A The Night Manager című sorozatról már írtam egy bosszankodó, spoileres jegyzetet. Most – a zseniális brit színész – Hugh Laurie 57. születésnapja alkalmából jöjjön egy bosszankodó, spoileres ajánló, amelyben elmondom azt is, mi az, amit nagyon szeretek ebben a hatrészes brit sorozatban.

A The Night Managert februárban mutatta be közösen a BBC és az AMC. Én annak rendje és módja szerint számoltam a napokat a bemutatóig. Lélegzetvisszafojtva olvastam John le Carré először 1993-ban megjelent kémregényét, a The Night Managert, és elképzeltem milyen lesz majd Tom Hiddleston és Hugh Laurie a főszerepben.

 

manager1.jpg

 

John le Carré regénye lassan indul, de hamar letehetetlen olvasmány lesz belőle. Hőse, Jonathan Pine, az egykori katona, akit a brit titkosszolgálat beszervez, hogy segítsen börtönbe juttatni „a világ legrosszabb emberét”, a könyörtelen fegyverkereskedőt, Richard Ropert. Jonathan nem először találja szemben magát Roperrel, a személyes bosszú is hajtja, amikor félelmet nem ismerve, elszántan Roper nyomába ered…

John le Carré hitelesen és izgalmasan mutatja be a kémkedés és fegyverkereskedelem ezer szálon egybefonódó, sötét világát. Richard Roper személyében pedig egy ördögien vonzó gonoszt alkotott. Igen, bizony, ezt kell mondanom, Richard Roper izgalmas, összetett és ellenállhatatlanul vonzó karakter. Nem egyszer azon kaptam magam olvasás közben, hogy neki drukkolok. Sajnos, ami sikerült Richard Roper esetében, azt John le Carré már nem tudta véghezvinni Jonathan Pine karakterének megalkotásakor. Jonathan, az elhivatott katona, kém, a szerelméért bármire képes férfi (és még kiváló szakács is) annyira tökéletes lett, hogy már nincs benne semmi izgalmas vagy titokzatos, a karaktere túlságosan egysíkú.

A regénynek tehát éppen a főhőse a gyenge pontja. Egyébként erős és gondolatébresztő történet a The Night Manager, amely a valósághoz hűen nem tud kiutat mutatni: a rettegett fegyverkereskedőt nem tudják elkapni, csak egy kis győzelmet aratnak fölötte. A The Night Manager tökéletes alapanyag egy sorozathoz, és a BBC az AMC-vel közösen mindent meg is tett, hogy kitűnő sorozat szülessen.

David Farr forgatókönyvíró napjainkba helyezte a történetet, hogy még jobban átérezhessük. Susanne Bier dán rendező – akinek Egy jobb világ című filmje 2011-ben a legjobb idegennyelvű film Oscar-díját nyerte – káprázatos helyszíneken, a szó legszorosabb értelmében gyönyörű sorozatot forgatott. Tényleg minden képkocka vizuális élmény, és ehhez az élményhez még a sorozat zseniálisan fölépített főcíme is hozzátartozik. A titkosügynök, Angela Burr, aki beszervezi Jonathant, a regényben eredetileg férfi. Az, hogy Burr a sorozatban nő lesz, a készítők tudatos döntése volt. Olivia Colman pedig már terhes volt, amikor jelentkezett a szerepre. A végeredmény a sorozat egyik fénypontja: Angela Burr egy cseppet sem marad le Marge, a Fargo terhes rendőrnője mögött.

A Richard Roper bizalmasát, Corkyt alakító Tom Hollander hatalmas felfedezés számomra. Mindenegyes megjelenésével földobja a sorozatot. Bár Corky csak keveset szerepel, Tom Hollandernek mégis sikerül elérnie, hogy a karakter teljes története kibontakozzon előttünk. És igen, ott van Hugh Laurie, a sorozat motorja és legjobbja. Hugh Laurie fiatal kora óta nagy rajongója John le Carré műveinek, és a ’90-es években ő maga akart sorozatot forgatni a The Night Managerből, méghozzá úgy, hogy ő játszotta volna Jonathan Pine szerepét. Néha elálmodozom róla, milyen is lett volna, ha ez megvalósul – Hugh Laurie biztosan élettel teli Jonathan lett volna -, de végül mindig arra jutok, hogy ez így és most jó. Hugh Laurie ugyanis lubickol Richard Roper szerepében. Egy pillanatra sem fogja vissza magát: pontosan olyan izgalmas, összetett és vonzó (ó, de még milyen vonzó!), amilyennek Ropert elképzeljük.

 

manager2.jpg

 

De ha ennyi minden jó van a sorozatban, akkor mégis mi a baj a The Night Managerrel? Egyrészt, az, hogy a készítők, akik pedig fogták magukat és egy férfi karakterből nőt varázsoltak, a főhőshöz, Jonathan Pine-hoz hozzá sem mertek nyúlni. Tom Hiddleston pedig – Susanne Bier rendező utasításait is követve – nagyon visszafogja magát. Ennek eredményeképpen a már egyébként is érdektelen Jonathan a sorozatban szinte már idegesítően hibátlan és unalmas. Bármilyen rossz is ezt leírni, már megint csak annyit mondhatok, hogy Tom Hiddleston ott van, és szép, hogy örülhessenek az interneten érte rajongó tömegek. A sorozat sikere azt bizonyítja, hogy örülnek is. Bosszantó, hogy újabban Tom Hiddlestonnak csak ezt az egy arcát használják. Pedig Tom Hiddleston képes szikrázni. Ezt bárki megmondhatja, aki látta már például Lokiként.

Másrészt, azért maradt el a csoda a The Night Managerben, mert az alkotók, akik a főhőshöz hozzá se mertek nyúlni, fogták magukat, és a történet végét teljesen kifordították. És ezzel éppen a történet erejét vették el. A mai napig nem értem, hogyan lehetséges, hogy John le Carré (aki aktívan részt vett a sorozat készítésben, sőt pár pillanatig még föl is tűnik benne) megengedte, hogy cukros-habos tündérmesét írjanak az ő sötét és kiábrándult történetéből. (Legalább úgy kellett volna adaptálni, mint a Suszter, szabó, baka, kémet.) Ha a készítők egy kicsit bátrabbak, akkor a sorozatban sem kapják el Ropert, Jonathan pedig nem ússza meg a kalandot egy karcolás nélkül, és talán még a lány szívét sem nyeri el.

 

manager3.jpg

 

Egyszóval, ha nem úgy állunk föl a sorozat mellől, hogy „de jó, a világot már megint megmentették, minden rendben”, hanem a sorozat után is napokig gondolkodhatunk a történeten, ugyanúgy, mint azután, hogy elolvastuk a regényt, na, akkor a The Night Manager legendás sorozat lehetett volna, olyan, amelyet még húsz év múltán is emlegetünk. Szép Tom Hiddlestonnal és happy enddel azonban csak egy sorozat lett, amely kiváló szórakozást nyújt hat estére. Aztán el is felejthetjük.

 

                                                                                                                      Bori

 

tumblr_o4droloclz1taasxuo6_r1_250.gif_245x270

 

 

The Night Manager

 

színes, magyarul beszélő, angol akciófilm-sorozat, 6x60 perc, 2016

rendező: Susanne Bier

forgatókönyvíró: David Farr

zeneszerző: Victor Reyes

operatőr: Michael Snyman

 

 

 

 

 

 

szereplők: 

Jonathan Pine  Tom Hiddleston

Richard Roper  Hugh Laurie

Angela Burr     Olivia Colman 

Jed              Elizabeth Debicki

Corky            Tom Hollander

 

John le Carré The Night Manager című regénye Magyarországon először 1995-ben jelent meg, Fazekas László fordításában, Éjszakai portás címen. Az Agave Kiadó idén – a sorozat bemutatása alakalmából - ismét megjelentette a könyvet, az eredeti fordítás azonban új címet kapott: The Night Manager – Éjszakai szolgálat. Ez valóban kifejezőbb cím, hiszen Jonathan Pine sokkal több, mint egy portás…

John le Carré: The Night Manager – Éjszakai szolgálat /Agave Könyvek, 2016. Fordította: Fazekas László, 562 oldal.

A sorozatot hogyvoltozták is.

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr348820200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vincentmarvinjules 2016.06.18. 15:23:50

Igen, láttam. A csodás svájci táj, a lány isteni ruhái, meg H.L. észveszejtő szatén köntöse maradt meg...
T.H. roppant bájos volt.

gertrudstein 2016.06.18. 15:27:55

Szerintem az selyem köntös volt, de tényleg zseniális.
Viszont T.H-nal ne legyünk igazságtalanok. A gyönyörű mosolyában mindig ott bujkált a feszültség, a szorongás, a kín.
Nem tehet róla, hogy ennyire sármos, és hogy ennyire lapos szerepeket kap.

tenesseeblues 2016.06.19. 09:31:52

A Gonosz mindig izgalmasabb.
Hiddleston-nak esélye sem volt többet kihozni a szerepből.
Majd a következő filmben :)

IamSherLocked 2016.06.19. 16:17:43

Hűű, nem tudtam, hogy ilyen sokrétű, érett, összetett, és jól kimondott véleménye is lehet az embernek erről a sorozatról! Én végig a szótlansággal küszködtem, sose tudtam szavakba önteni, mit érzek, igazából fogalmam se volt róla. De most, hogy elolvastam ezt az ajánlót, már tudom, mit érzek. Pontosan ezt.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2016.06.19. 16:48:12

@vincentmarvinjules: @gertrudstein: nekem fogalmam sincs, milyen köntös volt, de jól nézett ki, az biztos.:)@tenesseeblues: én is mindig a következő filmjében reménykedem...@IamSherLocked: azt hiszem, arról van szó, hogy csodát vártam, és erre ezt kaptam. A düh pedig kihozta belőlem a markáns és összeszedett véleményt. Mindeközben nagyon jól tudom, hogy nem szabad elvárásokkal leülni egy sorozat elé. De annak nagyon örülök, hogy most segíthettem neked véleményt formálni.:)

ChristineJane 2018.01.06. 12:57:18

Újabb tökéletes cikk, szuperül írod le, mi a baj ezzel a sorozattal, köszönöm!:)
süti beállítások módosítása