Tényleg mindjárt eljön Az aranykor
2025.05.06. 18:23
Áprilisban megtudtuk, hogy júniusban érkezik Az aranykor. Most pedig már azt is tudjuk, hogy egészen pontosan 2025. június 22-én érkezik a sikersorozat harmadik évada a Maxra/HBO-ra.
Az aranykorról még tavaly így írtam a blogon: "egy könnyed, mégis mély, apró részleteiben nagyon izgalmas sorozatot, ezúttal az amerikai történelem meghatározó időszakából. Az 1880-as évek elején járunk New Yorkban, ahol a régi tekintélyes családok és az újgazdag, társadalmi beágyazottsággal még nem, jelentős vagyonnal viszont már rendelkező családok csapnak össze a politika, a gazdaság és talán mindennél fontosabban a kultúra területén." - a teljes bejegyzést ITT olvashatjátok.
Áprilisban egyébként képek is érkeztek a harmadik évadból, most pedig egy rövid előzetest kaptunk az érkező szezonhoz. A kedvcsináló, izgalmas előzetest megnézhetitek a "tovább" mögött.
Filmen búcsúzik a Heartstopper
2025.04.27. 18:57
A Heartstopper - Alice Oseman nagy sikerű sorozata - tavaly októberben már a harmadik évaddal jelentkezett a Netflixen, és azóta is vártuk a folytatást. Most a streaming szolgáltató bejelentette, hogy a sorozat új évadot már nem kap, de aggodalomra semmi ok. Nick és Charlie története egy zárófilmmel ér véget hamarosan.
Édesbús hír ez, hiszen mindig szomorú, amikor véget ér valami, amit szeretünk. Annak viszont nagyon örülök, hogy rendes lezárást kap a történet. Egyébként még a sorozat/film alapjául szolgáló képregények hatodik, befejező kötetét is várjuk. Nick és Charlie történetének legizgalmasabb része tehát még csak most következik: megtalálják egymás oldalán a boldogságot? Örökre együtt maradnak? Hamarosan kiderül! Képregényben és filmen is!
Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)
Szerző: PuffCinq
2 komment
Címkék: hírek sorozat film könyv brit netflix lmbtq lifelover heartstopper alice oseman joe locke kit connor
Az ifjú bűvész és a bölcs nyúl – beszélgetés Hajnóczy Somával
2025.04.22. 16:32
Hajnóczy Soma kétszeres bűvész-világbajnok, számos elismerés birtokosa, ezúttal egy szívmelengető könyvvel lép elénk. Az ifjú bűvész és a bölcs nyúl különleges, lenyűgözően illusztrált kötet, amelyben egy kisfiú és egy nyúl beszélget az élet nagy kérdéseiről. A könyv a felnőtteknek inspiráló, a fiataloknak pedig utat mutat. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok.
A könyved magával ragadó és személyes. Hogyan jött az ötlet, hogy könyvet írj?
A könyv ötlete néhány évvel ezelőtt már megfogant, azonban folyamatosan sok projektem fut: műsorok, videók, társasjátékok, színházi estek, sok minden forog a fejemben. Így mindig priorizálnom kell. Tavaly év elején volt időm arra, hogy ezzel a könyvvel foglalkozzam. A lényegi részét két hét alatt egy külföldi elvonuláson írtam meg.
Júniusban érkezik Az aranykor 3. évada, itt vannak az első képek
2025.04.21. 17:52
Az aranykorról körülbelül egy éve írtam meg, hogy "könnyed, mégis mély, apró részleteiben nagyon izgalmas sorozat [...], az amerikai történelem meghatározó időszakából". Azóta is izgatottam várom a következő részeket. Most végre kiderült, hogy a harmadik évad idén júniusban érkezik a Maxra, ennek örömére itt vannak az első képek is.
A fenti képen Carrie Coon látható Mrs. Russell szerepében, és nem túlzás, hogy én miatta várom leginkább Az aranykor folytatását. Mrs. Russellként egyszerre "egyszerre hideg és érzelemgazdag, céltudatos és érzékeny", de bármi másban szerepel is, Carrie Coon lenyűgöző színésznő. Legutóbb A Fehér Lótusz aktuális - és szerintem zseniális - évadában láthattuk, barátnőivel nyaraló, helyét kereső nőként, aki nem biztos, hogy olyan jóban van a barátnőivel, mint ahogy az elsőre látszik... ha még nem láttátok, ne hagyjátok ki!
Az aranykor következő évadából származó többi képet a "tovább" mögött nézhetitek meg, galériába rendezve.
„Akkor van probléma, ha a képernyő helyettesíti a szülőt” - beszélgetés dr. Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáterrel
2025.04.17. 17:03
Az elmúlt években jelentősen nőtt a gyerekek képernyő előtt töltött ideje. A 8-12 éves korosztályban a napi átlagos képernyőidő 5 és fél óra, a kamaszok körében már több mint 8 óra. Ez komoly hatással van a fiatalok életmódjára, és hosszú távú következményekkel járhat mind a fizikai, mind a mentális egészségükre nézve. A Bethesda Gyermekkórház szakembereinek vezetésével indított, képernyőidő-csökkentő program célja, hogy segítséget nyújtson a családoknak a virtuális tér feletti kontroll visszaszerzésében, és abban, hogy aktívabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessenek. A programról dr. Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvossal, a program szakmai vezetőjével beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok.
Miért indította a Bethesda Kórház a képernyőidő csökkentését segítő programot?
Az adta az ötletet, hogy a szülők rendszeresen megkerestek minket a képernyőidő csökkentésének kérdésével. Ez egyébként kórházunk egyik osztályának sem a fő profilja. De én például az ADHD-részleget vezetem, ahová figyelemzavarral, hiperaktivitással jönnek gyerekek. Állandó kérdés a szülőktől, hogy mi az, ami túl sok, képernyőidőt tekintve, mennyit lehet megengedni, mert a tapasztalat az, hogy nehéz a gyerekeknek elszakadni a képernyőtől. De az endokrinológiai osztályon, ahol elhízott gyerekkel foglalkoznak és a neurológián, amikor a gyerekek alvását vizsgálták, felmerültek ugyanezek a kérdések. A képernyőhasználatot nem szabad medikalizálni, az egy hétköznapi és sok esetben szükséges dolog. De ma már adatok támasztják alá, hogyha a napi szórakozási célú képernyőidő meghaladja a két órát, akkor az jelentősen növeli a gyerekeknél az elhízás, az alvászavar és a hangulatzavarok kialakulásának kockázatát.
Rengeteg izgalmas hír, előzetes és kép érkezett készülő filmekről és sorozatokról, amíg én Londonban voltam színházban.:) Már hazaértem, úgyhogy most megpróbálom nektek csokorba szedni ezeket az izgalmakat.
Először is gyönyörű, és végre hosszú előzetes érkezett a Chuck életéhez. Stephen King kisregényének adaptációjában Tom Hiddleston a főszereplő. Ahogy azt már megírtam, a film amerikai premierje idén júniusra várható. Magyar bemutatóról még nincs hír, de az első kritikák szerint Tom Hiddleston élete eddigi legjobb alakítását nyújtja a filmben, úgyhogy remélem, hamarosan mi is láthatjuk. Az előzetes tényleg nagyon jó filmet ígér:
A "tovább" mögött pedig térjünk rá a klasszikusokra!:)
Molnár Krisztina Rita író, költő, műfordító, legújabb kötetében pedig írásgyakorlatokat gyűjtött csokorba. A gyakorlatok kiindulópontja egy-egy érdekes műalkotás vagy természeti jelenség. Nem kell írónak lennünk ahhoz, hogy elvégezzük ezeket a gyakorlatokat, elég, ha szeretnénk elmélyülni, szemlélődve, nem rohanva figyelni a világot. A gyakorlatok végére pedig a saját kérdéseinkre is választ kaphatunk. Az Ilyen kék virágok című kötetről a szerzővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.
Hogyan kezdtél írásgyakorlatokkal foglalkozni?
Minden a biatorbágyi Kisgombos Könyvesboltban kezdődött, már több mint tíz éve. Ez a könyvesbolt olyan, mint a lélek patikája. A munkatársak tényleg odafigyelve ajánlanak könyveket a vásárlóknak, tulajdonképpen úgy működik, mint egy szellemi műhely. Gombos Kata, a bolt megálmodója keresett meg engem, hogy mi lenne, ha tartanék náluk kamaszoknak kreatív írásműhelyt. Így aztán hosszú éveken át heti rendszerességgel tartottam fiataloknak foglalkozásokat. De ez alapvetően mesterségre tanítás volt, megtanulták, hogy mi az, hogy jambikus verselés, hogyan kell szonettet írni. Természetesen nem azért, hogy végül mindenki, aki odajár, egyszer majd íróvá, vagy költővé váljon. De bármelyik művészeti ággal is foglalkozik gyerek- vagy fiatalkorában az ember, biztos, hogy a gondolkodása, a kifejezésmódja, az, hogy hogyan old meg egy problémát, árnyaltabbá válik, ez pedig az élet bármely területén hasznos, legyen aztán később halbiológus, vagy buszsofőr. Ezekből az írásműhelyekből aztán az következett, hogy időnként előfordult az is, hogy amikor íróként vagy költőként meghívtak egy fesztiválra, vagy egy művelődési házba, már arra is felkértek, hogy tartsak kreatív írás foglalkozásokat. Pár évvel ezelőtt született meg bennem a gondolat, hogy jó lenne felnőtteknek is tartani rendszeres íróműhelyt, de nem mesterségkurzust, hanem olyan alkalmakat, melyeknek nem feltétlenül az a célja, hogy kiadható irodalmi művek jöjjenek létre, vagy hogy valaki megtanulja a versformákat a gyakorlatban, hanem az, hogy aki eljön, és részt vesz a műhelymunkában, a körbejárt és végül szövegbe kerülő téma segítségével képes legyen szemlélődve és áttételesen végiggondolni és megismerni saját élete egy-egy problémáját vagy részletét is.
Chuck élete: Tom Hiddleston egy Stephen King adaptációban
2025.03.27. 23:23
Tom Hiddleston éppen Benedekként lép színpadra minden este Londonban, már alig várom, hogy lássam.:) De hamarosan a mozikba is visszatér a nagyszerű angol színész. Stephen King Chuck élete című kisregényének azonos című adaptációjában alakítja a főszerepet.
A Chuck élete a Minél véresebb című kisregénygyűjteményben jelent meg először, 2020-ban. Fülszövege sokat ígér: "A Chuck életé-ben a világ összeomlani látszik, az internet leáll, az emberek kétségbeesetten próbálnak túlélni, csak egy bizonyos Chuckot éltetnek a városban mindenfelé. A kötet legformabontóbb és legmeglepőbb írásából megismerhetjük a titokzatos idegen életét."
Bevallom, én még nem olvastam a Chuck életé-t, de, ahogy magamat ismerem, a film premierjéig biztosan megteszem. :) Az amerikai bemutató 2025. június 6-án lesz. Addig is a "tovább" mögött már megnézhetünk egy rövid kedvcsinálót, amely sokat nem árul el, de kellően izgalmas.
Szerző: PuffCinq
2 komment
Címkék: hírek előzetes film könyv brit amerikai london nyár stephen king shakespeare tom hiddleston mike flanagan
Gyerekek és szüleik jogai a kórházakban - beszélgetés Lebedi Rékával, a TASZ szakértőjével
2025.03.17. 18:15
Amikor egy gyerek kórházba kerül, akkor a gyereknek és szüleinek egyaránt vannak jogai. Mik ezek a jogok? Mennyire ismerjük őket? És mennyire érvényesülnek ma Magyarországon? Lebedi Rékával, a Társaság a Szabadságjogokért szakértőjével beszélgettem a témában. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.
Mennyire vannak az emberek tisztában azzal, hogyha kórházba kerülnek, akkor vannak jogaik, felnőtteknek gyerekeknek és szüleiknek egyaránt?
Nekünk a TASZ-nál az a tapasztalatunk, hogy Magyarországon az emberek jogtudatossági szintje sajnos nem túl magas. Ez a kórházi és járóbeteg ellátásra is igaz. Az emberek nem nagyon tudják, mik azok a betegjogok, és hogy van beleszólásuk a saját és gyermekeik ellátásába. A betegjogokat tételesen meghatározza az egészségügyi törvény. Mindennek az alapja az egészségügyi ellátáshoz való jog. Jogunk van hozzá, hogy az adott betegségnek, az állapotunknak megfelelő egészségügyi ellátást megkapjuk. Ehhez hozzátartozik, hogy az egészségügyi ellátás 24 órában elérhető kell, hogy legyen. Nagyon fontos a tájékoztatáshoz való jog. Mindenkinek joga van hozzá, hogy megfelelően tájékoztassa az egészségügyi személyzet arról, hogy milyen ellátást fog kapni, ennek az ellátásnak milyen előnyei és hátrányai lehetnek. Ha vannak, akkor az alternatív lehetőségeket is ismertetni kell.
Jamest és Rubyt egy világ választja el
2025.03.10. 17:58
Meg kell mondanom, azóta várom apró tűkön ülve a Maxton Hall 2. évadát, amióta az elsőről először írtam a blogon. Nagyon örülök is neki, hogy az Amazon végre kiadott három plakátot a közelgő új részekhez. A plakátokon az látszik, hogy a két főszereplőt, Jamest és Rubyt egy világ választja el. Ruby fényben áll, James viszont sötétben. Azt pedig nem tudjuk, hogy elérhetik-e egymást valaha igazán.
A plakátok tehát nem spórolnak a hatással és az érzelmekkel, csak győzzük kivárni az új részeket. Merthogy az is kiderül, hogy sokat kell még várni, 2025 végégig. A "tovább" mögött azonban ott van a másik két plakát, és az is kiderül, a sorozat alapjául szolgáló könyv mikor jelenik meg magyarul.