Nehezen kapok én most levegőt! A Doktor születésnapja alkalmából új Sherlock előzetest kaptunk ajándékba a BBC-től! Íme:

Azt még mindig nem tudni, mikor jön a legújabb Sherlock epizód, ellenben, ahogy John néz a legújabb előzeteseben... és még a friss blogbejegyzése is itt van! Kínzás.

Az eddigi két Sherlock előzetes megtekinthető ITT és ITT.

Az eddigi hírek, bejegyzések a Sherlockról a blogon itt olvashatók.

A facebookon is követhetitek a blog Sherlockkal kapcsolatos híreit!

A legújabb hírek a sorozatról pedig itt olvashatók.

Mikor is jön már a premier? Mikor, mikor, mikor?

És tényleg. Most komolyan? Merre szaladt el az Idő? Már egyéves A Kihagyhatatlan blog! Úgyhogy itt is van a csakis e jeles napra tartogatott ajánló, 2008 novemberéből, nagyon sok Stephen Fryjal és Hugh Laurie-val! Juhúú! Kedves, Drága Olvasók, mindent köszönök! Olvassatok továbbra is kedvesen és lelkesen! Ígérem, hogy én pedig írni fogok, nem kevésbé kedvesen és lelkesen! Petrának, Leventének és Csillának még mindig köszönöm azt a sok jót és szépet, amit hozzátettek, hozzátesznek a bloghoz! E bejegyzéshez az első videót például Csilla választotta, so let's kick some ass with Fry and Laurie!

Most, amikor a reggelek már egyre sötétebbek és hűvösebbek, eljött az ideje, hogy megismerjétek az A Bit of Fry and Laurie-t!

Stephen Fry és Hugh Laurie, a két egyetemi jó barát 1987 karácsonyán tűnt föl először a BBC2-n, majd 1989 és 1995 között hétről hétre félórányi vidámságot csempészett a képernyőre. Műsorukban apró, kacagtató jelenetek követték egymást, amelyeket Stephen Fry és Hugh Laurie maga írt, majd adott elő. Hétköznapi vagy éppen nagyon is különös élethelyzetek sorakoztak egymás mellett. (A nézők tehát kis darabkákat láthattak tőlük és belőlük, minden alkalommal pár újabb bit of Fry and Laurie tárult föl.)

Hihetetlen, hogy már több mint 20 év telt el az első adás óta, ha úgy adódik, én még ma is biztonságos távolságra teszem a bögrémet, távol magamtól, nehogy kilögyböljem a teámat, miközben Hugh Laurie saját szerzeményét a Mystery Songot hallgatom. Ha pedig csüggednék az egyetemre menet, amikor meg kell fognom a fagyos lépcsőkorlátot, hát csak gondolatban elismétlem újra Stephen Fry monológját az angol nyelv természetéről, és máris nevethetnékem támad. Tudom, a jelenet igazából nem monológ, de hát, mit tegyünk, Hugh Laurie szerepe szerint nem azért van ott, hogy érdemben hozzászóljon a dolgokhoz. Ezért gondolok mindig monológra.

Szerdán mutatta be az ITV a David Suchet főszereplésével készült Poirot-sorozat utolsó epizódját, a Függönyt. Ebből az alkalomból gondoltam, megmutatom Nektek, mit írtam Agatha Christie-ről. A rejtélyes gyilkosságok mellett diófa, szikrázó napsütés és ahogy az már nálam lenni szokott, vizsgaidőszak, 2008 májusából. Tényleg olvassatok helyettem is Agatha Christie-t!

Ahogy az előbb a szikrázó napsütésben Alkotmánybíráskodás a politikai rendszerben jegyzetekkel fölszerelkezve a diófa alá telepedtem, hirtelen semmi más vágyam nem volt, csakhogy inkább egy Agatha Christie krimit kaphassak a kezembe. Milyen jó is volna, ha nem lenne egyéb dolgom, mint elégedett, önbizalom növelő mosollyal nyugtázni, hogy értem a szépen formált angol mondatok minden szavát, és bosszankodni, hogy szokás szerint már megint nem jövök rá, ki a gyilkos. Addig is, amíg nem lehet részem ebben az élményben, a tollamat kapom kézbe, és írok nektek Agatha Christie-ről s műveiről. Utánozhatatlan történeteit olvassátok helyettem is!

Agatha Mary Clarissa Miller, aki világhírű művésznevét első férjének köszönhette, 1890-ben született Torquay városában, Devon megyében, Angliában. Édesanyja már egészen kis korában bátorította őt az írásra. Élete során a nyolcvan detektívregény és számos novella mellett több színdarabot is papírra vetett. Közülük a legsikeresebb az 1952. november 25. óta folyamatosan futó Egérfogó.  Első műve 1920-ban jelent meg. Lapjain megismerhetjük Hercule Poirot-t, az alacsony, kopaszodó belga (nem francia!) nyomozót, aki az I. világháború idején a németek elől menekült Angliába. Poirot, aki teljesen tisztában van zsenialitásával, általában barátai kérésére kezdi el keresni a gyilkost. A titokzatos stylesi eset után még huszonkilenc regényben és ötven novellában teszi ezt.

Ajánló 2010-ből, Viktória királynőről (aki egyébként balkezes volt), mert most is nagyon szeretném már eldobni a jegyzeteket, de még egy kicsit várnom kell...

Az utóbbi hetekben nehezen bírtam magammal, alig vártam már, hogy az utolsó vizsgám után végre eldobhassam a jegyzeteimet és megnézhessem Az ifjú Viktória királynőt DVD-n.

Nektek mi jut eszetekbe Viktória királynőről? Egy tiszteletreméltó idős hölgy? Egy királynő, aki csendesen és egyszerűen él, miközben birodalma egyre csak fejlődik? Egy uralkodó, akinél hosszabb ideig senki nem ült még a brit trónon? (S akinél hosszabb ideig egy nő sem ült még trónon, sehol.) Meg persze az, hogy ő „Európa nagymamája”, ugye?

Jean-Marc Vallée filmjét, a 2009-2010-es év nagy sikerét, moziban láttam először. S nagyon jólesett, hogy semmi olyasmit nem mutatott be, ami Viktória királynőről rögtön eszembe jut. Az Emily Blunt által megformált ifjú Viktória energikus, szenvedélyes, makacs és nagyon fiatal, 17 éves, amikor először találkozunk vele és 21 éves, amikor elbúcsúzunk tőle. Éppen olyan, amilyennek eddig el sem tudtuk képzelni.

Szóval, hohó, nemrég volt az évfordulója annak, hogy Marty McFly csodát látott. Úgyhogy gondoltam, most megmutatom Nektek a második nyomtatásban megjelent ajánlómat, 2008 februárjából. A második ajánló... szép emlék, már csak ezért sem változtathatok a szövegén. Egyszer talán az első ajánlót is megmutatom, amit a Harry Potter és a Halál Ereklyéiről írtam. De most itt van Marty McFly!

Nagyon nem tudtam, miről írjak nektek! A fejem ereklyékkel és horcruxokkal, Rose-zal és Hugoval volt tele. Nem írhattam róluk megint. Úgyhogy fölálltam inkább a kétségbeejtően üres papír mellől, hogy méltó helyet találjak végre a Halál ereklyéinek, amelyet az utolsó szóig elolvastam.

Búsan álltam a polc előtt, kezemben a könyvel, amely látszólag sehogyan sem fért már el a többi 21 kötet mellet. S akkor hirtelen megláttam. Egy erősen összefirkált lapot, egy régebben írt történetem első változatát. Egy történetét, amelynek végén a vérfagyasztó kalandokat átélt hősnő visszatér a jövőbe! Vissza a jövőbe! Meg van a megoldás! A következő pillanatban már néztem is a filmet! S akkor most mindenki kérjen tejet! Csokisat! Hallgassátok a mesémet! Ezúttal egy fiúról, aki nem oly vérfagyasztó, de annál hihetetlenebb és viccesebb kalandok után visszatért a jövőbe!     

Itt van hát P. G. Wodehouse. 2008 júniusában írtam róla, az akkor megjelent szövegen nem változtattam. Kicsit talán hosszú lett (mert lelkesedésemben alig tudtam abbahagyni az írást), de remélem, élvezni fogjátok!

Itt kell elmondanom, hogy arról, mi történt P.G. Wodehouse-szal a II. világháború alatt, most nem esik szó. De csak azért nem, mert ezzel a kérdéssel sokat fogok foglalkozni a közeljövőben, és biztosan lesz majd róla külön bejegyzés. Addig is mindenkinek ajánlom figyelmébe George Orwell In Defence of P.G. Wodehouse (P.G. Wodehouse védelmében) című esszéjét, amely remek kiindulási alap, ha valaki azt szeretné tudni, miért és hogyan is beszélt P.G. Wodehouse a rádióban a II. világháború alatt, a németek kérésére.

Már minden csendes. Egyetlen lámpa világít a házban. Az én olvasólámpám.  Késő éjszaka van, tudom, de egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni. Testet – lelket betöltő boldog nevetés közepette olvasok. Tíz éve mindig így van ez, ha P.G. Wodehouse kötetet veszek a kezembe, és nem telik el úgy hónap, hogy ne tenném meg. Attól a pillanattól fogva, hogy a Fő a pléhpofa, Jeeves című remek végére értem elválaszthatatlanná lettem a szórakoztatóirodalom legnagyobb mesterétől. Szívből remélem, hogy mire ti az én írásom végére értek, kedvet kaptok, hogy megismerjétek Wodehouse mesteri munkáit. Kívánom, hogy legalább annyi örömöt és vidám percet szerezzenek nektek, mint amennyit nekem szerez az, ha csak rájuk gondolok.

Sir Pelham Grenville Wodehouse (A „Pelham” szó kiejtéséből képzett becenevén „Plum”, azaz „Szilva”) 1881. október 15-én született Guildfordban, Angliában. 1900-ban munkába állt a Hong Kong and Shanghai Bankban. A hivatali munkát 1903-ig bírta, attól fogva egész életét az írásnak szentelte. 1910-ben jelent meg első komolyabb könyvsikere, a valós tapasztalataira épülő Psmith a pénzvilágban. 1915 megint csak fontos év volt számára, a New York – i Saturday Evening Post is közölni kezdte írásait, az Atlanti óceán mindkét partján elismert alkotóvá vált. Ezután egyre több munka szólította az Egyesült Államokba.

Közeleg az Indiana Jones-maraton, Harrison Ford pedig éppen múlt héten mondta el a Graham Norton Show-ban, hogy ő bizony még ötödszörre is eljátszaná a híres régészprofesszort, aki csak a kígyóktól fél. Csoda, hogy ezek után eszembe jutott, mennyire vártam én a 4. Indiana Jones-filmet? Igen, tudom, a Kristálykoponya királysága az atomtámadás ellen védelmet nyújtó hűtővel, és a ronda műanyag kristálykoponyával végül inkább lett fájdalmasan vicces, mint igazán jó, de a várakozó lelkesedésemet akkor is vállalom. S igen, én beülnék még egy ötödik filmre is. A trilógiát, különösen az első részt, pedig nem rontja el semmi! Az alábbi ajánló 2008. május 22-én jelent meg először, éppen azon a napon, amikor az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága világszerte mozikba került.

Bocsássatok meg, kicsit fáradt vagyok. Nagyon mozgalmas délutánom volt ma. Minden azzal kezdődött, hogy meglátogatott a valaha kitalált legaranyosabb földönkívüli. Miután ő hazament Hedvig repült be a szobámba kecsesen, majd Tom Hanks egyenesen hozzám kergette Leonardo DiCapriot.

Na, jó, mielőtt szörnyen megijednétek, elárulom: nem, nem néztem végig ennyi filmet egymásután, bár kétségtelenül képes lennék rá. Zenét hallgattam. John Williams klasszikus műveit. Igazi mozirajongóhoz méltóan ünnepeltem meg, hogy a mai napon a rendkívüli filmzeneszerző egy újabb emlékezetes alkotása indul hódító útjára. Indiana Jones, az elismert régészprofesszor ugyanis húsz év pihenő után végre visszatér!

A mai napon 132 éve, 1881. október 15-én született P.G. Wodehouse zseniális brit író. P. G. Wodehouse többek között olyan fantasztikus irodalmi alakokkal gazdagított a világot, mint Jeeves, a komornyik, Bertie Wooster vagy Psmith (a "P" néma marad!). Ahogy ígértem, a P.G. Wodehouse többször megjelenik még itt, a blogon az elkövetkező hetekben!

Addig is álljon itt a mai napon az egyik legjobb jelenet a Majd a komornyik! (Jeeves & Wooster) című sorozatból.

Jeeves, maga mindent tud?

Erzsivel – az én szuper barátnőmmel – és Juliskával – az én szuper unokanővéremmel – a konyhában ültünk. Októberi este volt, éppen vacsoráztunk és a jó tévésorozatokról beszélgettünk. Szóba került a Miért éppen Alaszka? című sorozat is. „Emlékeztek arra az aranyos srácra, aki Fleischman dokit játszotta? – kérdezte Juliska. – Rob Morrow-ra?” Másra sem emlékeztem, csak Rob Morrow-ra. Na jó, meg Cicely városának különleges hangulatára és az utcáin békésen kószáló jávorszarvasra. Mindez persze túl kevés volt ahhoz, semhogy megelégedjem vele. Követtem hát a jávorszarvast. Így született ez az ajánló.

Joel Fleischman a fiatal, new york-i zsidó orvos, pontosan olyan, mintha csak egy Woody Allen-filmből lépett volna elő. Művelt és jóhumorú, de ideges, türelmetlen, nem hisz semminek csak a saját szemének és állandóan beszél. Mindenekelőtt pedig imádja New Yorkot. New York számára nem csupán egy város, hanem egy lelkiállapot. Joel New Yorkban akar gyógyítani, New Yorkban akar golfozni és New Yorkban akarja más orvosokkal megvitatni az érdekes eseteket. Csakhogy Joel egyetemi tanulmányait Alaszka állam ösztöndíjprogramja támogatta. Cserébe a fiatal férfinak, egyedüli orvosként, négy évet az alaszkai Cicely városában kell praktizálnia. Zseniális alaphelyzet. Mert Cicely bizony egy egészen más lelkiállapot, mint New York.

2010-es ajánló, amely nem a Mátrixról szól. Van viszont benne Tim Burton, Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Alan Rickman és természetesen, Stephen Fry. Ó, kell még egyáltalán ajánló?

Tegnap este moziban voltam. Tegnap este moziban voltam, csakis miattatok. Hiába na, jó dolog ajánlókat írni: az embernek moziba kell járnia, hogy tudjon miről írni. Tim Burton legújabb filmjét az Alice Csodaországban-t azóta vártam lélegzetvisszafojtva, amióta csak megjelent az első kép a Bolond Kalapos jelmezében borzongatóan vigyorgó Johnny Depp-ről. Úgyhogy tegnap, amikor végre bemutatták, este beültem a moziba, hogy ma már írhassak is róla Nektek!

Az Alice Csodaországban című regény, amelyben Alice egy rémisztően vonzó álomvilágba zuhan egy nyúlüregen át, 1862 júliusában alig pár nap alatt készült el, egy akkor 10 éves kislány Alice Liddell kérésére. 1865-ben már mások is olvashatták. Folyatatása az Alice Tükörországban 1871 karácsonyán jelent meg. Mindkét könyv azonnal hatalmas siker lett és a mai napig világszerte népszerű. Most – és ha majd Ti is ott ültök a vászon előtt – mégis az lesz a legjobb, ha egy kicsit elfelejtitek, mit is olvastatok Lewis Carroll műveiben, különben könnyen csalódhattok. Tim Burton várva várt filmje ugyanis nem hagyományos értelemben vett adaptáció. A rendező addig formálta mindkét híres regényt egyszerre, amíg egy Tim Burton alkotás nem lett belőle.