Film készül Ian Charleson legendás Hamlet alakításáról
2026.08.10. 19:24
Ian Charleson (1949-1990) skót színészt a nemzetközi közönség a Tűzszekerek című filmből ismeri. A Vangelis zenéjével legendássá vált filmben ő alakította Eric Liddell futót. Ian Charlesont hazájában, Nagy-Briatanniában azonban nemcsak a Tűzszekerek miatt szerették. Elismert, sőt, legendás Shakespeare-színész volt. Életéről most film készül, amely a legendás Hamlet alakítására fókuszál.

Ian Charleson portréja (forrás: IMDb)
Ian Charlesont 1986-ban diagnosztizálták HIV-fertőzéssel, halálát AIDS-hez köthető betegség okozta 1990 januárjában, 40 éves korában. Hamlet dán királyfit 1989. október 9. és november 13. között játszotta el még egyszer utoljára, a londoni Nemzeti Színház színpadán.
A tervek szerint idén év végén mozikba kerülő Elsinore [Helsingør dán város angol neve, itt játszódik a Hamlet] című film erre az utolsó előadásra koncentrál, és arra, hogy Ian Charleson a próbafolyamat során hogyan nézett szembe a betegségével és az elmúlással.
A filmhez, ami remélem, hozzánk is eljut majd a mozikba, még nincs előzetes, egyetlen képet viszont már láthatunk belőle. A "tovább" mögött meg is mutatom.
A képen Andrew Scott látható Ian Charleston szerepében, amint a Hamletet próbálja:

A filmben Andrew Scott mellett szerepel majd Olivia Colman mint Ian Charleson orvosa. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű filmet láthatunk majd.
Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)
Szerző: PuffCinq
Szólj hozzá!
Címkék: zene hírek film brit történelem színház vangelis skót london dán shakespeare hamlet lmbtq olivia colman andrew scott joe locke andrew scott 50 ian charleson
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
