Kezdek én izgulni. A fejemben már ott van egy csodás szakdolgozat P.G. Wodehouse-ról. De a papíron/laptopon még a vázlat is nehezen jelenik meg. Mi lesz, ha októberben csak annyit tudok motyogni, hogy Tanár úr, kérem, én készültem? Egyetlen reményem, hogy öt évvel ezelőtt is éppen így éreztem magam, de a végén mégiscsak lett egy szép szakdolgozatom. Ajánló 2010 februárjából. 

Csillának, Erzsinek és Vikinek. :)

Margaret Thatcher Bruges-i beszéde a baloldalomon, Jacques Delors Bruges-i beszéde a jobboldalomon, már alig látok annyit néztem a monitort, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez a szakdolgozat elkészül valaha. De én kitartok. Kócos hajjal ülök a számítógép előtt és azzal biztatom magam, hogy öt évvel ezelőtt egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy leérettségizem valaha, és mégis... Mégis mit olvashat az ember ilyen állapotban, ha egy órát pihenni szeretne? Persze, hogy a Tanár úr kérem!-et! Begömbölyödtem hát a fotelba és kinyitottam – ki tudja, hanyadszorra – a kis könyvet. A Reggel hétkor című novella egészen olyan, mintha rólam írták volna, nem tudok vele betelni. Együtt röhögök az egész osztállyal és tudom, hiába, de azért megpróbálom komoly arccal „végighallgatni”, ahogy Bauer magyarázza a bizonyítványát. Eközben egyre halványabban látom Karinthy Frigyes sorait, és egyre élesebben látom a Szentlélek tér macskaköveit, amelyeken annyit bukdácsoltam a gimnázium felé menet. Újraélem, milyen volt matek óra előtt izgulni, szünetben történelem feleletre készülni és francia igetáblázatot írni, biológia órán angolt tanulni, magyar órán Jane Austenról és minden más jóról levelezni... Négy év minden öröme és bánata elvonul előttem, és amint a végére érek rögtön újra olvasni kezdem a Tanár úr kérem-et! Mindig ez történik velem, ha leveszem a polcról a vékony kötetet, nem bírom megállni, hogy ne olvassam el egymásután legalább háromszor. De hát ti is így vagytok vele, nem? Karinthy Frigyes legismertebb művét 94 éve szeretjük töretlenül, mert visszahozza a kamaszkorunkból mindazt, amiből nem hittük, hogy valaha szép, talán egyenesen vidám emlék lehet. Akkor annyira fontos volt, annyira élő, lehetetlennek tűnt, hogy egy nap vége lesz, és mégis...

Az, hogy emlékeink fölidézése mellett Karinthy Frigyes fényes nyelvi leleményességét és történetei szikrázó humorát is élvezhetjük, igazi ajándék, legalább olyan jó, mint egy adag törmelék csokoládé. Úgyhogy ne késlekedjetek, keressétek meg otthon a Tanár úr kérem!-et és olvassátok el újra!

Én pedig megyek dolgozatot írni, mert bármilyen szép emlék is lehetne később, hétfőn nem akarok pirulni és azt motyogni, hogy: Tanárnő kérem, én készültem...

                                                                                                       Bori

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.