Világéletemben szerettem figyelni, ahogy az emberek beszélnek körülöttem. Szó szerint. Szeretem figyelni, hogyan formálják, mennyire tisztán ejtik a szavakat, milyen a hangszínük. Különösen igaz ez akkor, ha színészekről van szó. Szakácsi Sándor, Szerencsi Éva, László Zsolt, Györgyi Anna, Báthory Orsolya, csak néhányan azok közül, akiknek a hangját bárhol, bármikor fölismerem és nagyon szeretem hallani. Külföldi színészek esetében a listát Stephen Fry, Alan Rickman és Benedict Cumberbatch vezeti valamint természetesen – mint azt Kedves Rendszeres Olvasóim bizonyára kitalálták már – Hugh Laurie, akinél szebben senki nem tudja kiejteni, például azt a szót, hogy „savage” (azaz vad).

hugh_1.jpgÍgy aztán nincs abban semmi meglepő, hogy nagyon látni akartam a Szörnyek az űrlények ellen című rajzfilmet. Ilyen címmel lehet, hogy a film maga szörnyű lesz, de az egyik figurának Hugh Laurie kölcsönzi a hangját, legrosszabb esetben majd becsukom a szemem és nem figyelek másra csak az ő hangjára – döntöttem el magamban. Végül azonban nem kellett becsuknom a szemem, ahogy ott ültem a hatalmas mozi teremben egy langyos áprilisi délelőttön. A Szörnyek az űrlények ellen valóban nagyon sablonos, de szerethető mese. Még akkor is, ha mondanivalója kicsit túlságosan is nyilvánvaló, „soha ne becsüld alá magad és ne engedd, hogy az előítéleteid vezessenek”. Főhőse Susan, a szép jövőről álmodozó amerikai lány, akire esküvője napján egy meteorit zuhan. Másnap az immár 15 méter magas és szupererős Susan egy titkos katonai létesítményben ébred, nem érintkezhet senkivel, csupán szörny társaival: Hiányzó Láncszemmel, aki félig hal, félig ember, B.O.B-bal, a kék zselével, Rovaroszaurusszal és az őrült tudóssal, aki egykor ember volt, de egy félresikerült kísérlet következtében egy nap részben csótánnyá változott.

Az ismerkedésre nem sok idő jut, a furcsa csapatnak indulnia kell, hogy megmentse Bolygónkat az űrlények inváziójától. E perctől kezdve váratlan fordulatokra nem kell számítani, üdítő öniróniára viszont annál inkább. Apró utalásokon keresztül fölvonul valamennyi ismert – gyűlölt vagy szeretett – szörny és űrlény a Légytől E.T.-ig. Az elmúlt hetekben jöttem csak rá, hogy a  tanácskozóterem, ahol az amerikai elnök emberei és szörnyei összegyűlnek, maga is utalás. Ilyen terem a valóságban nem létezik, de Stanley Kubrick Dr. Strangelove című filmjében igen. S persze a sok legendás szörny, űrlény és helyszín mellett ott van még a kedvenc mondatom, amely remekül jellemzi a Szörnyek az űrlények ellen című filmet: „Már megint egy UFO szállt le itt nálunk, Amerikában, az egyetlen helyen a Földön, ahol UFO-k szoktak landolni.” Azt pedig mondanom sem kell, hogy  kiválóan megrajzolt filmről van szó. Hogyan is gondolhattam, hogy én majd becsukom a szemem? Már önmagában az élmény, ahogy San Francisco – ahol Susan és a többiek először kerülnek szembe egy űrlénnyel – a jelképévé lett lejtős utcákkal, sárga villamosokkal és a ködbe burkolózó Golden Gate híddal hihetetlenül élethűen jelenik meg.

dr2.jpgS igen, Doktor Csótány hangja már az első pillanatban elvarázsol (tudom, hogy nemcsak engem). Hugh Laurie a Szörnyek az űrlények ellen forgatásakor még javában játszotta Doktor House szerepét. De a Dreamworks hangstúdiójában töltött pár órára már akkor levetette magáról az amerikai akcentust, hogy igazi angol úrként szólaltathassa meg Doktor Csótányt, az őrültségében is szeretetreméltó tudóst. Természetesen, ha teljes kikapcsolódásra vágytok, és még feliratot sem akartok olvasni, megnézhetitek magyarul is, hogyan küzdenek a cseppet sem rémséges szörnyek a kicsikét ijesztő űrlények ellen. Kulka János hangja legalább annyira magával ragadó, mint angol kollégájáé.

 

                                                             Bori

Szörnyek az űrlények ellen
(Monsters vs. Aliens)

színes magyarul beszélő amerikai animációs film, 94 perc, 2009

rendező: Conrad Vernon, Rob Letterman
zeneszerző: Henry Jackman

szereplők:
Reese Witherspoon (Susan Murphy hangja)
Seth Rogen (B.O.B. hangja)
Kiefer Sutherland (H. Borgó hangja)
Paul Rudd (Derek hangja)
Hugh Laurie (Dr. Csótány hangja)
Rainn Wilson (Gallaxhar hangja)
Will Arnett (Hiányzó Láncszem hangja)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr695025761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2013.01.23. 10:23:51

Yyyyes! Hugh Laurie hangja tényleg mindent elviselhetővé tesz. És hát nem tudom mire vélni, nem szeretem az animációs filmeket, de az ajánló olvasása után kedvem támadt megnézni, pedig most épp az Abigél közepén tartok!! (hogy a előszóhoz is kapcsolódjak :)). Az UFOs mondat pedig zseniális, valóban így van! :D

ChristineJane 2017.11.26. 17:11:56

Azért ezért moziba menni, nem vagytok semmik!:D

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.01.14. 15:59:47

@ChristineJane: :DD @IamSherLocked: bevallom, arra az UFÓs mondatra én is büszke vagyok!:)
süti beállítások módosítása