Gabriella segítségével, egy illusztrációs kurzus keretein belül (a kurzust Turi Lilla és Rofusz Kinga tartotta). Teljesen beleszerettem a technikába, most folyton ezzel foglalkozom (nevet). A következő történetemet, ha elfogadja egy kiadó, mindenképpen így akarom készíteni. Fontos nekem a sűrítés, amit a linómetszés technikája szerintem nagyon is megsegít. Sokkal költőibb, kontrasztosabb képeket lehet vele alkotni. Az akvarelles vagy tintás munkáimra kaptam már olyan visszajelzést, hogy “túlmaszatoltam” vagy túlgondoltam őket. A linós munkáimra viszont azt mondták a mentoraim, hogy ezzel az ábrázolásmóddal jobban eltalálom az arányokat a koncepcióimban. Szeretnék most ebbe az irányba menni tovább. Érdekes egyébként, hogy azt mondtad, az Így születtél most “itt van”. Azt fedeztem föl magamban, hogy a könyv a leadásig van együtt velem, addig igazán szoros a viszonyunk. De miután a nyomdába került, én már egy új történeten kezdtem gondolkodni, amit most még senki nem ismer. Emiatt lényegében van egyfajta elcsúszás köztem és a közönség között, ahogy azt említettem is. Ezt az elcsúszást a könyv műfaja hordozza. Érdekes tapasztalás ez, bizonyára a következő könyvemnél is így lesz majd.

Fodor Kata hírlevelére ITT iratkozhattok föl. A kéthetente érkező levélben csak képek vannak, legfeljebb egy-két kísérőgondolattal. Gyönyörű, gondolatébresztő képeket kaphattok.

A fenti bejegyzésben szereplő képeket Fodor Kata bocsátotta rendelkezésemre.

Kapcsolódó bejegyzés:

Elefánt a kiskertben - interjú Molnár T. Eszterrel

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.