Legalábbis a bajusz tekintetében biztosan. Kenneth Branagh szörnyűséges bajusz költeményét jobb is elfelejteni. Mint ahogy már írtam, a BBC most az ABC-gyilkosságok című művet dolgozza föl. A forgatókönyvet Sarah Phelps írta, aki az utóbbi években már három Agatha Christie - regényt adaptált a BBC számára.

Visszafelé haladva a következőket:

Idén mutatták be Az alibit, amit én azóta sem tudok hova tenni. A színészek, ahogy azt egy BBC produkciónál megszokhattuk, kitűnőek. De Sarah Phelps olyan mértékben átírta a történetet, hogy rá sem lehet ismerni. Mint krimi izgalmas, csak éppen Agatha Christie nevét nem szabadna odaírni fölé.

2016-ban került műsorra A vád tanúja, ami egy különleges, nyomasztó hangulatú krimi lett, a sorozatjunkie-n remek összefoglalást írtak róla.

És 2015-ben kezdődött minden a Tíz kicsi katonával, amely Agatha Christie leghíresebb regényének tökéletes adaptáció lett, az én életemet pedig megváltoztatta. Hiszen itt vettem észre először Aidan Turnert, és annyira lenyűgözött, hogy elkezdtem nézni a Poldarkot, a többit pedig már tudjátok.:)

Egy szó, mint száz, a minőség hullámzó, de minden remény megvan arra, hogy most is egy fantasztikus Agatha Christie-feldolgozást kapjunk, ezúttal John Malkovich főszereplésével. És ami engem pluszban fölvillanyoz az az, hogy John Malkovich mellett föltűnik majd Rupert Grint és Jack Farthing is. Jack Farthing játssza George Warleggant a Poldarkban, és ahogy idén is megírtam már, ha megjelenik egy jelentben, akkor mindenki mást lejátszik. Úgyhogy már tűkön ülök, hogy lássam, milyen lesz egy Agatha Christie-krimiben...

 

 

A sztárszereposztásról galériát csináltam, kattintgassatok!:)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr8514066683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2018.07.06. 19:54:31

Mindenkinek örülök, de Jack Farthing, OH YES!!:)))
süti beállítások módosítása