Downton Abbey

2013.02.09. 17:32

Február 10-én vasárnap, 20:00 órakor a Story4, Magyarországon elsőként vetíteni kezdi a Downton Abbey című sorozatot. Itt az alkalom, hogy végre írjak Nektek a Downton Abbyről!

Én nagyon szeretek lelkesen írni Nektek. Nincs is annál jobb, mint leírni, mi az, ami szép, amit szeretek, ami tetszik, és közben reménykedni, hogy amiről írok, az örömet okoz majd Nektek is. Ezért vagyok én most furcsa helyzetben. Ahogy mondtam, itt az alkalom, végre írhatok a Downton Abbeyről! Csak éppen már nem lelkesedem érte úgy, ahogy szeretnék. Igyekszem, de nehéz, mert a Downton Abbey sajnos már nem olyan jó, amilyen a legelején volt. De akkor kezdjünk is mindent a legelején!

 

downton-abbey-mary-3.jpg

 

A Downton Abbey amerikai közreműködéssel készített brit sorozat, amely az Edward-kori Angliában játszódik. A sorozatot a brit ITV tűzte műsorára, az első részt 2010 szeptemberében vetítették. Azóta összesen 25 epizód került adásba, 3 évadra bontva. A sorozat főhelyszíne egy kitalált yorkshire-i nagybirtok, Downton Abbey. Ezen a birtokon él az arisztokrata Crawley család: Lord Grantham amerikai feleségével és három lányával, valamint az őket kiszolgáló személyzettel.

Sorsfordító pillanatban találkozunk velük először. 1912 áprilisában, abban a pillanatban, amikor hírét veszik, hogy az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic tragikus módon már az első útján elsüllyedt. A katasztrófában életét veszti Lord Grantham leendő örököse is. Lord Gantham a bonyolult örökösödési szabályok miatt semmiképp sem hagyhatja majd vagyonát lányaira. Így a pénz és a bírtok várományosa immár Matthew Crawley, egy fiatal ügyvéd Manchesterből. Matthew nagyon távoli rokon, idegenként érkezik a birtokra, Downton Abbey lakói egyáltalán nem ismerik. Mégis, mindenki azt várja az első perctől fogva – a nézőkkel együtt -, hogy Matthew és Lord Grantham legidősebb lánya, Mary szépen egymásba szeressen. Matthew és Mary kapcsolatától függ a család és a birtok sorsa…

 

 

A szerelmi szál azonban ebben a történetben önmagában nem sokat ér, és számomra nem is az adja a Downton Abbey legnagyobb vonzerejét. Hanem az, ahogy az Edward-kori nagybirtok mindennapjai megjelennek benne. Hogyan élnek együtt urak és szolgálók? Milyen feszültségek, titkok lappanganak „odafönt”? Milyen feszültségek, titkok lappanganak „odalent”? Milyen a két szint kapcsolata? És egyáltalán, hogyan képes alkalmazkodni egy angol nagybirtok, egy hagyományait féltve őrző nemesi család a változásokhoz, amelyeket a XX. század hozott a világba? Ezek az igazán izgalmas kérdések. Ezek azok a kérdések, amelyekre a Dowton Abbey készítői egy ideig nagyon is jól válaszoltak.

 

downton1.jpg

 

A Downton Abbey kitalálója és vezető forgatókönyvírója Julian Fellowes. Julian Fellowes, aki a Gosford Park című film forgatókönyvével már megmutatta, mesterien képes ábrázolni egy angol birtok zaklatott életét. A sorozat színészei kiválóak. Hugh Bonneville Lord Grantham szerepére termett. Jim Carter tökéletes Carson, a főkomornyik szerepében. Az én abszolút kedvencem persze Maggie Smith, aki egyszerűen utolérhetetlen, amikor csak megjelenik, mint Violet, Lord Gantham édesanyja, már uralja is a jelenetet, mindig emlékezetes, amit mond vagy tesz. A Downton Abbey gyönyörű környezetben játszódik és gyönyörűen beszélnek benne angolul. A sorozat harmadik évadába nem más, mint Shirley MacLaine érkezik vendégszereplőként, mint az amerikai nagymama. Természetesen nem más, mit Maggie Smith vitatkozik vele szenvedélyesen, hagyományról és haladásról.

 

 

Megszámolni sem tudom, hány díjat nyert már a Downton Abbey az elmúlt években, rajongótábora világszerte egyre nő. Hatalmas siker. A negyedik évadát szeptemberben kezdi vetíteni az ITV. Minden lelkes szó, amit eddig leírtam a sorozattal kapcsolatban, igaz. Akkor mégis miért mondtam, hogy én már nem is vagyok annyira lelkes? Miért nem szeretem már olyan nagyon a Downton Abbeyt, mint a legelején? Azért mert sajnos az is igaz, hogy a készítői csak egy ideig válaszoltak jól az izgalmas kérdésekre. A forgatókönyv már nem olyan jó, mint volt. Én nemrég fejeztem be a harmadik évadot, és bizony végig a készítők görcsös igyekezetét éreztem rajta. A görcsös igyekezetet, hogy ezt a sorozatot nekik folytatniuk kell, mert ez a sorozat hatalmas siker. Amilyen magával ragadó és friss a Downton Abbey első évada, olyan lapos és szirupos a harmadik. A harmadik évadban a történetvezetés nyögvenyelős, a karakterek pedig nem fejlődnek sehova. A helyzeten nem segít, sőt inkább ront a sok nagyon drámai fordulat. A Downton Abbey kitűnő sorozatként indult, de ha készítői nem változtatnak az irányán, a negyedik évadban már tényleg nem lesz más, mint egy émelyítő szappanopera. Úgyhogy én most tényleg nem vagyok lelkes. De azért nézni fogom a negyedik évadot, mert abban az egyben biztos vagyok, hogy Maggie Smith jeleneteit évezni fogom benne. Annak pedig nagyon örülök, hogy a Downton Abbey első évada végre megérkezett Magyarországra. Hét izgalmas epizód, amelyet igazán jó szívvel, lelkesen ajánlok Nektek!

                             

                                                                                                        Bori    

 

Downton Abbey

színes, magyarul beszélő, angol drámasorozat, 60 perc, 2010

rendező: Brian Kelly, Brian Percival, Ben Bolt
forgatókönyvíró: Julian Fellowes
zeneszerző: John Lunn
operatőr: Gavin Struthers, David Katznelson, David Marsh

szereplők: 
Hugh Bonneville (Robert Crawley, Lord Gantham)
Elizabeth McGovern (Cora Crawley)
Michelle Dockery (Lady Mary Crawley)
Maggie Smith (Violet Crawley)
Joanne Froggatt (Anna Smith)
Dan Stevens (Matthew Crawley)
Brendan Coyle (John Bates)
Penelope Wilton (Isobel Crawley)
Jim Carter (Mr. Carson)
Phyllis Logan (Mrs. Hughes)
Siobhan Finneran (Sarah O'Brien)

 

 


 

A sorozat első része magyarul tehát február 10-én vasárnap, 20:00 órától látható a Story4-en.

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr435070738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gertrudstein 2013.03.04. 11:16:21

Köszönöm az ajánlót, nézem a sorozatot, és egyelőre nagyon tetszik.
Ebben a műfajban születtek már halhatatlan remekművek, mint a Játékszabály Renoirtól, Louis Malle alkotása, a Milou májusban, Altman Gosford Parkja, Bergman korai műve, az Egy nyári éj mosolya szintén, valamint Buñuel A burzsoázia diszkrét bája című műve is idetartozik, és hát a felejthetetlen Napok romjai James Ivorytól....
Szeretem ezt a műfajt, ha ilyen árnyalt jellemek szerepelnek benne, mint ebben a sorozatban is.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2013.03.09. 19:41:32

@gertrudstein: a fölsorolt filmekből még nem mindet láttam, de majd pótolom a lemaradást!:) A sorozat a story4-en követve még tényleg szuper, én meg egyszerűen imádom ezt a kort, szóval én is nézem lelkesen, most magyarul!:)

gertrudstein 2013.03.11. 13:40:48

@PuffCinq: köszi a választ, igen, még szuper a sorozat, bár kicsit sok a nemes lélek és az erkölcsi nagyság, de környezet, a ruhák, a színészek: pazar!!!!

MsMarple 2014.11.14. 13:52:32

Nem tudom van-e arra magyarázat, hogy mi az oka annak, hogy az első évadban a hölgyek (nekem) feltűnően sok lila árnyalatú ruhát viseltek! Maggie Smith-hez mondjuk kifejezetten illett a lila kalap, de Lady Granthemet szerintem öregítette :)
A második évadot csak most kezdem, de a a szerelmi szálak helyett engem is leginkább az ilyen "hangulati elemek" varázsolnak el!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2014.11.17. 10:08:02

@MsMarple: tényleg sok a lila!:) Maggie Smith-t különösen szeretik lilába öltöztetni, később is. Biztos mert Violet, haha!:D Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog neked tetszeni a sorozat később!:)

MsMarple 2014.12.09. 23:02:49

Tényleg folytatódik a lila éra a második évadban is! A Violetes párhuzam nagyon jó és vicces is! Köszönöm! :) A második évadra nehezen hangolódtam rá, a háborús hangulatot nehéz volt összebékíteni a fejemben őlordságáék nagystílű életével. Bevallom a Mary / Matthew szerelmi szál engem már-már bosszant, a sorozat szerintem elmenne enélkül is :) Bár meg kell hagyni, hogy a negyedik epizódnál megnyertek azzal, hogy Matthew és William részleges eltűnésének híre valódi érzelmeket volt képes kiváltani Maryből. Talán nem reménytelen, hogy egyszer győz a szív a büszkeség felett! :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2014.12.17. 22:10:43

@MsMarple: jaj, akartam már kérdezni, azt ugye tudod, hogy a 2., 3. és 4. évad után, mintegy plusz zárásként van karácsonyi epizód is? Azokat se hagyd majd ki!:) Most az 5. évad után is lesz, én már várom. :) Aztán jövőre 6. évad.

Köszönöm a cikket a sminkről!:)))

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2015.09.20. 16:38:04

@Lord Meldrum: én is! És "minden bajom" ellenére tudom, hogy a most/ma induló 6. (utolsó) évadot is nézni fogom. Maggie Smith minden pillanata megéri.:)

ChristineJane 2017.11.26. 19:07:13

Ennek a sorozatnak tényleg az eleje volt fantasztikus, a vége lapos és cukros lett, sajnos.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.01.14. 16:06:47

@ChristineJane: igaz, de ahogy telnek az évek, én azért a zárófilmet még megnézném.

ChristineJane 2018.01.15. 16:34:43

@PuffCinq: Oké, persze, a filmet én is megnézném!
süti beállítások módosítása