Író, költő, előadóművész, édesapa. Grecsó Krisztiánnal gyermekverseskötete, a Belefér egy pici szívbe kapcsán beszélgettem arról, hogyan születtek meg benne a gyerekversek, és hogy milyen érzés alkotni karantén idején. Megismerhetjük a Pici Szív Tánczenekart, és kiderül, magányos műfaj-e az olvasás. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin augusztusi számában olvashatjátok.

Hogyan képzeljük el a Belefér egy pici szívbe alkotási folyamatát?

A folyamat kezdete teljesen hétköznapi. Mármint hétköznapi egy nagyon nem hétköznapi helyzetben, mert egy újszülött közelében lenni, megélni, hogy egy lélek melletted eszmél a földi életére, és ennek te vagy a kísérője, nagy csoda. De ennek a valósága mégis az, hogy a gyerek gyakran sír. És akkor ringatja az anyukája vagy az apukája. És énekelnek, szavalnak, kántálnak neki, hiszen ez a legszebb és legemberibb orvosság a hasfájásra. Ám mivel a verseket ezerszer is el kell mondani, egy szomorú költő ilyenkor unalmában elkezdi használni a ritmusokat. Szerintem ezzel a legtöbb szülő így van. Sok remek "gyerekvers" születik házi használatra. 

fotó: Jaksa Tímea

És hogyan dőlt el benned, hogy mindebből végül kötet lesz?

Úgy élveztem a gyerekversírást, mint egy gyerek. Jegyzetfüzettel jártam-keltem, és folyton csinos rímeken törtem a fejem, akár egy pályakezdő. Kacagtunk a feleségemmel, hogy néha rohamom van, és szaladni kell, ha jön az ihlet. Ilyet harminc éve nem éltem át. Aztán mikor lett belőle két tucat, már elkezdtem tudatosan figyelni, mi hiányzik, miről nincs még szó. Az már a profi munka része volt. 

A kötet illusztrációi gyönyörűek.

Baranyai B. András állandó szerzőtársam, mindig együtt dolgozunk, az összes könyvem borítóját ő készíti, és ő rajzolta a védjegynek számító Grecsó-betűtípust is. Tele van a falunk a munkáival. Gyakran konzultálunk, sok ötletet megosztunk egymással, de az övé a munka öröme, felelőssége, és az a rengeteg finomság, apró humor is mind őt dicséri. Nagyon büszke vagyok rá, hogy évtizedes közös munka van mögöttünk. 

Van olyan vers a kötetben, amit kiemelnél, figyelmébe ajánlanál az olvasóknak?

Hogyne, mindig vannak aktuális kedvencek, melyeket szívesen felolvasok, mert éppen az tükrözi leginkább hogy vagyok, mi történik velem. Ezt az olvasó is érzi, és ilyenkor a vers is jobban működik. Hosszú ideig a címadó vers volt ilyen, vagy a Balázsolás. Azért hivatkozom a felolvasásra, mert én elég óvatos vagyok magammal, soha máskor nem nyitom ki a saját könyvemet, nehogy hibát találjak benne.  

Nagyon izgalmas, hogy a felolvasást említed. Mint előadóművész, hogyan találtad meg a motivációt az elmúlt 1-1,5 évben?

Egy mezőgazdasági metaforával élve, olyan volt, mintha mindig csak földmunkát lehetett volna végezni, örökké csak szántani. És hiába kérlelte volna a gazda a Jóistent, hogy dehát ő úgy szereti nézni, ahogy kibújik a földből, ahogy serken, ahogy terem a növény, hogy ő imádja ápolni, szedni, sosem nőtt volna semmi. Ilyen volt nekünk is. Ráadásul a szakmai rendezvények is elmaradtak, nagyon sok újság, kiadvány is elhalasztotta a megjelenést, sok írást visszakaptam, mert bedőlt a projekt, mert bezárt az egész. Arról nem beszélve, hogy a kultúra különös szigorral lett bezárva, miközben a próbafülkék előtt, piacon, elektronikai szaküzletben még fél évig lehetett kvaterkázni. Nehéz volt, és én sok időt el is fecséreltem belőle depresszióra. 

De azért szerencsére erős, élő kapcsolatod van a közönségeddel.

Igen, sok nagyon kedves ismerősöm van, akit "csak" innen ismerek. Gyakran találkoztunk esteken, fesztiválokon, felolvasásokon. Büszke vagyok rá, hogy már egyfajta kis közösség is épült, épül, és várjuk a találkozásokat. Az olvasás magányos műfaj, de az élmény megosztása nem kell, hogy az legyen. 

És ha valaki most ismerkedne ezzel a közösséggel, a műveiddel, akkor, hogy mutatnád be neki a Magamról többet köteted? A kötettel nemrég díjat is nyertél, hogy érzed, miből adtál többet?

Mindenekelőtt azt mondanám a kedves olvasónak, hogy felejtse el azt az öntudatlanul is működő elvárást magával szemben, hogy a verset "meg kell fejteni". Hogy a metaforikus beszéd egyfajta kódnyelv és van megoldás. Megoldása az egyenletnek van, a vers egy tükör, amibe, ha belenézünk, mást-mást látunk. Én sorsfordulókról írok, mélyről és magasról, és aki járt már ott, magára ismerhet. A többi csak rizsa. 

És rögtön tudtad, hogy a Magamról többet verses utazás lesz, nem pedig próza?

A versek nálam másképpen működnek, ott sokkal később gondolkodtam kötetben. A verses-utazás, ahogy te mondod, csak zajlott, írtam a verseket, mert mást nem tehettem, de nem gondoltam arra, hogy akkor ez most azt jelenti, hogy én "23 év után, mint költő visszatérek". Nem akartam én semmit, csak így működött a nyelv, ennyire mélyen vagy magasan voltam.

Van olyan jövőbeli terved, amiről már mesélhetsz?

Igen, hogyne, elkészült egy novelláskötetem, most azt csinosítgatom, jövő év elején biztosan meg is jelenik. De még idén is lesz meglepetés, megalakult a Pici Szív Tánczenekar, és elkészültek az énekelt gyerekversek, egy egész lemeznyi válogatás a Belefér egy pici szívbe című kötetből. A lányom imádja, és ez jó jel. Ősszel remélem, hogy be tudjuk mutatni. 

Kapcsolódó bejegyzés:

Meséljük el kedvenc ételeink történetét! - interjú Kalas Györgyivel

A bejegyzésben szereplő portréképet Grecsó Krisztián bocsátotta rendelkezésemre.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.