Itt van hát P. G. Wodehouse. 2008 júniusában írtam róla, az akkor megjelent szövegen nem változtattam. Kicsit talán hosszú lett (mert lelkesedésemben alig tudtam abbahagyni az írást), de remélem, élvezni fogjátok!

Itt kell elmondanom, hogy arról, mi történt P.G. Wodehouse-szal a II. világháború alatt, most nem esik szó. De csak azért nem, mert ezzel a kérdéssel sokat fogok foglalkozni a közeljövőben, és biztosan lesz majd róla külön bejegyzés. Addig is mindenkinek ajánlom figyelmébe George Orwell In Defence of P.G. Wodehouse (P.G. Wodehouse védelmében) című esszéjét, amely remek kiindulási alap, ha valaki azt szeretné tudni, miért és hogyan is beszélt P.G. Wodehouse a rádióban a II. világháború alatt, a németek kérésére.

Már minden csendes. Egyetlen lámpa világít a házban. Az én olvasólámpám.  Késő éjszaka van, tudom, de egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni. Testet – lelket betöltő boldog nevetés közepette olvasok. Tíz éve mindig így van ez, ha P.G. Wodehouse kötetet veszek a kezembe, és nem telik el úgy hónap, hogy ne tenném meg. Attól a pillanattól fogva, hogy a Fő a pléhpofa, Jeeves című remek végére értem elválaszthatatlanná lettem a szórakoztatóirodalom legnagyobb mesterétől. Szívből remélem, hogy mire ti az én írásom végére értek, kedvet kaptok, hogy megismerjétek Wodehouse mesteri munkáit. Kívánom, hogy legalább annyi örömöt és vidám percet szerezzenek nektek, mint amennyit nekem szerez az, ha csak rájuk gondolok.

Sir Pelham Grenville Wodehouse (A „Pelham” szó kiejtéséből képzett becenevén „Plum”, azaz „Szilva”) 1881. október 15-én született Guildfordban, Angliában. 1900-ban munkába állt a Hong Kong and Shanghai Bankban. A hivatali munkát 1903-ig bírta, attól fogva egész életét az írásnak szentelte. 1910-ben jelent meg első komolyabb könyvsikere, a valós tapasztalataira épülő Psmith a pénzvilágban. 1915 megint csak fontos év volt számára, a New York – i Saturday Evening Post is közölni kezdte írásait, az Atlanti óceán mindkét partján elismert alkotóvá vált. Ezután egyre több munka szólította az Egyesült Államokba.

P.G. Wodehouse élete során közel száz regényt és majdnem háromszáz novellát írt. Emellett a színház világában is otthonosan mozgott. Nem más, mint ő dolgozta át zenés színdarabbá Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művét (The Play is the Thing – A színmű az igazi -  1926. november 3-án mutatták be New Yorkban), a szerző fordítása alapján.  Rendezőként és dalszerzőként olyan legendás művészekkel dolgozott együtt, mint George Gershwin vagy Cole Porter. Munkásságának elismeréseként 1975. január elsején II. Erzsébet királynő a Knight Commander of the British Empire címmel tűntette ki, a Brit Birodalmi (Lovag) Rend tagja lett.

Plum, ahogy rajongói ma is nevezik, életének kilencvennegyedik évében, 1975. február 14-én halt meg egy Long Island-i kórházban, miközben éppen egy újabb történeten dolgozott. Ezen utolsó, csonka, Blandingsi napnyugta címet viselő regényét is kiadták, a befejezésre vonatkozó részletes jegyzeteivel kiegészítve.

Wodehouse egész életén át hatalmas körültekintéssel alkotott. Ehhez a pontossághoz pedig kivételes dramaturgiai – és humorérzék társult, amelyek együtt minden alkalommal remekül felépített, feszes cselekményt eredményeztek. Mindemellett pedig volt még valami, ami a mai napig utolérhetetlenné teszi Wodehouse-t, ha nevettetésről van szó: a nyelv.  Határtalan leleménnyel és játszi könnyedséggel használta anyanyelvét, bravúros ügyességgel keverte a megjelenített kor szlengjét választékos kifejezésekkel és irodalmi idézetekkel. Egyik legjobb magyar fordítója Révbíró Tamás szerint „Wodehouse a mondatszerkesztésből, sőt a központosításból is képes volt komikumot fakasztani.” Szerb Antal – aki maga is fordított Wodehouse művet – pedig a következőképpen emlékezett meg Plumról, miközben gondolatait a könyvtárban papírra vetette: „Wodehouse a nyelvnek önmagában rejlő humorát a legmagasabb fokig tudja fejleszteni. Vannak írásai, amelyeknek minden egyes mondata egy nyelvi telitalálat.”

Wodehouse-nak nem csak az egyes történetei aprólékosan kidolgozottak, teljes életműve feltűnő egységet mutat. Lord Emsworth a szeretetreméltóan kelekótya vidéki arisztokrata; temperamentumos skót kertésze Angus, Psmith (a „P” néma marad!) a rendíthetetlen monoklis férfiú, aki bármit elintéz - bűntény sem akadály - , Jeeves, a leírhatatlanul zseniális komornyik és gazdája az imádnivalón ostoba és határtalanul jószándékú Bertie Wooster: mind – mind az Edward – kori  Angliában élik kacagtató bonyodalmakban gazdag mindennapjaikat. Mindannyian többször föltűnnek Wodehouse alkotásfolyamában, keresztbe – kasul ismerik egymást, sorsuk összefonódik. 

A két leginkább szeretett alak kétségkívül Jeeves és Wooster. Az olvasók az 1917-ben megjelent The Man with Two Left Feet („A kétballábas ember”) című kötetben találkozhattak velük először, azóta töretlenül népszerűek. Bertram Wilberforce Wooster boldogan élné a gazdag agglegények gondtalan életét, hacsak barátai és rokonai nem rángatnák bele folyton valami irdatlan nagy kalamajkába. Szerencséjére mellette van Reginald Jeeves, a páratlan gentleman’s gentleman – aki általános vélekedés szerint, azért olyan mérhetetlenül okos, mert rengeteg halat eszik - , hogy mindig megmentse őt a nagynénik haragjától és a nősüléstől. Ifjú munkaadója számára Jeeves szellemi vezető, filozófus és barát is egyben. Persze, azért a kettejük kapcsolata sem felhőtlen...ám, hogy mi vitáik legfőbb forrása, azt tudjátok meg Bertie-től magától!

Ha azonban netán valamiért éppen nem akarnátok olvasni, akkor is menjetek el a könyvtárba, ott föllelhető a Majd a komornyik (Jeeves and Wooster) című sorozat, amelyet évekkel ezelőtt láthattak a Duna TV figyelmes nézői. Nagy – Britanniában 1990 és 1993 között sugározták. A Jeeves & Wooster napjainkban is tartó sikerének titka életörömöt árasztó zenéje és pompás díszletei mellett a két főszereplő fenomenális játékában rejlik. Mindketten igazi P.G. Wodehouse rajongók, az iránta való szeretet hallatszik minden szavukban, látszik minden mozdulatukban, élvezik, amit csinálnak. Az elmúlt tizenöt évben számtalan különböző szerepben tűnt fel Stephen Fry és Hugh Laurie, ám bárkit is formálnak meg éppen, ők örökre Jeeves és Wooster maradnak.

Már minden csendes. Egyetlen lámpa világít a házban. Az én olvasólámpám. Késő éjszaka van, tudom, de most akkor is P.G. Wodehouse-t kell olvasnom. Átadom magam a nevetésnek!

                                                                                                  Bori

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.