Kutatások szerint ma Magyarországon közel hatvanezer gyermek küzd krónikus fájdalommal, amely rontja az életminőséget és gátolja a mindennapi tevékenységek elvégzését. A helyzet a felnőttek esetében sem jobb. Dr. Major János fájdalomkezelő szakorvos és a Bethesda Gyermekkorház Fájdalomkezelő Centrumának csapata ezért is írt Fájdalomkezelő kisokost, segítséget kívántak nyújtani szülőknek és gyermekeknek egyaránt, hogy hogyan küzdhetnek meg a fájdalommal. Dr. Major Jánossal a könyv kapcsán arról beszélgettem, miért fontos, hogy érezzük a fájdalmat, lehet-e a fájdalomnak lelki oka, milyen módszerek vannak a fájdalom leküzdésére, és vajon kell-e fájdalomcsillapítót szednünk. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin júliusi számában olvashatjátok.

Mi a fájdalomérzékelés, és miért fontos?

A fájdalomérzékelés a szervezetünk védelmező rendszere. Azért érzünk fájdalmat, hogy a testünk megvédjen minket a további sérülésektől, ha valami bajunk van, arról jelzést kapjunk és felkeressük az orvost. Torokgyulladás esetén a fájdalom például azt jelzi, hogy a torkunkba valami olyan kórokozó jutott, amely a testünk egységét veszélyezteti. A fájdalomnak tehát evolúciós szempontból is fontos szerepe van, nem tudunk létezni nélküle. Van olyan betegség, ahol nem fejlődik ki a fájdalomérzés, ilyen esetben az ember rövidebb ideig, sok sérüléssel él. A fájdalomérzés tehát egy nélkülözhetetlen riasztórendszer, de nem úgy működik, mint más érzékeink, például a látás vagy a hallás. Egy koncerten általában mindenki ugyanazt hallja, egy magazinban ugyanazokat a betűket látja, olvassa. A fájdalom nem így működik. A fájdalomérzékelésnek mindig van egy érzelmi komponense és egy szubjektivitása. Ha valakinek éppen rossz napja van, nehéz feladatot kell végrehajtania, akkor sokkal erősebb fájdalmat él át, ha mondjuk elesik és beveri a fejét, mintha mindez akkor történik, amikor épp egy születésnapi ünnepségen van és nagyon boldog. Vizsgálatok kimutatták, hogy harctéri katonák súlyos sérülései sokkal kisebb fájdalommal járnak, mint egy polgári személy ugyanolyan sérülése, mert a katonák számára a sérülés azt jelenti, hogy kórházba, onnan pedig esetleg már haza is mehetnek, ami teljesen más kontextusba helyezi, és csökkenti a fájdalmat.

A fájdalomnak van tehát egy lelki háttere?

Pontosan, a modern kutatások szerint a fájdalom megélésének van egy bio-pszicho-szociális, azaz testi-lelki-társas háttere. Az ebből következő bio-pszicho-szociális modell azt írja le, hogy a biológiai folyamatok, a lelki tényezők és a szociális háttér (például a család, a barátok és a munkatársak) kölcsönösen befolyásolják egymást, és közösen hatnak a fájdalom megélésére. Nincs tehát önmagában egy lelki háttér, hanem a három tényező együtt felel a fájdalom kialakulásért, egyes esetekben más és más arányban. Amit még nagyon fontos kiemelnünk: minden fájdalom valós. Ha egy gyermeknek például fáj a feje, és emiatt nem tud iskolába menni, az nem azt jelenti, hogy iskolakerülő, hanem azt, hogy valóban megél egy fájdalmat. Ilyenkor kell kideríteni, hogy mi áll a fájdalom hátterében: valaki bántja őt az iskolában? Vagy az egyik órán nem tud teljesíteni, és a szorongás aktiválja a fájdalomérző rendszert? Esetleg valamilyen más tényezőnek van szerepe abban, hogy a fejfájás ilyen gyakran jelentkezik?

A szemünk képes alkalmazkodni a fény változásaihoz, az orrunk megszokja a szagokat, a fülünk a zajokat, a fájdalmat is meg lehet szokni?

A szemünk, a fülünk, az orrunk esetében egy bizonyos határig valóban képesek vagyunk arra, hogy megszokjunk egy adott ingert. Azt például mindenki átélte már, hogyha bemegyünk egy szobába, ahol nagyon büdös van, akkor egy idő után már nem érezzük a szagot. A fájdalom esetében sajnos ez nem így működik. Gyakori tévhit, hogyha valakit sok fájdalom ér, azt egy idő után megszokja. Sajnos pont fordítva van. A fájdalomérző rendszerünk pont, hogy egyre érzékenyebbé válik. Minél többször ér minket fájdalom azt rögzíti az agy, kialakul egy fájdalommemória. Életünk során érzett minden fájdalomélményünk összeadódik, a szervezet rögzíti a fájdalmakat, így tud egyre érzékenyebbé válni a fájdalomérző rendszer. Így juthatunk el a krónikus fájdalomhoz: ha valakinek gyakori fájdalomélményei vannak, az érzékelőrendszere olyan érzékennyé válhat, hogy végül már minden kis ingerre reagál. Például már egy normál étkezés is kiváltja a hasi fájdalmat, vagy ízületi fájdalom esetén már nem is kell a gyulladás, egy kisebb mozgás is kiváltja a rossz érzést.

Ezért is volt fontos, hogy megszülessen a Fájdalomkezelő kisokos? Hogy az emberek maguk is tudják, mit jelent a fájdalom, és mit tehetnek ellene?

Két dolog adta a könyv ötletét. Egyrészt 2016-ban végeztünk egy kutatást gyermekek körében, amelyből az derült ki, hogy minden tizenkettedik gyermek küzd Magyarországon súlyos mindennap jelentkező fájdalommal, amely miatt nem tud iskolába járni, és az életminősége is nagyon rossz. Másrészt a felnőttek körében is végeztünk egy kutatást, amely azt mutatta, hogy a 18 és 65 év közötti magyar lakosság körében közel 20% azoknak az egyéneknek a száma, akiket nagyon korlátoz a visszatérő fájdalom a mindennapokban. Például nem tudnak dolgozni, nem képesek elvégezni bizonyos tevékenységeket. Mindkét kutatás azt mutatta, hogy nagy számban küzdenek az emberek krónikus fájdalommal. Ha csak a gyermekeket nézzük, nekünk legalább hatvanezer gyermeknek kellene valamilyen fájdalomkezelő ellátást nyújtanunk. Ugyanakkor tudjuk, hogy pácienseink egy részének itt a Fájdalomkezelő Centrumban mindössze arra van szüksége, hogy elmondjuk nekik mindazt, amiről eddig beszéltem, és amit leírtunk a könyvben. Már ezáltal megérthető, hogy a fájdalom egy komplex jelenség, amit befolyásol a hangulatunk, életünk eseményei, a környezetünk. A fájdalomérzékelő rendszer pedig érzékennyé válhat, az érzékenységet aztán a befolyásoló tényezők fönntarthatják. Ebből pedig már meg lehet tudni, hogy mit tehetünk, hogy a fájdalmat enyhítsük vagy megszüntessük. Úgy gondoltuk, ennek megértésében segíthet egy könyv is. Meg kell tanulnunk egy kicsit máshogy tekinteni a fájdalomra. Betegeink többségénél kezdetben a fájdalomnak van valamilyen szervi kiváltó oka, például egy bokasérülés vagy vírusfertőzés. A szervi ok azonban idővel megszűnik, de a fájdalom fönnmarad. Ilyenkor kell eljutni arra a pontra, hogy észszerű vizsgálatok után ne keressük már tovább a konkrét szervi okot, hanem nézzük meg, hogy milyen egyéb segítség enyhítheti a krónikus fájdalmat.

Kell-e gyógyszert szednünk, amikor valami fáj? Segíthet a fájdalomcsillapító?

Kiemelném tehát, hogy a heveny, másnéven akut fájdalom maximum három hónapig tart. De általában inkább egy-két napig vagy hétig. Akkor beszélünk heveny fájdalomról, ha fáj a torkunk, elestünk, bevertük valaminket. Ilyen esetekben érdemes fájdalomcsillapítót szedni, az adott testrészt hűteni, rögzíteni. Három hónapon túl beszélünk krónikus fájdalomról. Nagyjából három hónap egyébként, amíg a fájdalomérzékelés túlérzékenysége kialakul. Ezután már nem a gyógyszerek azok, amelyek segítenek a fájdalom enyhítésében. Kivételt jelent a migrén típusú fejfájás, amely esetében a gyógyszeres kezelés elengedhetetlenül fontos. De a legtöbb krónikus fájdalom esetén éppen a gyógyszerek csökkentése segít. Nagyon sok betegnél látunk, magas, akár napi többszöri gyógyszerbevitelt. Ez máj – és vesekárosodáshoz vezethet. Ezenkívül például fejfájásnál a gyakori gyógyszerszedés még inkább fölborítja fájdalomérző rendszert, ami gyógyszerszedés okozta fejfájáshoz vezet.

Hogyan tehetünk tehát a fájdalom ellen, ha nem szedünk gyógyszert?

A túlzott fájdalomérzékenység kialakulása ugyanolyan tanulási folyamat az idegrendszerünk, szervezetünk számára, mint amikor például úszni tanulunk. Automatikus dologgá válik az idegrendszer számára a fájdalom érzékelése. Fájdalomkezeléskor pontosan azt szeretnénk, hogy a páciens szervezete ezt az automatizmust elfelejtse. Ehhez az kell, hogy a páciens minél többször gyakoroljon olyan dolgokat, amelyek segítségével a fájdalmat el tudja felejteni. Nagyon fontos például a napirend betartása, az alvás-ébrenlét megfelelő ritmusa. Ha fájdalmunk van, akkor is elmegyünk az iskolába, munkahelyünkre, végezzük a napi tevékenységeinket. Rendkívül fontos a mozgás, amely lehet akár rendszeres rövid séta is. De az izzadással is járó, legalább félórás mozgás heti háromszor már annyi endorfint, azaz belső boldogsághormont szabadít fel, hogy annak igazoltan fájdalomcsillapító hatása van. Ezenkívül legalább ennyi mozgás egy héten javítja a hangulatot és csökkenti a stresszt is. Sokat segíthetnek a hozzátartozók, ezt a könyvben is hangsúlyozzuk. Például a figyelmünknek a szabályozásában, hogy ne a fájdalmon legyen a fókusz. Azaz nem szabad, hogy valakit állandóan a fájdalmáról kérdezgessünk: „már megint fáj a fejed? Hogy vagy?” Ezzel fokozott figyelmet kap a fájdalom, ami aktiválja a fájdalomérző rendszert. Hiszen a fájdalomérző rendszert nemcsak a külső, fizikai ingerek tudják aktiválni, hanem mi magunk is, a gondolatainkkal, érzelmeinkkel. A stresszkezelésben a mozgáson és az aktív figyelemelterelésen kívül sokat segíthet még a relaxáció, az autogén tréning vagy akár a hipnózis. Már a légzésünk szabályozása csökkentheti a szervezetünk stressz válaszát és ezáltal a fájdalom szintjét. Azt fontos kiemelnem, hogy ezeknél a módszereknél hosszútávban kell gondolkodni. Nem várható, hogyha elkezdünk mozogni, relaxálni, akkor egy hét alatt elmúlik a krónikus fájdalom.  Fél, még inkább egy év alatt azonban, kitartással sikert érhetünk el. A fájdalomérzékelő rendszer visszaáll a nyugalmi állapotába.

Mi az, amit beszélgetésünk végén még kiemelne?

Az feltétlenül fontos, hogy a Fájdalomkezelő kisokos nem helyettesíti a körültekintő orvosi vizsgálatot. Panasz esetén konzultáljunk szakorvossal, vizsgálják ki, hogy milyen testi betegség állhat a fájdalom hátterében. Utána lehet megbeszélni, hogy milyen lehetőségek vannak a fájdalom kezelésre, ha testi eltérést nem találtak, vagy olyan kis mértékű az elváltozás, hogy az önmagában nem magyarázza a beteg panaszait. A könyvünk ebben nyújthat segítséget.

Kapcsolódó bejegyzések:

Mesés tornagyakorlatok - interjú Mészöly Ágnessel

A gyerekkori balesetek megelőzőséről - interjú Dr. Kassai Tamás gyermektraumatológussal

A bejegyzésben szereplő portréképet Dr. Major János bocsátotta rendelkezésemre. Kiegészítő képek: iStock + saját fotó. 

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.