Erzsi és én már lefoglaltuk a jegyünket. Május 7-én, kedden 19:00 órára megyünk az Uránia moziba. A Shakespeare's Globe on Screen program keretében megnézzük a Sok hűhó semmiért közvetítését. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas élmény lesz. A Sok hűhó semmiért szinte minden sorát tudom, igen, nagy részben azért, mert Kenneth Branagh zseniális filmjét félelmetesen sokszor megnéztem már. Most, hogy készülök az Uránia moziba, egyszerűen nem is tehetek mást, minthogy ajánlom nektek Kenneth Branagh Sok hűhó semmiért feldolgozását, és még két másik kitűnő filmjét. A filmekről 2009 májusában írtam. Azóta már nem az Európai Unió szakpolitikáit tanulmányozom, hanem például Owen Chadwick A reformáció című könyvét olvasom - ami egyébként roppant izgalmas foglalatosság -, de az ajánló szövegén mégsem változtattam semmit, mert a Kenneth Branagh filmjei iránti lelkesedésem sem változott semmit.

Régen jártam már az Óbudai Gimnáziumban, így sajnos nem tudom, hogyan fest ma az egyik kis terem a „B” épület félemeletén. Egy biztos, évekkel ezelőtt abban a bizonyos teremben az egyik hátsó pad büszkén hirdette, kik azok a színészek, akiket Erzsi, Csilla, Viki és Bori nagyon szeret. Sokat gondoltam mostanában arra padra, mert sokat gondoltam mostanában arra, milyen filmeket néznék, ha nem kellene az Európai Unió szakpolitikáit tanulmányoznom – ami egyébként roppant izgalmas foglalatosság -, és lenne időm filmet nézni.

much1.jpgGondolatban végül Kenneth Branagh és Emma Thompson három nagyszerű filmjét néztem végig. Azt a három nagyszerű filmet, amelyet házasságuk hat éve alatt közösen készítettek. Papírra vetem most Nektek, ami eszembe jutott róluk, hátha kedvet kaptok, hogy Ti valóban megnézzétek, milyen jó is az V. Henrik, a Meghalsz újra vagy a Sok hűhó semmiért! Ha kicsit sok elragadtatott jelző szalad ki a kezem alól, miközben e filmekről írok, bocsássatok meg érte! Bármennyire érdekel is, a Közös Agrárpolitika ismertetése közben nem tobzódhatom a jelzőkben. Most viszont itt az alkalom!

henry v..jpg

V. Henrik

Kenneth Branagh első Shakespeare adaptációja, egy sikersorozat nagyszabású nyitánya. Monumentális és magával ragadó irodalom– és történelemóra, Oscar – díjas jelmezek és gyönyörű zene. Kenneth Branagh tiszteletet parancsoló V. Henrik, Emma Thompson tündöklő francia királylány.

Meghalsz újra

1949 júniusában Roman Strauss zeneszerzőt halálra ítélik felesége, Margaret meggyilkolásáért. Valamikor 1991-ben aggódó apácák Mike Church magánnyomozó gondjaira bíznak egy rémült, néma asszonyt, akiről nem tudni egyebet, csak azt, hogy szörnyű rémálmok gyötrik. Mi láthatjuk is, mitől retteg annyira: Roman Strauss minden éjszaka megpróbálja leszúrni őt egy ollóval...

Egy gyönyörű bokalánc és egy gyönyörű olló véres története áll Kenneth Branagh és Emma Thompson szerelmes történetének középpontjában, avagy Kenneth Branagh rendezőként Alfred Hitchcock előtt tiszteleg. Legalább egyszer mindenkinek látnia kell!

Sok hűhó semmiért

William Sahakespeare múlhatatlan fényű vígjátékát mesterien vitte vászonra Kenneth Branagh. Bármikor nézem is e filmet, elönt a boldogság. Nem elég, hogy a Kenneth Branagh által megformált Benedek a történet végére annak rendje és módja szerint eleped az Emma Thompson alakította Beatrice-ért, mellettük még olyan színészek vesznek részt a mókában és cselszövésben, mint például Denzel Washington, Keanu Reeves, Michael Keaton, Imelda Staunton vagy éppen Robert Sean Leonard, akinek ellenállhatatlan mosolyát és szüntelenül csillogó barna szemének magával ragadó kancsalságát már említettem e hasábokon.

 

 

A Sok hűhó semmiért egyébként a magyar szinkron kiemelkedő remeke. Mészöly Dezső a magyar nyelv millió színét fölvonultató műfordítását Hársing Lajos alkalmazta filmre. Benedek és Beatrice sziporkázó szitkokat szóró szerelmes szóváltásait Cserhalmi György és Kovács Nóra megunhatatlan előadásában élvezhetjük. A mellékszerepekben pedig olyan színészek tűnnek föl többek közt, mint az utánozhatatlan és felejthetetlen Szakácsi Sándor, a zseniális Gálffi László vagy Bezerédi Zoltán. A Sok hűhó semmiért e változatát már csak hallgatni is nagy élmény lenne, de ha becsuknám a szemem, nem láthatnám a páratlan tájat és Kenneth Branagh páratlan arcjátékát!   

 

                                                                                                        Bori

 

 

V. Henrik
(Henry V)

színes magyarul beszélő angol filmdráma, 132 perc, 1989

rendező: Kenneth Branagh
író: William Shakespeare
forgatókönyvíró: Kenneth Branagh
zeneszerző: Patrick Doyle
operatőr: Kenneth MacMillan
jelmeztervező: Phyllis Dalton

szereplők:
Kenneth Branagh (V. Henrik)
Derek Jacobi (Chorus)
Simon Shepherd (Gloucester)
James Larkin (Bedford)
Brian Blessed (Exeter)
Ian Holm (Fluellen)
Emma Thompson (Katalin)

 

Meghalsz újra
(Dead Again)

színes, fekete-fehér magyarul beszélő amerikai thriller, 107 perc, 1991

rendező: Kenneth Branagh
forgatókönyvíró: Scott Frank
operatőr: Matthew F. Leonetti
díszlettervező: Jerry Adams
zene: Patrick Doyle

szereplők:
Kenneth Branagh (Roman Strauss/Mike Church)
Emma Thompson (Margaret Strauss/Grace/Amanda Sharp)
Andy Garcia (Gray Baker)
Derek Jacobi (Franklyn Madson)
Hanna Schygulla (Inga) Robin Williams (Dr. Cozy Carlisle)

Sok hűhó semmiért
(Much Ado About Nothing)

színes magyarul beszélő angol-amerikai romantikus film, 111 perc, 1993

rendező: Kenneth Branagh
író: William Shakespeare
forgatókönyvíró: Kenneth Branagh
operatőr: Roger Lanser
jelmeztervező: Phyllis Dalton
zene: Patrick Doyle

szereplők:
Emma Thompson (Beatrice)
Kenneth Branagh (Benedek)
Denzel Washington (Don Pedro, Aragónia hercege)
Keanu Reeves (Don Juan)
Robert Sean Leonard (Claudio)
Kate Beckinsale (Hero)
Michael Keaton (Lasponya)
Brian Blessed (Antonio)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr85236665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2017.12.01. 13:36:09

Ó, micsoda válogatás!:) Jó ízlésetek van!
süti beállítások módosítása