A nyelvi fejlődés egy hosszú, messziről induló folyamat, melynek egy adott pontján megjelenik a hangos beszéd. Azt, hogy ez mikor történik meg, számos tényező befolyásolja. A szülők legfontosabb feladata ezzel kapcsolatban, hogy sokat és odafigyelve kommunikáljanak a gyermekkel, egészen a születésétől kezdődően. Az artikulációs mozgások és a hangok utánzásának képessége velünk született tulajdonság, amit már a két hónapos csecsemőnél is megfigyelhetünk, hiszen kiválóan reagál a hozzá intézett beszédre. A beszédfejlődés folyamatáról Molnár M. Monika logopédussal beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin szeptemberi számában olvashatjátok.

 

logopedia_1_1.jpg

 

A nyelvi fejlődésben mit tekintünk megkésett beszédfejlődésnek, meghatározható egy életkor?

Én erről a gondolataimat egy kicsit távolról indítanám, nem egy életkort adnék meg rögtön. Kezdjük onnan, hogy a nyelvi fejlődés és a beszédfejlődés között a kapcsolat nagyon összetett, és a beszéd megjelenése csupán a hatalmas „Beszéd” nevű jéghegy látható csúcsa. A beszédet megelőző fejlődési folyamat már a magzati élet 24. hete környékén elkezdődik, a hallás kialakulásával egyidőben. A nyelvi fejlődést úgy tudnám szemléletessé tenni, mint amikor hajfonáskor egy hajtömeget háromfelé veszünk, elvégezzük a megfelelő fonó mozdulatokat, végül elkészül egy hajfonat, ami esetünkben nyelvi fejlődés folyamatát jelenti. A fonatot képező első ág, amit ebbe a képletes copfba teszünk, az a családi örökségünk egyedi „keveréke”, ami a fogantatás pillanatában alakul ki. A fonat második ága, az emberi mivoltunkból adódó tulajdonságok összessége, amely az emberré válás kezdetétől sajátja minden embernek, ide tartozik az utánzásra (hangok utánzására) és ennek következtében a beszédre való képesség például. Az csak az ember sajátja, hogy a gondolatait beszédben képes kifejezni. A fonat harmadik eleme, a tanulásra való képesség. Erre nyilván az állatok is képesek, de a tanulás révén szerzett tudást folyamatosan bővíteni, frissíteni, és az elvont gondolkodás felé haladni csak az ember képes – tegyük hozzá, egyéni motivációja szerint. Ennek a három ágnak a harmonikus összefonódása adja az úgynevezett tipikus beszédfejlődést.   

Mit vehetünk tehát észre, ha megvizsgáljuk a fonatot?

A fonat vizsgálata során több dologgal szembesülhetünk. Mindegyik rész tartalmazhat olyan egyedi faktort, ami miatt a beszéd megjelenése késhet. Az első, tehát a családi részben lehet például öröklött hajlam a késői beszédindulásra. Ha egy családban több alkalommal is előfordult már, hogy a nagypapa, az apuka vagy a nagybácsi is későn kezdett el beszélni, akkor a beszéd késése a kisgyereknél, általában már nem szokott kiváltani akkora riadalmat a szülőkből. A logopédusnak az a dolga ilyenkor, hogy föltárja a hátteret, pontosítsa a részleteket, és ha kell, fölgyorsítsa a folyamatokat. A második, tehát az emberi mivoltunkból eredő részben, a szociális háttér vizsgálata a fontos. A farkasok nevelte Romulus és Remus történetét csak műalkotásokkal „dokumentálták”, de napjainkban valóban vannak olyan hitelesen dokumentált esetek, amikor állatok által nevelt gyerekek, a szociális nyelvi minta hiányában nem tanultak meg beszélni. Az elfogadható beszéd elsajátításának lehetősége kilenc-tíz éves kor felett már nem lehetséges, erre a következtetésre jutottak ezeknek a gyerekeknek a vizsgálata során a kutatók. De nem kell rögtön ilyen szélsőséges esetre gondolnunk. A mindennapokban is lehetséges, hogy egy kisgyerek nem kap elégséges, vagy inkább megfelelő minőségű szociális mintát. Nagyon fontos, hogy például etetés, sétáltatás, pelenkázás közben ne legyünk mással elfoglalva, hanem forduljunk a gyerek felé, beszéljünk hozzá, hogy a szülő-gyerek közötti beszélgetés egyre mélyebb érzelmi és egyre magasabb nyelvi szinten történjen.

A ringatóknak, altatódaloknak mi a jelentősége a beszéd fejlődésében?

Hatalmas a jelentőségük! Segítenek abban például, hogy a beszéd prozódiai jellemzői megfelelően tudjanak működni. A beszéd prozódiai jellemzői: a hanghossz, a hangsúly, a ritmus és az intonáció, a helyesírás és a szövegértés alapjait képezik. Lehet, hogy senki sem gondol arra, hogy amikor sokat dúdol, ringat, énekel a kisbabának, a majdani iskolás jó tanulmányi előmenetelét alapozza meg. Az emberi énekhang érzelmi fejlesztő hatásáról a legtöbb embernek van személyes tapasztalata, ezt nem kell igazolni, úgy érzem. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy páratlanul hatalmas mennyiségű, és jól rendszerezett a néprajzkutatók által összegyűjtött magyar népi hagyománykincs ebben a gyermekeknek szóló témakörben is.

 

logopedia2.jpg

 

Milyen egyéb okok befolyásolhatják a beszédfejlődést?

Ha egy kisgyerek gyakran szenved a fülét – orrát – torkát érintő gyulladásos, vagy hurutos váladékot képző betegségektől, nem reagál zajokra, hozzá intézett beszédre, úgy érezzük, hogy nem gőgicsél, nem kommunikál eleget, akkor meg kell nézetni, hogy a hallásával nincs-e probléma? Mert ha gond van a hallással, a hangok, szavak utánzása sem lehet sikeres.  Ha felmerül a gyanú, hogy esetleg a látása nem jó a babának - kisgyermeknek, akkor nem tudja megfigyelni azokat az artikulációs mozdulatokat, amelyek a hozzá beszélők szájmozgásának utánzásához szükségesek. A születéskor jelentkező kisebb – nagyobb problémák is okozhatnak késést a nyelvi- és beszédfejlődésben, de erre a védőnők és a házi gyermekorvosok nagyon figyelnek, és a megfelelő helyre irányítják a szülőket. Egyébként, ha egy tipikus fejlődési ívet nézünk, akkor 0-2 hónapos kor között jelennek meg az elsődleges biológiai hangok. 3-5 hónapos kor között jelenik meg a gőgicsélés és a nevetés, 6-7 hónapos korban kezdődik a játékos hangadás. 8 hó - 1 év hat hónapos korban megjelennek a hangjelenségek, a szókezdemények, a dallamos megnyilvánulások, 1 év – 2 év 6 hónapos kor között kétszavas közlések és szókincsrobbanás történik, 3 – 4 év között valamennyi beszédhang helyes ejtése kialakul, 4 – 6 éves kor között pedig a szövegszerű beszéd használata tapasztalható. Ezek csak irányok, az ettől való kisebb eltérés nem feltétlenül jelez bajt.

Ha hozzád érkezik egy kisgyerek, mert minden fentebb említett faktor arra mutat, hogy megkésett beszédfejlődésű, akkor hogyan kezded el a munkát vele?

Itt a kezdést valóban ki kell emelni, mert talán ez a legfontosabb rész: meg kell nyugtatni a gyereket. Az talán erős, ha azt mondom, hogy a kisgyerek bűntudattal érkezik hozzám, de egy ahhoz nagyon hasonló érzéssel, azzal a tudattal, hogy valamiben ő nem jó. Mert róla, fölötte elégedetlenkedve beszélnek. Már az egészen kicsi gyerek is érzékeny arra, hogy valami nincs vele rendben. És akkor még el is viszik valaki idegenhez, hogy vizsgálgassa, segítsen rajta. Nekem is fontos, hogy ne rohanjam le a hozzám érkező gyerekeket. Igyekszem megnyugtatni őket, és olyan oldott helyzetet teremteni, ami nekem informatív a fejlődésükkel kapcsolatban, a gyerekek számára viszont „csak” játék. Erre az első benyomásra nagyon szép terápiás munkát lehet építeni.

Lássunk egy tipikus beszédfejlődési ívet!

 

  • A megszületéstől két hónapos korig megjelennek az elsődleges biológiai hangok
  • Három-öt hónapos kor között látható már a gőgicsélés és a nevetés
  • Hat-hét hónapos korban kezdődik a játékos hangadás
  • Nyolc hónapos és másfél éves kor között megjelennek a hangjelenségek, a szókezdemények, a dallamos megnyilvánulások
  • Egyéves és két és fél éves kor között kétszavas közléseket tesz a gyermek, és egyben szókincsrobbanás is tapasztalható
  • Három- és négyéves kor között kialakul valamennyi beszédhang helyes ejtése
  • Négy- és hatéves kor között pedig a szövegszerű beszéd használata tapasztalható

 

Ezek csak irányok, az ettől való kisebb eltérés nem feltétlenül jelez bajt.

 

 Kapcsolódó bejegyzés:

 

Legyen a mozgás öröme mindenkié - interjú Fenyvesi Zoltánnal

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

 


logopedia3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr1617921449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2022.09.12. 18:06:49

Egyre újabb és újabb témák jelennek meg az interjúkban, nagyon szuper! <3

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.09.12. 18:08:50

@ChristineJane: én sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen témák jelennek meg a blogon, de örülök, hogy így alakul az élet! <3

vincentmarvinjules 2022.09.13. 16:49:06

Kitűnő interjú! Milyen jó a világnak, hogy vannak ilyen profi "munkamániások" :)

IamSherLocked 2022.09.13. 18:27:56

Logopédus! Nahát! Valóban nem film vagy könyvajánló :) de gondolkodom már egy ideje, hogy elmennék logopédushoz! Várom a cikk folytatását. :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.09.13. 19:45:56

@IamSherLocked: miért akarnál logopédushoz menni? Voltam már olyan szerencsés, hogy hallottalak beszelni, és azt kell mondjam, felettébb fenomenálisan faragod a fülnek felelő fordulatokat, angolul is! (Ezt gyorsan leírtam, mielőtt elfelejtem.:D)
süti beállítások módosítása