Napra pontosan 11 évvel ezelőtt indult a blog. Tavaly, csodálatos szerzőtársaimmal együtt nagyon megünnepeltük a 10. születésnapját. Nekem pedig azt hiszem most kellene azt mondanom, hogy nem hittem volna, hogy tizenegy év múlva is itt ülök majd, és lelkesen blogolok. De én nagyon is hittem, tudtam és akartam. Egy valamit azonban tényleg nem hittem volna: hogy tizenegy év elteltével éppen egy svéd krimisorozatról szeretnék majd írni Nektek a blog születésnapja alkalmából. Pedig, ha jobban belegondolok, a november a krimik ideje. Az Ünnep még csak közeledik, de már korán sötétedik. Éppen ilyenkor kell jólesően begubózni, és egy jó krimit nézni vagy olvasni. Úgyhogy most, a blog 11. születésnapján jöjjön a 132. ajánló, a Gåsmamman című sorozatról.

 

gasmamman-poster.jpg

 

A Gåsmamman („Lúdanyó”) napjaink Svédországában játszódik. Az események egy Stockholmhoz közeli kertvárosban indulnak, ahol Sonja Ek (Alexandra Rapaport) él nyugalomban férjével és három gyerekével. A családi vállalkozásban Sonja nem sokat dolgozik, de a kényelmes élete így is megvan. Egyik pillanatról a másikra minden megváltozik azonban, amikor Sonja férjét egy ismeretlen motoros fényes nappal lelövi. Sonjának rá kell döbbennie, hogy a férje nem éppen törvényes eszközökkel teremtette meg a kényelmes életet. A család libatelepe például nem is libatelep, hanem egy modern eszközökkel felszerelt, hiba nélkül működő marihuánaültetvény. A férje azonban túl messzire ment, amikor némi kokain is a kezébe került… Sonját hirtelen a pénzt követelő drogkereskedők és a férje ügyei után nyomozó rendőrség is szorongatni kezdi, neki pedig gondolnia kell a gyerekei jövőjére. De vajon meddig mehet el egy anya, hogy megvédje a családját? Sikerül-e Sonjának megőriznie az ártatlanságát, miközben a szervezett bűnözés szálai könyörtelenül körbefonják?

A Gåsmamman egy holland tévésorozat remake-jeként készült el, hat évad, összesen 46 epizód alkotja. És kiválóan indul. Alexandra Rapaport Svédországban elismert színpadi - és filmszínésznő, akit mi például A vadászat című dán filmben láthattunk már egy kis szerepben Mads Mikkelsen oldalán. Sonja Ek szerepében pedig kitűnő, ahogy első ránézésre gondoskodó és ártalmatlan anyuka, aki azonban egészen könnyedén fölfedezi magában, hogy kíméletlen is tud lenni, ha drogbárókkal kell felvennie a harcot. Vagy ha éppen neki magának kell drogbáróvá válnia…

 

 

Ahogy mondtam, a sorozat kiválóan indul, de éppen a jó alapkoncepció miatt fárad el egy kicsit. Hiszen, miután Sonja fölfedezi magában a kíméletlenséget, akkor már nincs visszaút, az izgalmat fenn kell tartani. Újabb és újabb gyilkosságok és árulások jönnek, a tét egyre nagyobb, Sonja környezetében lassan szinte mindenkiről kiderül, hogy vérszomjas bűnöző vagy éppen beépített rendőr. Egy idő után már az lehet az érzésünk, hogy egész Svédországban csak Sonját találják meg a kétes alakok, ő maga is megjegyzi egyszer, hogy nem bírja már egyik katasztrófát a másik után. Ennek pedig az a másik oldala, hogy Sonja karaktere kevés teret kap a fejlődésre. Egyik ellenség jön a másik után, ő pedig nem tehet mást, megy előre, küzd ellenük.

Akik miatt azonban egyértelműen érdemes végignézni a sorozatot, azok Sonja gyerekei. Ők rengeteg teret kapnak a változásra, és ezzel élnek is. Oké, bevallom, én eredetileg a legkisebb gyerek, Linus miatt kezdtem el nézni a Gåsmammant, hiszen Edvin Ryding játssza. A fiatal színész a sorozat indulásakor még csak tizenkét éves volt, az utolsó epizód megjelenésekor már tizenkilenc. Miközben Linus Ek traumatizált kisfiúból zaklatott kamasszá válik, Edvin Ryding színészi tehetsége is egyre inkább kibomlik, és megjelenik az az érzékenység, amely a Young Royalsban úgy elkápráztatott.

 

gasmamman2.png

 

Clara Christiansson Drake sem marad le Nina szerepében. Nina Ek az első perctől kezdve mindent megtesz, hogy eltávolodjon az anyjától, és ne váljon olyanná, mint ő. Ezzel önmagát gyakran bajba sodorja, a testvéreire viszont mindig nagyon figyel. Az én kedvencem azonban most vitathatatlanul Joel Lützow Gustav szerepében. Gustav Ek Sonja legidősebb gyereke, és egyértelműen ő járja be a legnagyobb utat a testvérek közül. Anélkül, hogy túl sok mindent elárulnék, annyit elmondhatok, hogy Gustavnál az a kérdés, hogy sikerül-e szembefordulnia az anyjával, és fordítania a saját életén.

A Gåsmamman tehát néha talán túl sok, de mindvégig izgalmas krimi arról, hogy a döntéseink hogyan határoznak meg minket. Novemberi estékre éppen tökéletes. Ajánlom nektek, hogy nézzétek meg, de aztán gyertek vissza, és olvassátok A Kihagyhatatlan blogot! Annyi ötletem van, hogy az bőven kitart a következő 11 évre is.

 

                                                                                     Bori

 

Gåsmamman 2015 és 2022 között volt műsoron Svédországban, jelenleg ITT találjátok meg angol felirattal. Igazán izgalmas így nézni, a svéd nyelv gyönyörű. A sorozat IMDb-adatlapját ITT találjátok.

 

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

 

 

gasmamman2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr1618258775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2023.11.23. 22:38:38

Óó, boldog születésnapot!:) Én is nagyon rákattantam erre a sorozatra (és a svéd nyelvre:D), az eleje, úgy két-két és fél évad egyszerűen szuper, utána pedig tényleg a gyerekek húznak tovább. Az én kedvencem is Gustav, Linus mellett természetesen.:)

Ami még nagyon vicces, meta/érdekes: 3-4 részben Malte Gårdinger is föltűnik egy icipici szerepben. A hajáról ismertem meg.:D És ami még jobb: Magnus Roosmann, aki Sonja férjét játssza a Young Royalsban mint Ludvig herceg szerepel, azaz mindkét sorozatban ő Edvin Ryding apja. Imádom az ilyet.:)

Amúgy az eredeti holland sorozatból készült amerikai remake is, de már az előzetese is elég béna:

www.youtube.com/watch?v=UHxNKyRD2tU&ab_channel=TVweb

Szerintem a Gåsmamman a legjobb.:)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2023.11.23. 22:53:05

@ChristineJane: Ó, Malte Gårdinger (azaz August a Young Royalsból) haja nekem is feltűnt.:D De nem voltam benne biztos, hogy ő az, köszi, hogy megírtad! Ludvig herceg/Magnus Roosmann szereplés pedig tényleg érdekes/vicces.:)

Igen, a Red Widow előzetesét én is megnéztem, de elriasztott, pedig szerepel benne Goran Višnjić.:) Hiába, a
Gåsmamman magasra tette a lécet.:)

vincentmarvinjules 2023.11.25. 14:24:15

Edvin Ryding karizmatikus ifjú színész :))
A sorozat tök jó lehet, sajnos nem tudom letölteni. Hátha jön a Netflixre... Addig is, jó volt olvasni az ajánlót, és gratuálok, még sok boldog 11 évet a blognak <3 !!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2023.12.01. 16:27:48

@vincentmarvinjules: én a Netflix helyében abszolút megvenném a sorozatot, hogy mindenki meg tudja nézni. Nagy sikere lenne...

ChristineJane 2023.12.01. 16:31:34

@vincentmarvinjules: @PuffCinq: az A Part of You, Edvin Ryding új filmje viszont a Netflixre jön jövőre:

www.youtube.com/watch?v=Cis_hmcy5bM&ab_channel=ZLProductions

Én már most várom!:)
süti beállítások módosítása