Őszintén bevallom, nem akartam a Vájtfülűek brancsáról írni Nektek. Könyvajánlót ajánlani? Ki hallott már ilyet? Egy hete azonban rájöttem, túl gyorsan ítéltem, könnyelműen tituláltam egyszerű ajánlónak Nick Hornby cikkeit. Az angol író és publicista 2003. szeptembere óta rendszeres szerzője az amerikai, Believer című folyóiratnak, rovatának címe, Stuff, I’ve been reading („Amit éppen olvasok”). Azaz minden hónapban azokról a könyvekről ír, amelyeket éppen olvas, nemrég olvasott vagy szándékában áll olvasni. „Ha pedig úgy érzem, hogy a kedvem, munkamorálom, a koncentrálási szintem, az időjárás vagy a családtörténetem befolyásolja viszonyomat egy adott könyvhöz, akkor azt nyugodtan elmondhatom és el is fogom mondani.” – írja a Vájtfülűek brancsa bevezetőjében.

Igen, egy hete minden megváltozott. Végre kezembe vehettem a könyvet, amely Nick Hornby 2003. szeptembere és 2006. júniusa között megjelent írásait gyűjti egybe, s amikor még éjfélkor is teljes odaadással olvastam, már tudtam: az „Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplóját” nektek is meg kell ismernetek. Nick Hornby ugyanis betartja ígéretét, és  nem időtől és tértől függetlenül ír olvasmányélményeiről. A Bevezetés és a Köszönetnyilvánítás között egy háromgyerekes apukát ismerhetünk meg, akinek bizony van TV-je és CD lejátszója, rajong a fociért és igen, emellett imád olvasni. Ez az, ami engem igazán megfogott. Nick Hornby olvasni imád. Nem tesz különbséget „magas irodalom” és „ponyva” között, nem nézi le azokat, akik a Da Vinci – kódot olvassák a Háború és Béke helyett, s nem magasztalja azokat, akik a Háború és Békét választják a Da Vinci – kód helyett. S persze az sem elképzelhetetlen számára, hogy akad, aki mindkettőt ugyanúgy élvezi. Hiszen az olvasás mindenekfelett öröm kell hogy legyen, csodálatos élmény,  szórakozás.

„A sok-sok év után is kitartóan vívott kulturális háborúnak sajnálatos velejárója, hogy a könyveket két táborra osztja: olcsókra és értékesekre. Nincs olyan jólfizetett könyvkritikus, aki képes vagy hajlandó lenne leszögezni, hogy a dolog nem így működik, és hogy a jó könyvek legalább olyan élvezetet tudnak nyújtani, mint a ponyvák. Miért kéne izgatnunk magunkat emiatt, ha egyszer nincs is különbség? Hiszen ezzel megnő a választási lehetőségünk. Nem kell feltétlenül összeesküvésekről vagy harmincas nők romantikus megpróbáltatásairól olvasnod ahhoz, hogy szórakozz. Lehet, hogy éppenséggel Antony Beevor nyűgöz le a Sztálingrád-dal Donna Tratt a Titkos történet-tel, netán Dickens a Szép remények-kel. Olvass, amit akarsz, lényeg, hogy alig várd, hogy folytathasd.”

Mi mást mondhatnék én? Megyek olvasni! Egy hét múlva találkozunk!

                                                                                                          Bori

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa – Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplója

Megjelent az Európa Könyvkiadó gondozásában, 2008-ban, 372 old.

Fordította: Siklós Márta

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.