A napokban magyarul is megjelent az Amerikai Prométheusz, a könyv, amely Christopher Nolant az Oppenheimer című film elkészítésre inspirálta. Ez a hír pedig asszociációs láncot indított el bennem. Eszembe jutott, hogy tavaly nyáron én is részt vettem a Barbenheimer-élményben. Megnéztem moziban először az Oppenheimer majd a Barbie című filmet. Fantasztikus közösségi élmény volt. Erről pedig eszembe jutott, hogy Ryan George kanadai humorista és youtuber zseniális Pitch Meetinget készített a Barbenheimerhez. És itt el is érkeztünk ehhez a bejegyzéshez. Rájöttem ugyanis, hogy itt az ideje, hogy megmutassam, milyen is egy Pitch Meeting Ryan George-módra.
Ryan George a harmadik leghíresebb kanadai Ryan. Az a kanadai Ryan, akinek nincs kockahasa (Ryan Goslingnak és Ryan Reynoldsnak bizonyíthatóan van), de ez nem gátolja meg abban, hogy zseniális videókat készítsen. A 6-8 perces jeleneteket ő írja, játssza el és veszi fel. Pitch Meetingjei azt a találkozót mutatják be, amikor a Forgatókönyvíró megpróbálja "eladni" filmötletét a Producernek. Ahogy mondtam mindkét karaktert Ryan George alakítja, de olyan jól kialakította a két külön karakter jellegzetességeit, beszédmódját, visszatérő mondatait és olyan átéléssel és lelkesen játssza el őket, hogy egy-egy Pitch Meeting végére már el is felejtjük, hogy a videóban csak egy embert látunk, ő csinál mindent egyedül. Ryan George kivételes humorral és éleslátással mutat rá egy-egy már létező film logikátlanságára, a cselekménybeli lyukakra vagy egyszerűen csak a film bizarr alapötletére. Mi pedig, miközben gyakran már a könnyeinket törölgetjük a nevetéstől, csak azt kérdezzük magunktól: "egyáltalán hogyan lehetett ebből film?!".
A Barbenheimer Pitch Meeting még magasabbra teszi a lécet, hiszen három szereplő és két film jelenik meg benne egyszerre. Megtudhatjuk belőle, miben hasonlít egymásra az első látásra egyébként egymástól nagyon távol álló két film. Amikor terveztem ezt a bejegyzést, arra gondoltam kiválogatok a Pitch Meetingből néhány kiváló mondatot, hogy kedvet csináljak hozzá. De aztán arra jutottam, hagylak titeket, hogy élvezzétek minden percét, anélkül, hogy bármit "lelőnék". A "tovább" mögött tehát a Barbenheimer Pitch Meetingje, három Ryan George-dzsal és két film ötletével.
Ryan George mindegyik videóját ajánlom egyébként, csak vigyázzatok, mert nagyon addiktívak. Én néha órákig nézném őket. :) De ígérem, most nem kattanok rájuk nagyon, inkább hamarosan szuper ajánlókkal és izgalmas interjúkkal térek vissza!
Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)
Szerző: PuffCinq
2 komment
Címkék: könyv magyar brit történelem amerikai kanada cillian murphy christopher nolan emily blunt back in time a fehér nyúl lifelover ryan george pitch meeting
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ChristineJane 2024.06.15. 23:13:54
"We realized our scripts ask the same question!"
"Which is?"
"What if Man has too much power?"
"Wait, I thought it was what if men have too much power?"
+ a Barbie tényleg fejbe dobott minket az Üzenettel. Imádom. :D
És nagyon várom az ajánlókat és interjúkat.:) <3
PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2024.06.15. 23:19:16
"If I wrote this in a linear way, Christopher Nolan would find and murder me.":D
Az ajánlók és interjúk jönnek.:) <3