Kulturális szótárak

2013.02.15. 16:20

Nyelvet tanulni nem könnyű. Nem könnyű, ha nincs, ami motiváljon. Igaz, a jó jegy egyáltalán nem lebecsülendő, de ha csak azért görnyedünk az angol rendhagyó igék három alakját mutató végeérhetetlenül hosszúnak tűnő táblázat fölé, ha csak azért próbáljuk megjegyezni és megérteni, hogyan és mikor használjuk a plus-que-parfait-ét, mert közel a dolgozat, akkor bizony nem csoda, ha hamar elcsüggedünk. Abban a pillanatban azonban, hogy találunk valamit, ami a tanult nyelvhez kapcsolódik, és fölébreszti kíváncsiságunkat, hihetetlen élményekkel teli körforgásba kerülhetünk. Hiszen, ha szorgalmas tanulással megismerünk valamit, az elkerülhetetlenül sikerélményt hoz magával, amely csak még jobban fölkelti érdeklődésünket. (Néha még én magam sem hiszem el, hogy ma már Shakespeare szonettek fordításával bíbelődöm, amikor nem is olyan régen még a Drakula nagyon megkönnyített változatát kezdtem el olvasni angolul, mint az első igazi idegen nyelvű könyvemet. A francia terén még nem állok ilyen jól, de az elhatározás már megvan. Egyszer egészen biztosan elolvasom a Vörös és feketét, úgy, ahogy azt Stendhal papírra vetette.)

rep.jpgAz első lépés megtételéhez – azaz, hogy találjunk valamit, ami fölébreszti kíváncsiságunkat, és ezáltal kezdjünk megismerni egy nyelvet és mindazokat, akik beszélik – tökéletes kiindulópontot jelenthetnek a kulturális szótárak. Bart István magyar író, műfordító 1998-ban állította össze először az Angol – magyar kulturális szótárat (a második bővített kiadás 2002-ben jelent meg). 2000-ben elkészült az Amerikai – magyar kulturális szótár. A Francia – magyar kulturális szótárat Ádám Péternek, a Német – magyar változatot Györffy Miklósnak köszönhetjük, míg a legújabb, 2008 júniusában megjelent kötet, Soproni András munkája, az Orosz kulturális szótár. A fenti szerzők nem kevesebbre vállalkoztak, mint arra, hogy két kultúrát hasonlítsanak össze. Szótáraikban tehát ne keressük egyszerű szavak jelentését – és szavak egyszerű jelentését - , ugyanakkor ne késlekedjünk föllapozni őket, amennyiben arra vagyunk kíváncsiak, mennyire népszerű hazájában a P.G. Wodehouse teremtette zseniális inas, Jeeves, hány éves korában lépett először színpadra Fred Astaire, ki mondta: „Ils sont fous, ces Romains!”, vagy épp, hogy mit jelentenek a bíbor vitorlák az oroszok számára.

Haladó nyelvtanulóknak, nyelvek jó ismerőinek érdekes, szívmelengető magyarországi utazást kínál a „Magyarország és a magyarok” sorozat. Bart István szerkesztésében először 1999-ben majd 2002-ben láttak napvilágot e kiadványok. Megtalálható bennük mindaz, ami számunkra meghatározó, természetes és egyszerű, azért, mert magyarok vagyunk. Megható és mosolyfakasztó (például angolul) leírva látni, mit jelent nekünk János vitéz, Jókai Mór, mi a különbség  néni és néne között, vagy hogy miért jelentős város Siófok.

pea-soup.jpgTermészetesen egy ilyen különleges szótár – bármelyikről legyen is szó – nem csak azoknak ajánlott, akik arra adták a fejüket, hogy fölfedeznek egy nyelvet, és a kultúrát, amely belőle ered. Vegye kezébe mindenki más is, aki izgalmas olvasmányra vágyik! A gondos kutatómunka végén megszerkesztett, tömör és élvezetes szócikkeket meghatározott cél nélkül, sorban is megéri olvasni, így nem más tárul elénk, mint egy igazi kulturális kalandregény!      

 

Ennek bizonyítékául álljon itt most négy példa:

 

csárda (pron. tshahr-dah), ’(wayside) inn’; they used to stand along the road near small towns and villages, or else on their outskirts, where a weary traveller could spend the night.

 

Ember küzdj, és bízva bízzál! Man, I have spoken: strive on, trust, have faith!; the Lord’s unequivocal advice at the end of the Tragedy of Man addressed to Adam after he’d become disillusiond with the future of mankind (i.e., lost faith in Creation itself); it is still quoted today in conversation, but only tongue-in-cheek.→ Tragédia, A

 

Encore un moment, monsieur le bourreau, un petit moment! Csak még egy pillanat, hóhér úr, egyetlen pillanat! A sűrűn idézett mondatot állítólag, 1793. december 8-án, Du Barry grófnő mondta a vérpadon kivégzése előtt a hóhérnak. A mondatnak két nagy tanulsága van: egyrészt, hogy a francia soha, a legdrámaibb pillanatokban sem feledkezik meg a társadalmi konvenció előírta udvariassági szabályokról, másrészt, hogy minden kis pillanat külön nyeresége az életnek, és ezért nagyon is becsülendő. → charrette; chèvre de monsieur Seguin, la ~ ;→guillotine; →Terreur  

 

fog a XVI. sz. óta gyötörte Londont a nagy embersűrű által elégetett szén koromszemcséi kiváltotta köd, melynek legcudarabb változata a híres fullasztó, sárgás (sárgaborsó főzelék – szerű) pea–souper volt (→Sherlock Holmes történeteinek szinte főszereplője), olyannyira, hogy →Albionnak állandó jelzője lett, s az angol kedélynek romantikus metaforája a kontinensen; az 1952-es „Great Fog”-nak azonban 4000 halálos áldozata volt, és ez elvezetett a →Clean Air Act-hez, aminek eredményeképpen meg is szűnt a köd örökre.

 

                                                                                     Bori

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr345076671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gertrudstein 2013.02.16. 16:40:54

Erről eszembe jut egy nagyon régi, nagyon szép Sarkadi Imre novella, amiben két fiatal utazik egy éjszakai vonaton, egy vidéki tanító meg egy pesti diáklány, és beszélgetnek mindenféléről, többek közt a magyar nyelv és költészet páratlan gazdagságáról és szépségéről, és a diáklány megemlíti, hogy szerette volna egy angolnak Berzsenyi Napóleonhoz című versét lefordítani, de nem tudta visszaadni a "tündér kényednek alája vetetted" jelentését angolul...
Nem is lehet egyébként, szerintem Makkai Ádámnak sem sikerült, de ez nem az ő hibája :))))
visegrad.typotex.hu/index.php?page=work&auth_id=121&work_id=494&tran_id=903

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2013.03.09. 19:37:04

@gertrudstein: Köszönöm szépen a történetet, és verset is! Angolul is szép, csak kevéssé adja vissza a magyart, de ez tényleg nem Makkai Ádám hibája!:)

ChristineJane 2017.11.26. 19:10:44

Szuper, hogy ilyen szótárak is vannak!:)
süti beállítások módosítása