Ma van a Boldogság Világnapja, tökéletes alkalom arra, hogy szárnyas fényben lássuk a világot. A Fénytől élünk s fény vagyunk című kötet egy verses jógakönyv gyerekeknek, amely a játékossága mellett a maga teljességében és mélységében mutatja meg a jógát az óvodás és kisiskolás korosztálynak. A könyvet évtizedek óta jógázó pedagógusok, Kerényi Mari Minakshi és Majorné Fehér Zsuzsa Jamuná állította össze, a Jóga a Mindennapi Életben-rendszer® alapján. A könyv stílusa könnyed, de a gyakorlatoknak megfelelően pontos. Akihez ez a könyv elér – legyen akár gyerek, akár felnőtt – az megtapasztalhatja a jóga és a versek áldásos testi-lelki hatásait. Az egyik alkotóval, Kerényi Marival beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.

 

jogakonyv9.jpg

Kiadó: MOJU (Magyar Országos Jógaúnió)

 

Hogyan lehet a jógát közel vinni a gyerekekhez?

Kezdjük azzal, hogy a jóga egység. A test, a szellem és a lélek egysége. Egy gyerek közelebb van még ehhez az egységhez, mint mi, felnőttek. Amikor világra jön, egy gyermek még magával hozza ezt az egységet, természetesen. Később a fejlődése során, illetve a különböző kulturális hatásokra válaszul, szükségszerűen megtörténik az egység szétválása, megtörténik a tudatosodás. Ami egy gyermekben még ösztönösen megvan, azt mi, felnőttek nagy tudatossággal, rendkívüli igyekezettel tudjuk csak megszerezni. Tehát egy gyereknek sokkal több köze van a jógához, mint egy felnőttnek. Ahhoz, hogy ezt belássuk, át kell gondolnunk, hogy mi is a jóga. Kétségtelenül nagyon sok tévhit él a jógával kapcsolatban. Volt idő, amikor a jóga valami tiltott hókuszpókusz volt, jelenleg „trendi cucc”. Ezerféle jógastúdió van, ami kínál mindenfélét. Kétségtelen, hogyha a jógának a legkisebb részét is valaki kiemeli, már azzal is nyer. Ha valaki semmi mást nem csinál – hagyja a csudába az egész filozófiát -, és csak a mozgást emeli ki a jógából, és be az életébe, már az is jó. A jóga olyan testtudatossággal ajándékozhat meg minket, amely nemcsak a fizikai testre, de a mentális állapotra és a szellemre is kiválóan hat.

Melyek a jóga mozgásformái?

Ezek az ászanák, a testhelyzetek. Ha valaki csak ászanákat csinál, akkor is egészségesebbnek, boldogabbnak, kiegyensúlyozottabbnak, még szebbnek is érzi magát. Hogyha mindezt összeköti a légzéssel, akkor már magasabbra lép. Tudjuk, hogy a helyes légzés nagyon fontos, és ha összehangoljuk a mozgással, az növeli a tudatosságot, a fizikai teljesítőképességet. A jóga csodálatosan rendben tarja a magas vérnyomást, hiszen a véráramlásra nyilvánvalóan hat a légzés. Energiaháztartásunk szorosan összefügg a légzéssel. De a jógában a legnehezebb gyakorlatok azok, amelyeknél látszólag csak ülni kell. Ezek a gyakorlatok a gondolat koncentrációját követelik meg az embertől. Irányítani kell a gondolatainkat, illetve lecsendesíteni, ami persze nagyon nehéz. De ha ez sikerül, akkor elérhetünk egy olyan állapotot, amely az egész lényünket harmonizálja.

A gyerekek tudják, hogy amit csinálnak, az jóga?

Nagyon sok olyan tevékenysége van az embernek, gyermeknek és felnőttnek egyaránt, amit, ha tudatosan csinálunk, akkor az bizony jóga. Gyermekeknél pedig sokkal természetesebben születik meg az a mozgás, amely jót tesz nekik. A gyerekek mozgásfejlesztésével foglalkozó szakemberek, gyógytornászok, neurológusok számtalanszor megtapasztalják, hogy a gyerek ösztönösen megtalálja azt a mozgásformát, ami neki jó. Emellett egy kisgyerek nagyon természetesen tud elmélyülni valamiben. És ez az elmélyülés a gyerekeknél spontán módon adatik meg. A jóga tehát egyáltalán nem idegen a gyerekektől. Amit még fontos kiemelni, hogy a jóga nem teljesítménycentrikus, miközben azt látjuk, hogy a világunk nagyon erősen az. Már az óvodában teljesítményelvárásokkal találkozik a gyerek. A jóga ezzel szemben nem követel teljesítményt, hanem megajándékoz a lehetőséggel: csinálhatod, és akkor jó lesz neked. Nagyon fontos, hogy egy gyerek (és a felnőtt is) időnként ilyen ajándékot kapjon. Nem muszáj csinálni, hanem szabad. Ez maga a jóga.

 

jogakonyv7.jpg

 

Mindebből kiindulva minek alapján állítottátok össze a könyvet?

Mi, akik ezen a könyvön dolgoztunk, mindannyian, a Jóga a Mindennapi Életben-rendszer® művelői vagyunk, ami Vishwaguru Mahamandaleshwar Paramhans Swami Maheshwarananda mester jógarendszere. Az ő rendszerét gyakoroljuk és adjuk tovább, és a könyv készítése közben is konzultáltunk vele. Mindezt azért nagyon fontos kiemelni, mert egy eredeti, tehát az ősforrásból táplálkozó jógáról van szó. Maheshwarananda mester, aki egy mesterlánc autentikus képviselője, elhozta ezt a rendszert Európába, és az európai ember igényeihez igazította. De ez egy ősi indiai jógatradíció az évezredek messzeségéből. Nagyon fontos, hogy akár gyerekkel, akár felnőttel dolgozunk ebben a jógarendszerben, mindig úgy építjük föl a gyakorlatokat, hogy az előbb említett áldások mindegyikéből jusson neki: jusson neki mozgás, légzéssel kapcsolatos élmény és koncentráció. Nem kell a meditációig eljutni, ha valaki tényleg képes arra, hogy koncentrál, csak egy dologra figyel, az már nagyon jó. Tehát a gyerekeknek összeállított gyakorlatokban is ott van mindhárom áldásos hatás. A könyvben négy gyakorlatsort viszünk végig, minden gyakorlatsor végén található egy összefoglaló: három szempontból járjuk körül az ászanákat, amelyeket gyakoroltunk: a fizikai hatásuk, hatásuk a légzésre és végül a szellemi hatásuk szerint.

Hogyan írtátok le, fogalmaztátok meg a gyakorlatokat a könyvben?

Nagyon fontosnak gondoltuk, hogy végig az egész könyv hozzád, olvasóhoz szóljon: egyes szám második személy, te. Legyen olyan közvetlen, olyan egyszerű az instrukciónak és a hatásnak a leírása, hogy az közel tudjon kerülni a gyerekhez. Például a legutolsó gyakorlatsorban már van egy komoly koncentrációs/meditációs gyakorlat. Ott a lelki hatáshoz azt írtuk, hogy „fényesebbek lesznek a gondolataid”. Ezt szerintem nagyon könnyen el lehet képzelni, a gyerekek be tudják fogadni. A könyvet kicsiknek írtuk, óvodásoknak, kisiskolásoknak. Végig szem előtt tartottuk, hogy a kisgyerek nem primitív lény. Csak úgy kell neki elmondani, amit szeretnénk, hogy az ő nyelvén szólunk. De egy kisgyereknek is el lehet mondani a legkomolyabb dolgokat. Igyekeztünk játékosságot vinni a könyvbe, de nem félünk attól, hogy a jóga teljes mélységét megjelenítsük. Végiggyakoroltuk ezt gyerekekkel, és működik.

A könyv négy részre tagolódik, a négy évszaknak megfelelően. Rögtön egyértelmű volt, hogy ilyen lesz a könyv szerkezete?

Volt négy teljes gyakorlatsorunk, és föltettük a kérdést, mi az a ritmus, amely nagyon természetes, és a kisgyerekek is tudnak kapcsolódni hozzá. Természetesen született meg a gondolat, hogy ez az évszakok ritmusa. Persze ez nálunk, ezen a tájon értelmezhető, ahol még van négy évszak. Ehhez kapcsolódik, hogy a könyvünkben a színes illusztrációk gyerekrajzok. A gyakorlatsorokhoz tartozó rajzokat én készítettem, és törekedtem arra, hogy miközben a rajzok a gyakorlatokat pontosan bemutatják, azért aranyosak is legyenek. A fejezetek elején található színes képeket az Igazgyöngy Művészeti Iskola hátrányos helyzetű tanulói készítették. Gyönyörű, nagyon kifejező rajzok. A címlapon található rajz is különleges, egy világképet mutat, filozófia gyerekrajzban megfogalmazva.

 

jogakonyv1.jpg

 

A versek hogyan illeszkednek a könyvbe?

A versek is a négy évszakot idézik fel, miközben önmagukban is egy ívet rajzolnak meg. Tulajdonképpen az évszakokhoz kapcsolódóan egy egész világot jelenítenek meg. A legutolsó gyakorlatsor a fény születéshez kötődik. Az ehhez tartozó utolsó vers egy tűzgyújtó mantra. Ezenkívül a könyvben szereplő mindegyik vers magyar. A kötet címe egy Ady Endre-idézet, szerepelnek benne kortárs költők, de megjelenik Balassi Bálint, Radnóti Miklós és Petőfi Sándor is. A könyv mottóját pedig Szabó T. Anna verse adja. Ebből egy sort emelnék ki: „Szárnyas fényben tapasztalni meg a világot”. Erről szól a könyvünk: felemelkedni és fényben látni a világot. Itt is az jelenik meg, hogy egy kisgyerek nem primitív lény, nem bugyuta verset kell a kezébe adni, hanem olyat, amely a játékossága mellett a szívhez is szól. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a vers ritmust ad, dallamot ad. Így az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy a könyvben a jógagyakorlatok mellett versek is lesznek. Azt reméljük, hogy akinek ez a könyv a kezébe kerül, az valóban találkozik a mozgással, a ritmussal és az emelkedettséggel: megtapasztalja a világot szárnyas fényben.

 

Kapcsolódó bejegyzés:

Élmény és gyógyulás: Tartásjavító falmászás - interjú Tóth Viktória gyógytornásszal

A bejegyzésben szereplő képeket Kerényi Mari bocsátotta rendelkezésemre.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr8817783506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2022.03.20. 11:49:38

Hú, de jó ez! Bár a kisiskoláskorból már kinőttem, a jóga áldásos hatásaira szükségem lenne, úgyhogy szerintem beszerzem ezt a könyvet. Köszönöm!:)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.03.20. 11:52:23

@ChristineJane: én is így vagyok vele!:) És tényleg fantasztikus könyv, érdemes forgatni!

gertrudstein 2022.03.20. 18:17:52

Ajándék ez az interjú. Milyen elhivatott emberek! Így érdemes :)

ChristineJane 2022.03.21. 17:00:26

@gertrudstein: elhivatottság, én is ezt érzem, teljesen!:)

IamSherLocked 2022.03.22. 12:23:44

Hűha! Ezek nagyon komoly rajzok gyerekektől!!
Nekem nem sok jó tapasztalatom van a jógával, de talán csak nem a nekem megfelelő formáját mutatták meg. A légzésem tudatos koordinálása meg még kicsit ijesztő is, és rettentő kényelmetlen. Tényleg elég messze hajolhattam időközben ettől az egységtől... :D
Az mindenesetre nagyon tetszik, hogy nem bugyuta versekkel traktálják a gyerekeket.

ChristineJane 2022.03.24. 15:31:33

@IamSherLocked: én annak idején az egyetem alatt jártam autogén tréningre, már az nehezen ment, hát még a jóga! De ez a könyv nagyon szimpatikus.:)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.03.24. 15:35:19

@IamSherLocked: @ChristineJane: ó. autogén tréingre én is jártam, de kényelmetlen élmény volt, a parancsra ellazulás nehezen megy.:D Ez a könyv viszont tényleg nem vár el semmit, ezért lehet jól használni.
süti beállítások módosítása