Marie Antoinette

2014.09.08. 14:53

A nyár kitört, aztán el is illant. De egy pillanatra se búslakodjunk. Éljen az olvasás, a tanulás, a szigorlatok! Ennek örömére álljon itt az egyik első ajánlóm, 2008. áprilisából. Nem változtattam rajta semmit, úgy akarom megőrizni, ahogy először leírtam.

Legyen akár névnapom, akár születésnapom, biztos, hogy az ünneplés végére halmokban állnak mellettem a könyvek. Nem volt ez másképp idén februárban sem. A regénytorony olyan magasra ért, mint az emeletes csokitortám. Az egyik alkotóelem természetesen Jane Austen mű volt, de amellett helyett kapott például Stefan Zweig és Catharina Habsburg – Lothringen egy – egy munkája is.

Marie-Antoinette,_1775_-_Musée_Antoine_Lécuyer.jpgCatharina Habsburg – Lothringen, IV. Károly király legfiatalabb unokája első könyvében nem kisebb dologra vállalkozott, mint arra, hogy bemutassa a leghíresebb francia királyné, Marie Antoinette„dicsőségét és bukását”.

Habsburg – Lotaringiai Mária Antónia, Mária Terézia királynő legfiatalabb lánya 1755-ben született. Még tizenöt éves sem volt, amikor házasságot kötött a nála egy évvel idősebb Lajos Ágost francia trónörökössel. 1775 júniusában pedig már ő Marie Antoinette de France, a királyné, aki egészen biztosan nem kérdezte meg, hogyha nincsen kenyér, miért nem esznek az emberek kalácsot.

Habsburg Katalin tisztelettel és szeretettel, de nem elfogultan ír nemzetségének úrhölgyéről. Látszik, hogy minden mondatot pontos, alapos kutatómunka előzött meg. S éppen itt a baj. A meglepő, elgondolkodtató, szórakoztató részletek, nem állnak össze azzá, aminek a fülszöveg a kötetet hirdeti: „Lenyűgözően olvasmányos” elbeszéléssé Marie Antoinette sorsáról.

Marie_Antoinette_by_Joseph_Ducreux.jpg

Részletek maradnak csupán két végpont, egy osztrák hercegkisasszony születése és egy egykor tündöklő királyné halála között. Mialatt olvastam a könyvet, és nagyon sok mindet megtudtam a történelem egyik legtöbb vitát kiváltó nőalakjáról, aki ünnepelt dauphine – ként vonult be Párizsba és húsz évvel később Capet Lajos polgártárs özvegyeként megalázottan halt meg ott, végig azt vártam, hogy hamarosan valóban „kibomlik” a csokorba gyűjtött tömérdek adat, ismeret, és magával ragad, igazán regénnyé lesz. Ez végül nem következett el, jóllehet a lehetőség ott volt minden oldalon.

Ennek ellenére Habsburg Katalin Marie Antoinette című könyvének elolvasása nem időpocsékolás. Sőt! Minden hibájával együtt is kedvet ad az olvasásra. A további olvasásra, hogy miután letettük, más könyveket is elolvassunk Madame Déficit-ről. S ha egy mű ezt eléri, akkor már biztos, hogy nem alkották meg hiába!

                                                                                    Bori

 

marie.jpg

 

 

 

Ulpius – ház könyvkiadó, 2007, 343 oldal, fordította V. Páczél Éva

További könyvek:

Stefan Zweig és Antonia Fraser Marie Antoinette életrajza és persze Szerb Antal regénye A királyné nyaklánca.

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr426673357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2018.01.04. 18:06:28

Szuper könyv lehet, köszi, hogy írtál róla!:)
süti beállítások módosítása