Fürge rókalábak, surranó kis árnyak, hipp-hopp, jön Vuk! Híres nagy vadászok, jobb ha félre álltok, hipp-hopp jön Vuk! Az elmúlt napokban jártamban-keltemben ezt a kis dalocskát dúdoltam serényen. Csak csendben. Csak halkan, hogy senki meg ne hallja. Csak magamnak. Csakúgy. Mert szeretem, mindig fölvidít. Nagy odaadással daloltam. El lehet rólam képzelni, hogy ezek után nem nézem meg a Vukot? Ki tudja, hanyadszorra? Ugye, hogy nem? Bizony, nagy odaadással le is kaptam a Vukot a polcról.

Fekete István 1965-ben megjelent kisregénye nyomán Dargay Attila 1981-ben készített rajzfilmet. Egy rajzfilmet, amely az eltelt évek alatt, önállóan, az alapjául szolgáló könyv nélkül, a könyv mellett lett legendás alkotássá. Hiszen Dargay Attila filmjét egyszerűen képtelenség nem szeretni. Vagy azért szeretjük nagyon, mert kicsik vagyunk még, vagy azért, mert amikor kicsik voltunk még, nagyon szerettük. Vagy egyszerűen azért szeretjük, mert egy igazán jó mesét a felnőttek is nagyon tudnak szeretni.

A Vuk egy igazán jó mese. Ez nem is kérdés. Főszereplője Vadászom, utamból kotródj, azaz Vuk, az elárvult kis róka, akinek nagyon sokat kell tanulnia ahhoz, hogy végül eszes fiatal róka váljon belőle. Vuk, amikor először látjuk, egyszerre magabiztos és félnék, pimasz és elesett, meggondolatlan és ravasz. Néha pedig imádnivalóan beképzelt. Mindig széles mosolyra késztet, amikor egy alkalommal így szól nagybátyához, Karakhoz, a tapasztalt öreg rókához: „A jó vadásznak, hát szóval nekem, te vagy a legjobb barátom.”  Mondom, én, imádnivaló.

A generációkon átívelő rajongást a rajzfilm iránt persze nem csak Vuk váltja ki, hanem éppen annyira a többi állat is. Vukkal együtt ők adják a film kissé fanyar, megunhatatlan humorát. Az erdőben vicces kedvű sündisznó, dalos kedvű béka és sokat megélt, bús kedvű macska bosszantja az esetlenül öntudatos kis rókát. A faluban aztán pletykás, kárörvendő kutyákat, perlekedő tyúkokat és személyes kedvenceimet, ittas libákat bosszant (vagy éppen rabol el) Vuk, az eszes fiatal róka.

Csak úgy, mint a kisregényben a rajzfilmben is az állatvilág, a természet  a középpont, nem az ember. Az ember ugyan veszélyes, de a megismert világnak csak egy nagyon kis részét jelenti. Dargay Attila sok mindenben eltér Fekete István művétől, „mesésebbé” teszi a leírt történetet, hogy a nagyon kicsik is élvezhessék. A középpontot azonban nem mozdítja el. Sőt, még zseniálisan ki is emeli, mi a lényeg: az ember arcát sosem látjuk, csak a lábát és a kezét. Csak a hangját halljuk, a gépei és fegyverei zaját. Ez rám mindig rendkívül erősen hat.

Mint ahogy mindig rendkívül erősen hat rám Pogány Judit, Gyabronka József, Csákányi László, Szabó Gyula, Benedek Miklós és minden – az egészen apró szerepekben is remekelő – színész hangja. Gondoskodnak róla, hogy már csak a hangjuk is felejthetetlen élményt jelentsen. Azt hiszem, megyek is, és meghallgatom őket újra! Fürge rókalábak, surranó kis árnyak, hipp-hopp, jön Vuk! Híres nagy vadászok, jobb ha félre álltok...

                                                                                                                    Bori

Vuk

színes, magyar rajzfilm, 74 perc, 1981

rendező: Dargay Attila
író: Fekete István
forgatókönyvíró: Dargay Attila, Imre István, Tarbay Ede
zeneszerző: Wolf Péter
operatőr: Henrik Irén

szereplők: Pogány Judit (Vuk gyerekhangja) Gyabronka József (Vuk felnőtt hangja) Csákányi László (Karak hangja) Bitskey Tibor (Mesélő) Földi Teri (Íny hangja) Szabó Gyula (Kag hangja) Szabó Sándor (Vahur hangja) Benedek Miklós (Sut hangja)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.