Az utóbbi napokban tobzódunk az előzetesekben és a filmes és tévés világot érintő jó hírekben. Úgyhogy folytassuk is néhány izgalmas hírrel.

 

ordeal.jpg

 

Először is itt van az Ordeal By Innoncence című minisorozat. A BBC már Karácsonykor szerette volna bemutatni Agatha Christie művének adaptációját, de az egyik színész, Ed Westwick ellen felhozott zaklatási vádak miatt a premiert elhalasztották, és Ed Westwick szerepét Christian Cooke vette át. Az újraforgatott minisorozat hamarosan érkezik a BBC-re. A kiadott promóképen még Ed Westwick szerepel, de az előzetes egészen friss. A szereposztás egyébként páratlan, Bill Nighy és Eleanor Tomlinson, sőt Matthew Goode is föltűnik, nézzétek:

 

 

A tovább mögött jönnek a szuperhősök!

 

Nem is kell szaporítanom a szót: megérkezett a kétperces, tömény izgalmakat ígérő előzetes a Bosszúállók - Végtelen háború című filmhez. A filmet 2018. április 26-án mutatják be a mozik, és a jegyelővételi adatok alapján máris több pénzt hozott, mint a szintén elmondhatatlanul sikeres Fekete Párduc. Pedig ahogy az egyik kedves ismerősöm mondta éppen tegnap: "Nem is értem, miért rohanunk a moziba. Miért akarjuk látni, ahogy a kedvenceink meghalnak?" Mert az sajnos már biztosan tudható, hogy a Végtelen háborút, az összecsapást a félelmetes titánnal, Thanosszal, nem minden szuperhős éli majd túl...

 

 

És a végére egy meglepetés: hivatalosan megerősítették, hogy a Patrick Melrose című sorozatot, Benedict Cumberbatch főszereplésével Amerikában május 12-én, Angliában egy nappal később, május 13-án mutatják be. Juhúú, jó kis hónapok jönnek!

 

 

 

Egy biztos, áprilisig most már a Thor - Ragnarököt is meg kell néznem, nehogy ne értsem a Végtelen háborút! :)

 

25b5d09ac7d3fa8ff582961b29fe1300.gif_500x500

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr6013747758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2018.03.17. 16:10:50

Ha Loki nem éli túl a háborút, kontrollálhatatlanul mérges leszek, ezt már most mondom!

IamSherLocked 2018.03.23. 19:42:10

Hmmmmm, Agatha Christie jöhet minden mennyiségben, a szuperhősökkel nekem az a bajom, hogy túl zaklatott tempójúak a filmek, amitől én is feleslegesen izgulok, a BC film pedig egy kicsit jobb előzetest kapott, mint az első, úgyhogy talán meg is nézem. De lehet, hogy csak azután, hogy valaki már előttem megnézte :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.03.24. 21:32:02

@IamSherLocked: igazán szívesen előnézem neked a Patrick Melrose-t, ha szeretnéd!

ChristineJane 2018.03.25. 12:23:50

@IamSherLocked: én is nagyon szívesen előnézem neked!;)) <3
süti beállítások módosítása