Andrew Garfield angol-amerikai színész sok feledhetetlen percet szerzett már nekünk. Ha csak a közelmúltra gondolok, az én szívem is megdobbant, amikor megjelent a Pókember: Nincs hazaút című filmben, mint (az egyik) Peter Parker, pedig minden titkolózás ellenére számítottam rá, hogy megjelenik majd. Lin-Manuel Miranda filmje a Tick, Tick… Boom igazi szívmelengető meglepetés volt. A film Jonathan Larson amerikai zeneszerző, drámaíró, musicalszerző tragikus, de lenyűgöző életét mutatja be. Jonathan Larson egész életében úgy érezte, hogy nincs elég ideje, nem tudja majd megírni a nagy művét. 35 éves korában azon az estén halt meg, amikor Rent című musicaljét bemutatták. A Rent mindent elsöprő siker lett, de Jonathan Larson ezt már nem érhette meg. A drámai szerep Oscar-jelölést hozott Andrew Garfield számára. Új sorozata az Under the Banner of Heaven, amelyben egy nyomozót alakít pedig még csak ezután következik. Ennyi elfoglaltság után váratlanul jött a hír, hogy Andrew Garfield úgy döntött, egy időre visszavonul a színészettől, hogy a hétköznapi emberek életét élhesse. Én pedig a hír hallatán döntöttem el, hogy írok végre a Lélegzetvétel című filmjéről. Arról az Andrew Garfield és Claire Foy főszereplésével készült filmről, amelyen – nem szégyellem bevallani – mindig elsírom magam.

A Lélegzetvétel (Breathe) egy 2017-ben bemutatott életrajzi dráma, amely Robin Cavendish életéről szól. Robin Cavendish (Andrew Garfield) fiatal és ambiciózus brit teakereskedő volt, aki újdonsült feleségével, Dianával (Claire Foy) éppen Kenyában volt üzleti úton, amikor nagy baj történt. 1958 decemberében az akkor 28 éves, energikus és élettel teli Robin egyik pillanatról a másikra mozdulni sem tudott többé. Nyaktól lefelé megbénult, lélegeztetőgépre tették. Angliába hazatérve kiderült, hogy szervezetét a járványos gyermekbénulást[1] okozó poliovírus támadta meg, állapota visszafordíthatatlan, egy-két hónapot élhet még a kórház falai között. Robin ekkor nem is akart mást, csak meghalni. Felesége azonban ezt nem hagyta annyiban, kisfiuk éppen akkor született meg, és megmondta a férjének: látnia kell a fiukat felnőni.

Diana véghez vitte azt, amely akkoriban még felelőtlen őrültségnek számított, hazavitte a férjét a kórházból. Egy intézmény falai közül kivitt a világba egy súlyosan sérült embert, hogy a férfi igazán élhessen. És otthon Robin tényleg életre kelt, egy feltaláló barátja segítségével kialakítottak neki egy széket, amelyen helyet kapott az akkumulátoros lélegeztetőgép, így a férfi helyváltoztatásra is képessé vált. Robinnak csodálatos családja és barátai voltak. A felesége egy percig sem tekintette magát áldozatnak, igazán szerette a férjét, vele akart élni, és minden nehéz helyzetből megtalálta a kiutat. A barátai sem hagyták cserben, Robin kitartása nekik is erőt adott. Így a férfi olyan életet élhetett, amely igazi változást hozott a társadalom szemléletében.

Robert Cavendish lett az egyik első aktivista, aki életével, tetteivel és szavaival is fölhívta a figyelmet arra, hogy bármennyi is abban a segítő szándék, nem szabad, hogy a sérült embereket elzárják a társadalom többi részétől. Az integráció mindenkinek jót tesz.

A Lélegzetvétel szép életrajzi film, a megfelelő helyeken hatásvadász elemekkel és erős színészi alakításokkal, de igazán azért kihagyhatatlan, mert túlmutat az életrajzi kereteken. És ez az, ami miatt minden alkalommal elsírom magam rajta. Mert ez a film bemutat egy nagyon fontos dolgot: azt, hogy egy sérült ember több mint a sérülése maga. A látható nehézségeik mögött a sérült embereknek is épp olyan vágyaik, céljaik, gondjaik és örömeik vannak, mint bárki másnak. Az ő életüket sem csupán az állapotuk határozza meg. Az élet varázslatos és végtelen, és nagyon sokféleképpen lehetünk boldogok.

Robin Cavendish egész életében kitartóan segített abban, hogy a hozzá hasonló emberek nagyobb szabadságot és önállóságot nyerjenek. Székének sorozatgyártásával ezrek léphettek ki a világba, és illeszkedhettek be jobban a társadalomba. Robin végül ámulatba ejtette az orvosokat. Minden jóslatot megcáfolva 36 évet élt különleges székében, 64 éves korában halt meg, 1994-ben. Családja és barátai segítségével sosem hagyta, hogy az állapota bármiben is akadályozza. Utazott és mulatott, látta felnőni a fiát.

                                                                                                      Bori

A szöveg alatt található képnél galéria nyílik!

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

[1] A járványos gyermekbénulás (poliomyelitis, Heine-Medin-kór): Heveny, vírusos, járványos megbetegedés, amely átmeneti vagy végleges izombénulásokat okoz. Európán jelentős poliomyelitis-járványok utoljára az 1950-es években söpörtek végig, a Sabin-cseppek általános bevezetése előtt. A védőoltásnak köszönhetően azokban az országokban, ahol az oltást rendszeresen alkalmazzák, ez a betegség már gyakorlatilag nem fordul elő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.