Szemlélődve figyelni egy kavicsot - beszélgetés Molnár Krisztina Rita íróval

Molnár Krisztina Rita író, költő, műfordító, legújabb kötetében pedig írásgyakorlatokat gyűjtött csokorba. A gyakorlatok kiindulópontja egy-egy érdekes műalkotás vagy természeti jelenség. Nem kell írónak lennünk ahhoz, hogy elvégezzük ezeket a gyakorlatokat, elég, ha szeretnénk elmélyülni, szemlélődve, nem rohanva figyelni a világot. A gyakorlatok végére pedig a saját kérdéseinkre is választ kaphatunk. Az Ilyen kék virágok című kötetről a szerzővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.

Hogyan kezdtél írásgyakorlatokkal foglalkozni?

Minden a biatorbágyi Kisgombos Könyvesboltban kezdődött, már több mint tíz éve. Ez a könyvesbolt olyan, mint a lélek patikája. A munkatársak tényleg odafigyelve ajánlanak könyveket a vásárlóknak, tulajdonképpen úgy működik, mint egy szellemi műhely. Gombos Kata, a bolt megálmodója keresett meg engem, hogy mi lenne, ha tartanék náluk kamaszoknak kreatív írásműhelyt. Így aztán hosszú éveken át heti rendszerességgel tartottam fiataloknak foglalkozásokat. De ez alapvetően mesterségre tanítás volt, megtanulták, hogy mi az, hogy jambikus verselés, hogyan kell szonettet írni. Természetesen nem azért, hogy végül mindenki, aki odajár, egyszer majd íróvá, vagy költővé váljon. De bármelyik művészeti ággal is foglalkozik gyerek- vagy fiatalkorában az ember, biztos, hogy a gondolkodása, a kifejezésmódja, az, hogy hogyan old meg egy problémát, árnyaltabbá válik, ez pedig az élet bármely területén hasznos, legyen aztán később halbiológus, vagy buszsofőr.  Ezekből az írásműhelyekből aztán az következett, hogy időnként előfordult az is, hogy amikor íróként vagy költőként meghívtak egy fesztiválra, vagy egy művelődési házba, már arra is felkértek, hogy tartsak kreatív írás foglalkozásokat. Pár évvel ezelőtt született meg bennem a gondolat, hogy jó lenne felnőtteknek is tartani rendszeres íróműhelyt, de nem mesterségkurzust, hanem olyan alkalmakat, melyeknek nem feltétlenül az a célja, hogy kiadható irodalmi művek jöjjenek létre, vagy hogy valaki megtanulja a versformákat a gyakorlatban, hanem az, hogy aki eljön, és részt vesz a műhelymunkában, a körbejárt és végül szövegbe kerülő téma segítségével képes legyen szemlélődve és áttételesen végiggondolni és megismerni saját élete egy-egy problémáját vagy részletét is.

Tehát ezek az írásgyakorlatok tulajdonképpen indirekt módszerekkel segítenek a problémák vizsgálatában?

Igen, úgy gondolom, az áttételek segítenek. Hiszek a művészet erejében, abban, hogy valódi katarzis csak indirekt módszerekkel történhet. Ha mondjuk elmegyünk színházba, és megnézzük az Antigonét vagy a Lear királyt, akkor befogadógént a saját problémáinkat is felismerjük a történetekben. Azt tapasztalom, hogy ez az írással is így van. Az Ilyen kék virágok című könyvemben van például egy olyan gyakorlat, amelynek kiindulópontja egy Vermeer-festmény. Miközben megpróbáljuk beleélni magunkat a korba, melyben a festmény született, azaz a holland aranykor társadalmi környezetébe, tárgyi kultúrájába, szokásaiba és életkörülményeibe, beszélgetünk róla, szavakat gyűjtünk hozzá, titokzatos módon saját, jelenkori kérdéseinkre is válaszokat találhatunk. A könyv úgy született meg, hogy Kovács Eszter, a Pagony Kiadó alapító-főszerkesztője, aki tudott az általam tartott íróműhelyekről, megkeresett azzal a gondolattal, hogy jó lenne, ha ezekből a gyakorlatokból összeállítanék egy könyvet, hogy az is megismerhesse, használhassa őket, aki esetleg nem tud eljutni egy íróműhelybe, vagy nem szeretne csoportos íráskurzusra járni, de ahhoz lenne kedve, hogy otthon, akár egyedül vagy másokkal együtt, elvégezze a gyakorlatokat.

A könyvben szereplő gyakorlatoknak van egy nagyon szép íve, a világ keletkezésétől eljutunk a fellegekig. Ez a felépítés kezdettől fogva tudatos volt, vagy válogatás közben alakult így?

Mindkettő igaz. Ahogy minden kurzusnak van egy íve a kezdő műhelygyakorlattól a befejező alkalomig, a könyv szerkezete is meg lett tervezve. A könyvben szereplő gyakorlatokat sokkal több gyakorlatból válogattam ki, mint amennyi végül belekerült. Ezt a válogatást néztük át aztán Kovács Eszterrel, a kötet szerkesztőjével, és miután még ezt is megszűrtük, el tudtam rendezni a kötet felépítését is. Például pont az a Lesznai Anna gobelinhez készült gyakorlat, amelyikkel a könyv kezdődik, egy alap kezdőgyakorlat a rendszeresen műhelybejárók számára is. Az, hogy mítoszt teremtünk, elhelyezzük magunkat a világban. Nem tudok betelni vele, hogy bármelyik alkalommal, amikor ezt az írásgyakorlatot végezzük, tényleg mindenki megteremti a saját magánmítoszát. Nagyon izgalmas, hogy ugyanabból az origóból hányféle megoldás tud születni. Visszatérve a könyv szerkezetére, abban is biztos voltam, hogy a mindennapi szabadságig kell a végére eljutni, a felemelkedésig, amiben Banksy graffitije segíti az elmélkedést. Amikor elkészült a kötet, magam is meglepődtem a végén, hogy mennyire szép, kifeszített íve lett. Nagyon ritka élmény ez.

Fontos kiemelni, hogy ahhoz, hogy a kötetben lévő gyakorlatokat megcsináljuk, nem kell írónak lenni.

Pontosan, ezeket a gyakorlatokat ugyanis nem lehet elrontani. Nem lehet elrontani egy növény leírását vagy egy távol lévő személynek írt levelet. Ráadásul ezeket a szövegeket magunknak és magunkért írjuk, nem céljuk, hogy szépirodalmi alkotások jöjjenek létre. Ami nem jelenti azt, hogy időnként ne történhetne meg, hogy egy értékes írás születik. (Hozzáteszem, szerintem a szépirodalmi művek megírásának is elsősorban oka van és nem célja.) Ettől függetlenül megoszthatjuk másokkal is a szövegeinket, sőt, ahogy könyvben is szóba kerül, az is egy lehetséges mód, hogy valakit meghívunk, hogy közösen végezzük a gyakorlatokat. Ilyenkor az is izgalmas, hogy ki az, akit beengedünk a személyes terünkbe, a kuckónkba. Hiszen egy írás születése mindig valamiféle intimitást jelent. A gyakorlatokat végezhetik együtt családtagok is, szülők és gyerekek vagy testvérek. Lehet belőle közös játék is. Érdemes a gyakorlatokhoz később is visszatérni, és újra eltöprengeni rajtuk, újraírni őket egy másik életszakaszban, hiszen szinte biztos, hogy teljesen mást válaszolunk a gyakorlatban felvetett kérdésekre, mint korábban.

fotó: Csanádi Gábor

Majdnem mindegyik gyakorlat egy műalkotásból, festményből, versből, sőt, graffitiből indul ki. Mi ennek az oka?

Igen, majdnem mindegyik, de olyan gyakorlat is előfordul, amelyiknek kiindulópontja egy kavics. Illetve a kavics sokféle szempontból körüljárva. Több olyan fejezet is van, amikor egy fontos motívum áll a középpontban, amelyik több műalkotásban is megjelenik, természetesen minden alkalommal egy kicsit másképpen, más szempontból válik fontossá. Az, hogy ezzel foglalkozom, azért van, mert az életemet, amióta csak az eszemet tudom, betöltik a műalkotások. Ezért lettem bölcsész is. Magyar, könyvtár és múzeumpedagógia szakot végeztem, de tanultam és tanítottam művészettörténetet is. Emellett nagyon fontosak számomra a természet tárgyai. A kövek, a növények, az állatok végtelen terepet nyújtanak a szemlélődésre. El kell mondanom, hogyha nem éreztük volna úgy, hogy ez elijesztheti az olvasókat, akkor legszívesebben azt az alcímet adtam volna a könyvnek, hogy kontemplatív írásgyakorlatok. Azaz szemlélődésre késztető írásgyakorlatok. Talán ez egy kis csel is a könyvben: hiszen nem az írásgyakorlatok a legfontosabbak, hanem az írásig elvezető elmélkedő út, amíg eljutunk odáig, hogy szöveget alkossunk a gondolatainkból és érzéseinkből. A természet tárgyai éppolyan alkalmasak a szemlélődésre, mint a műalkotások. Ráadásul mind a műalkotások, mind a természet tárgyai esszenciálisak, olyan üzeneteket sűrítenek magukba, melyeket csak lassú, kitartó figyelemmel lehet megfejteni. Tapasztalatom szerint az emberek se szövegek, se vizuális dolgok megfigyelésével nem töltenek annyi időt, amennyit lehetne. A könyv fejezetei lassításra is késztetnek. Arra, hogy mondjuk figyeljünk meg alaposan egy növényt, például a zsálya virágát. Vagy Van Gogh magányos székéről készült festményét, André Kertész fekete-fehér fotóját egy párizsi parkban. Végül valami olyasmit érthetünk meg a világból és önmagunkból, amit enélkül nem. Bízom benne, hogy az Ilyen kék virágok fejezeteinek olvasói felfedezik, hogy nem kell és nem jó a világot csak átfutva megismerni és átélni. Az elmélyült szemlélődésre való képesség egyébként életünk elején mindannyiunkban megvan, a kisgyerekkor jó része a világ alapos megfigyelésével telik, csak aztán a legtöbben fokozatosan elveszítjük ezt a képességet. De én hiszek benne, hogy vissza lehet hozni, és abban is, hogy érdemes.

A kék szín meghatározó a kötetben, még olyan praktikus dologban is, hogy a gyakorlatok kékkel vannak írva, így különülnek el a szöveg többi részétől.

A kék virág Novalis Heinrich von Ofterdingen című regénye óta a német romantika szimbóluma, erős motívum. Ehhez kapcsolódik a könyv kilencedik gyakorlata. A kék szín különben is erősen metaforikus, nagyon sokféle asszociációt kelt. Azt pedig nem is olyan régen tudom, hogy azokban a keleti gyógymódokban, ahol csakrákat vizsgálnak, a torokcsakra színe is a kék. Tehát az önkifejezés, a megszólalás színe is ez. A könyv írása közben is eleve kétféle betűszínt használtam, feketét és kéket, mert szerettem volna az olvasónak jelezni ezzel az elkülönítéssel, hogy melyek a gyakorlatok, és melyek az odáig vezető szövegek. Az említett fejezetben szerepel is ez a kék szín önkifejezést segítő szerepére utaló mondat, hogy talán nem véletlen, hogy a gyakorlatok szövege is ilyen kék betűkkel vannak szedve. Kovács Eszter a szerkesztés során meg is jegyezte, hogy még nem biztos, hogy nyomtatásban is marad majd a kék betűszín. Végül maradhatott, aminek nagyon örültem. Gráf Dóra pedig alkalmazkodott ehhez az elképzeléshez az illusztrációk készítésekor.

Gráf Dóra szép és érzékeny rajzokat készített. Miért volt fontos, hogy a megjelenő műalkotások mellett az ő rajzai is illusztrálják a kötetet?

Ez a kiadó koncepciója volt. Az Ilyen kék virágok ugyanis a Tilos az Á Könyvek egy sorozatának második darabja. Korábban megjelent már Fenyő D. György Útikalauz a versekhez című műve, amelyet szintén Gráf Dóra illusztrált. Dóra az én könyvemnél is rendkívül értő módon és érzékenyen kapcsolódott a szövegekhez. A kötetben szereplő műalkotások mellett ezek az apró, finom humorral is dolgozó illusztrációk talán adnak egy kis oldást, pihenőidőt az olvasónak a szövegeken való elmélkedés közben.

Van már olyan terved, amiről mesélhetsz, esetleg nemsokára megjelenik?

Azt hiszem, nincs szerző, akinek ne esne jól, ha erről kérdezik. Több éve dolgozom egy regényen. Sok kutatómunkát igénylő regény, elég bonyolult struktúrával. A címe Gombosdoboz, és még nem tudom, mikor lesz készen, de remélem, hogy talán be tudom fejezni a nyár végéig. Emellett örömmel mondom el, hogy három kötet kézirata készült el mindeközben, egy gyerekverses kötet, amit a tervek szerint Rofusz Kinga fog illusztrálni, egy felnőtteknek szóló verseskötet és egy novelláskötet. Még nem tudom, mikor fognak megjelenni, de készen állnak a kiadásra.

Kapcsolódó bejegyzés:

„Nem ciki, ha néha nem akarunk olvasni” - interjú Vass Dorottea olvasáskutatóval

A bejegyzésben szereplő képeket Szollár Vera/Pagony Kiadó bocsátotta rendelkezésemre. 

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.