Utolsó utazás
2021.08.10. 11:38
Benedict Cumberbatch 44. születésnapját igencsak megünnepeltük itt a blogon. Összesen öt filmjéről írtunk lelkesen. Ezekután természetesen a 45. születésnapja mellett sem mehetek el szó nélkül, legalább egy filmjéről írnom kell. A jeles nap alkalmából végül az Utolsó utazás című filmet választottam. A 2010-ben bemutatott kisköltségvetésű független film megható alkotás, négy, még a nagy kiugrás előtt álló, kiváló fiatal színésszel a főszerepben.
A történet főhőse James (Benedict Cumberbatch), aki 29 éves, de 30 már sosem lesz. Rákos beteg, és egy utolsó nagy utazásra készül. A három legjobb barátja, Bill, Miles és Davy kíséri el. Az úti cél egy lélegzetelállító szépségű öböl, Pembrokeshire-ben, Walesben, a Barafundle Bay. Ez az öböl James számára a legszebb hely a világon, és még egyszer utoljára látni akarja. A terület csak gyalogosan közelíthető meg, így a négy jóbarátnak egy nagy szakaszon túráznia kell, ha el akarják érni. A túra pedig folyamatosan kihívások elé állítja őket. A legnagyobb kihívás mind közül az, hogy mindannyiuknak szembe kell nézniük az életükkel.
Davynek (Tom Burke) éppen nincs állása, elveszettnek érzi magát, így teljes erővel veti bele magát abba, hogy beteg barátját ápolja és támogassa. Bill (Adam Robertson) nem biztos a barátnőjével való kapcsolatában. Dühös magára, dühös az egész világra, legszívesebben mindent hátra hagyna. Milest (JJ Feild) a nagy elvárások terhe nyomasztja. Az édesapja nyomdokaiba kellene lépnie, mint kitűnő író, de egyáltalán nem biztos benne, hogy ő ezt akarja, vagy képes rá.
Mindeközben James dühös a barátaira, hogy nem látják, milyen szerencsések: nekik még van idejük küszködni, elszúrni az életüket, majd újrakezdeni. Ugyanakkor fölényesen néz le rájuk, mert úgy érzi, ha lenne rá ideje, ő sokkal nagyobb dolgokat vinne véghez életében, mint a barátai. De ő már Sohaországba tart, ahol örökké fiatal marad. Erre utal a film eredeti címe, a Third Star, azaz a Harmadik csillag. A Pán Péter 1953-as filmváltozatában énekelnek arról, hogy a jobboldali második csillag mutatja az utat Sohaországba, ahol örökké gyerekek maradunk. James és barátai azonban nem emlékeznek pontosan, így ők a harmadik csillagot keresik. És ahogy a négy fiatalember a gyönyörű walesi tájon a természet erőivel küzd, úgy kerülnek felszínre sorban a konfliktusok is.
Barafundle Bay, Pembrokeshire, Wales, a világ egyik legszebb helye
Mire az áhított parthoz érnek, az is világossá válik, hogy James hazatérni már nem akar erről a végső utazásról. Számomra a film legfelkavaróbb kérdése ez: megteheti ezt James a barátaival? Rájuk rakhatja ezt a hatalmas terhet? Az biztos, hogy az Utolsó utazás erős, igazi baráti kapcsolatokat mutat be, amelyek még a legnagyobb válságban is kitartanak. Ezért sem lehet egyetlen színészi alakítást kiemelni. A négy színész egymással való kapcsolata teszi ezt a filmet különleges alkotássá.
Az Utolsó utazás egyszerre szívszaggató, de nem giccses, érzelmes, de nem szirupos. Fanyar angol humorral mesél életről és halálról. Olyan film, amelyre időről-időre mindannyiunknak szüksége van.
Bori
Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)
Szerző: PuffCinq
8 komment
Címkék: ajánló születésnap film utazás brit wales hugh bonneville cumbercollective újajánló tom burke
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.