A Tudor – dinasztia uralkodása alatt Anglia virágzásának fő oka az uralkodók és a parlament jó kapcsolata volt. Stuart I. Károly hatalomra kerülésével 1625-ben a kapcsolat romlani kezdett, mert Károly abszolutista módszerekkel próbált kormányozni.

Pár napja egészen meghatódtam, amikor kezembe akadt érettségi előtt álló diákként írt dolgozatom, amely a fenti sorokkal kezdődik. Furcsán jó érzés volt olvasni régi munkámat az angol forradalomról. Ma már másképp fognék hozzá, ennek ellenére nagyon örülök, hogy nem veszett el. Kusza soraiból süt a lelkesedés, az izgalom és az igyekezet, hogy minden ismeretemet papírra vessem 45 perc alatt.

Mindezt azért meséltem el nektek, hogy el tudjátok képzelni, mit éreztem, amikor beléptem az egyik Múzeum körúti antikváriumba, hogy megvegyem Samuel Pepys naplóját. Ha az örömet okoz számomra, hogy írhatok a csonka parlamentről, gondolhatjátok, mekkora élvezet volt kézbe vennem valaki olyannak a naplóját, aki megélte, hogy létrejött.

Samuel Pepys 1633-ban született Londonban. Hajózás tisztviselőként dolgozott, 1672-ben magas állásba jutott a Tengerészeti Hivatalban. 1660. január 1. és 1669. május 31. között szinte minden nap följegyezte élményeit. Maga fejlesztette titkosírást használt a bejegyzésekhez, máig nem tudni, szerette volna-e, ha az utókor megfejti jeleit. Tény, hogy hátrahagyott egy szöveget rendes és titkosírással rótt változatban is, ám ezt csak azután fedezték föl, hogy John Smith lelkész 1825-ben „föltörte” a naplót. Valószínűleg Pepys, mint oly sokszor máskor élete során, nem tudott egyértelmű döntésre jutni, így hagyta, hogy a sors döntse el, mi történik feljegyzéseivel halála után.

S a sors döntött is. John Smith kitartóan dolgozott és végül föltárult a napló, amely nem csak a történészek számára kincs. Samuel Pepys ugyanis nem a történészeknek írt, hanem önmagának. Tizenegy évvel I. Károly kivégzése és két évvel Oliver Cromwell halála után pedig lett volna mit elemezni, értékelni. Anglia vibrált, naponta változott. Pepys is tudta ezt, mégis magával ragadó ártatlansággal írt. Lüktető kor polgára volt ő, aki érezte és megörökítette a lüktetést, de át nem vette. Egyszerű ember volt, aki nem akart mást, csak jól élni és tökéletesen elégedett volt önmagával. Ezért hát egyáltalán nem meglepő, hogy 1660. október 13-án például a következő sorokkal bővült a naplója:

„Úgy hozta hát a véletlen, hogy lássam a király lefejezését a White Hall udvarán és lássam az első vért is, amely a király megbosszulására kiontatott a Charning Crosson. Polcokat állíttattam be a dolgozószobámba.”

Az elénk táruló egyszerre nyugalmas és mozgalmas mindennapok történéseit olvasva megtudhatjuk még többek között, hogy miként terjedt a tűz London városában, 1666-ban, vagy, hogy milyen idő volt II. Károly koronázásakor. Kiderül hogyan hajózott Pepys Hollandiába vagy éppen, hogy milyen szörnyűnek találta a Rómeó és Júliát.

Samuel Pepys úgy alkotott valami különlegeset, hogy nem tett semmi rendkívülit. Naplójának segítségével megtapasztalhatjuk azt, amit mindannyian tudunk, átérezni mégis nehéz: a történelem csupán az utókor számára történelem. Páratlan élmény legalább csak egy kis időre ráébredni, hogy a gavallérok és kerekfejűek korában, egy Angliát és a világot alapjaiban megváltoztató korban az emberek ugyanúgy éltek, mint mi ma.  

                                                                                           Bori

A blogversenyben a bejegyzésre itt tudtok szavazni, köszönöm! :)

(A Kihagyhatatlan blog a facebookon.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.