Ti tudjátok, hogyan született meg Hamlet leghíresebb monológja? Richard Curtis és Ben Elton – két híres brit forgatókönyvíró – elképzelte, hogy hogyan. Shakespeare Sketch néven ismerté vált jelenetükből kiderül, hogy Shakespeare és menedzsere (vagy ügynöke), Feketevipera között komoly „kreatív ellentétek” feszültek Hamlet hosszas elmélkedése kapcsán. Shakespeare és menedzsere komolyan vitatkozik, ez nem is kérdés, de éppen így lesz a jelenet a nézők számára nagyon vicces.

Az alig 6 perces Shakespeare Sketch 1989 szeptemberében egy jótékonysági esemény keretében került színpadra, Stephen Fry rendezésében. Feketevipera, azaz Blackadder szerepében természetesen Rowan Atkinson látható. (A Feketevipera című sorozatról még biztosan lesz szó itt a blogon.) William Shakespeare-t, irigylésre méltóan csodás szőke parókában, Hugh Laurie alakítja.

A tovább után elolvashatjátok a jelenet szövegét magyarul, angolul és franciául is. Magyarra Csillával közösen fordítottuk a szöveget. Csilla látható (valamennyire) az előző bejegyzés egyik fényképén. A francia fordítás az én munkám. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki átolvasta. Ami a jelenetben tényleg minden változtatás nélkül a Hamletből hangzik el, az természetesen magyarul Arany János, franciául pedig François-Victor Hugo fordítása. Azt egy percig sem vonjuk kétségbe, hogy a Hamletet angolul valóban maga William Shakespeare írta. De a Shakespeare Sketch attól még zseniális! Nézze meg mindenki, hogy mennyire! Én már nem is zavarok tovább, csak még annyit: Nagyon Boldog Új Évet Kívánok!

Blackadder:

Gyere!

Blackadder:

Bill! Bill, örülök, hogy látlak.

Shakespeare:

Bocsánat, hogy késtem, de a forgalom... rohadt nagy volt!*

Blackadder:

Örülök, hogy látlak. Nos, a darab jól megy, nem? Úgy néz ki, jó kis kasszasiker lett.

Shakespeare:

Ja, ööö, jónak tűnik, igen.

Blackadder:

Úgy tűnik, a csattanós címeket szeretik. Hamlet. Tökéletes, tökéletes!

Shakespeare:

A harmadik felvonás talán túl hosszú, nem tudom...

Blackadder:

A harmadik felvonás talán túl hosszú. Hát... szerintem a hosszúsággal úgy általában problémák vannak.

Shakespeare:

Ó?

Blackadder:

A darab öt óra, Bill. Fa ülőhelyeken. És nincs WC a Temzének ezen az oldalán!

Shakespeare:

Igen, hát én mindig is mondtam, hogy a Rose színház egy szemétdomb. Tényleg. Szóval minél hamarabb lezúzzák, és valami tisztességeset építenek a helyébe, annál jobb...

Blackadder:

Pontosan. Ezért is kéne levagdosnunk a korhadt ágakat.

Shakespeare:

A „korhadt ágakat”?

Blackadder:

Igen. Tudod, azokat a kiálló részeket az akció közepén.

Shakespeare:

Mármint a monológokat?

Blackadder:

Ja. És szerintem mindketten tudjuk, melyik a döcögős.

Shakespeare:

Ó? Ó? Melyik a „döcögős”?

Blackadder:

Öö... Lenni...  akkor nemesb-e a lélek... e földi bajt... ez. Unalmas, Bill. A tömeg utálja. Ásításfalva.

Shakespeare:

Hát én erről nem tudok. Nekem éppen ez a kedvencem.

Blackadder:

Bill, de hát ezt mondtad a Lear király avokádó monológjáról is, és a sztepptáncról az Othello végén.

Shakespeare:

Na, nem! Ha egy szót is kivágsz belőle, kiszálltam, nem az enyém a darab.

Blackadder:

Bill, Bill... A király egy perc alatt átöltözik, Hamlet ott kint azt a te monológodat szónokolja, ami Isten tudja, miről szól, és Claudius már a színfalak mögött vár arra, hogy jöhessen abban a nagyon vicces ott-buggyos gatyában, vár!

Shakespeare:

Jól van, jól van, hát akkor vágd csak ki az egész beszédet úgy, ahogy van!

Blackadder:

Bill, Bill, Bill... miért kell harcolnunk egymással? Ez hosszú, hosszú, hosszú. Olyan rámenősre meg tudnánk csinálni!

Shakespeare:

„Rámenősre?”

Blackadder:

Igen, tudod... leheljünk bele egy kis életet. Hogy kezdődik... ez a szónoklat?

Shakespeare:

Az élet.

Blackadder:

Gyerünk, gyerünk Bill...

Shakespeare:

Az élet összes bánatának áldozata lenni, vagy elfogadni kinyújtott kezét a halálnak, és nem gyávának lenni...

Blackadder:

No, látod, Bill, ezt biztosan meg tudjuk kicsit vágni!

Shakespeare:

Nem! Egyáltalán nem! Ez így tökéletes!

Blackadder:

És mit szólsz ehhez: Áldozatnak lenni, vagy nem gyávának lenni?

Shakespeare:

De hát ennek semmi értelme! Minek az áldozatának lenni? Gyávának lenni, de mitől félni?

Blackadder:

OK, OK. Vegyük ki az áldozatot, vegyük ki a gyávát. Kezdjük csak így: Lenni, vagy nem lenni.

Shakespeare:

Ezt nem mondhatja! Ez értelmetlen zagyvalék!

Blackadder:

De ez rövid, William, rövid! Hallgasd csak, könnyedén gördül: „Lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés.” D'de, d'de de de, d'de d'de de de! Jó?

Shakespeare:

Igazad van, az itt a kérdés! Semmi fogalmuk se lesz róla, hogy miről beszél!

Blackadder:

OK, hagyjuk most ezt, és menjünk tovább. Blablabla, nyűg és nyíl – jó! Akció! A tömeg ezt szereti – „fegyvert ragadva” – briliáns – az átkozott kétségek ellen, amelyek pestisként terjednek szét az emberekben – ó, jaj, kicsit ingoványos talajra tévedtünk, Bill. A pestis téma kicsit ízléstelen mostanában. Még leveleket is kaptunk! – és vitorlát bont a fájdalom tengerén. – ez jó: utazás, az utazás nagyon népszerű. Szóval akkor vegyük ki a rizsát, és lássuk, mi marad: „ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait, vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki?” Jó!

Shakespeare:

Felmondok!

Blackadder:

Bill, ez briliáns!

Shakespeare:

Rémesen borzalmas! Miről beszél egyáltalán? Fölszed egy íjat, egy nyilat, és lemegy a tengerpartra? Ő Hamlet herceg, nem pedig Knut király!** Habár, akár meg is ölhetné magát, ha ez a legjobb ötlete.

Blackadder:

Kreatív gondolat, Bill! Hamletnek talán tényleg fel kéne lógatnia magát!

Shakespeare:

Az első felvonásban?

Blackadder:

Na, hát igen, meg kell töltenünk a színháztermet, Bill! Nézzünk szembe a ténnyel: Jelenleg a szellem adja el a show-t! A közönség imádja a szellemet, imádja a kardozós jeleneteket, imádja az őrült csajt az átlátszó ruhában, aki csinálja azt a virág-kabarét, és aztán vízbe fojtja magát. De senki nem szereti Hamletet. Senki.

Shakespeare:

Jól van, hát akkor kinyírom neked. „Ez a bökkenő”: „meghalni – elszunnyadni” Hoppá! Hamlet leesik az oromzatról.

Blackadder:

Bill, Bill, Bill; Látom, látom, hogy bosszús vagy. Bocsáss meg. Hamletnek megvannak a maga pillanatai. Az őrülős-izé az nagyon vicces. Fergeteges. De én csak azt mondom, Shakey, hogy rövidítsük le ezt az egyetlen rettentően homályos beszédet.

Shakespeare:

Én meg csak azt mondom, hogy nem. Ha egyetlen szót is kivágsz belőle, leveheted a nevemet róla!

Blackadder:

Na, jó. Megmondom, mit fogok tenni. Megnyirbálom ezt a beszédet, te pedig visszateheted azokat a rettenetes londoni sírásókat.

Shakespeare:

Mindkettőt?

Blackadder:

Igen.

Shakespeare:

És a koponyás jelenetet is?

Blackadder:

Igen, az egész színt.

Shakespeare:

Jól van, megegyezünk! És majd meglátjuk, melyikre fog emlékezni a történelem!

Blackadder:

Bill! Imádlak!

Hisztérikus bolond!

Blackadder:
Come.

Blackadder:
Bill! Bill, good to see you.  

Shakespeare:
Sorry I was late – the traffic was a bitch!

Blackadder:
Good to see you. Well, the play’s going well, isn’t it? Looks like we’ve got a bit of a smash on our hands.

Shakespeare:
Well, it, er, seems to be OK, yeah.

Blackadder:
They always seem to go for the ones with the snappy title.`Hamlet’. Perfect! Perfect.

Shakespeare:
Act Three may be a bit long, I don’t know…

Blackadder:
Act Three may be a bit long… In fact, generally, I think we’ve got a bit of a length problem.

Shakespeare:
Oh?

Blackadder:
It’s five hours, Bill, on wooden seats, and no toilets this side of the Thames.

Shakespeare:
Yeah, well, I’ve always said the Rose Theatre is a dump, frankly. I mean, the sooner they knock it down and build something decent, the better.

Blackadder:
Exactly. So that’s why I think we should trim some of the dead wood.

Shakespeare:
“Dead wood”?

Blackadder:
Yeah, you know: some of that standup stuff in the middle of the action.

Shakespeare:
You mean the soliloquies?

Blackadder:
Yeah, and I think we both know which is the dodgy one.

Shakespeare:
Oh? Oh? Which is “the dodgy one”?

Blackadder:
Erm… “To be … nobler in the mind … mortal coil …”; that one. It’s boring, Bill. The crowd hates it — Yawnsville.

Shakespeare:
Well, I don’t know about that. It happens to be my favourite, actually.

Blackadder:
Bill, you said that about the avocado monologue in `King Lear’, and the tap dance at the end of `Othello’.

Shakespeare:
Absolutely not! You cut one word of that, and I’m off the play.

Blackadder:
Bill, Bill… the King has got his costume change down to one minute. Hamlet’s out there ranting on about God-knows-what in that soliloquy of yours, and Claudius is already in the wings waiting to come on with that very funny codpiece — waiting!

Shakespeare:
All right, all right, you can just cut the whole speech altogether!

Blackadder:
Bill, Bill, Bill… Why do we have to fight? It’s long, long, long. We could make it so snappy…

Shakespeare:
“Snappy”?

Blackadder:
Yeah, you know: give it some pizzazz. How’s it begin, that speech?

Shakespeare:
“To be.”

Blackadder:
Come on, come on, Bill.

Shakespeare:
“To be a victim of all life’s earthly woes, or not to be a coward and take Death by his proffered hand.”

Blackadder:
There, now; I’m sure we can get that down!

Shakespeare:
No! Absolutely not! It’s perfect.

Blackadder:
 How about “To be a victim, or not to be coward”?

Shakespeare:
 It doesn’t make sense, does it! To be a victim of what? to be coward about what?

Blackadder:
OK, OK. Take out `victim’; take out `coward’. Just start “To be, or not to be.”

Shakespeare:
You can’t say that! It’s gibberish!

Blackadder:
But it’s short, William, it’s short! Listen, it flows: “To be, or not to be; that is the question.” D’de, d’de de de, d’de d’de de de! OK?

Shakespeare:
You’re damn right it’s the question — they won’t have any bloody idea what he’s talking about!

Blackadder:
Well, OK, let’s leave that and go on. “Blah blah blah blah blah, slings and arrows” — good! action; the crowds love it — “take up arms” — brilliant — “against those cursed doubts that do plague on man” — eugh… Getting very woolly there, Bill. Plague’s a bit tasteless at the moment — we’ve had letters, actually. “…and set sail on a sea of troubles” — this is good: travel; travel’s very popular. So let’s just take out the guff and see what we’ve got. “…to suffer the slings and arrows of outrageous fortune, or to take up arms against a sea of troubles”! Good!

Shakespeare:
I resign.

Blackadder:
Bill, it’s brilliant!

Shakespeare:
It’s absolute crap! What is he talking about? He’s going to put on a bow and arrow and potter down to the seaside? This is Prince Hamlet, not King Canute! He might as well kill himself if that’s the best idea he can come up with.

Blackadder:
Creative thinking, Bill! Hamlet; perhaps he should top himself!

Shakespeare:
In Act One?

Blackadder:
Well, yeah, well, look we must think about bums on seats, Bill. Let’s face it: It’s the ghost that’s selling this show at the moment. Joe Public loves the ghost; he loves the swordfights; he loves the crazy chick in the see-through dress who does the flower gags and then drowns herself. But no-one likes Hamlet — no-one.

Shakespeare:
All right, then, I’ll kill him off for you. Ermm… “Aye; there’s the rub. To die, to sleep…” “Whoops! Hamlet falls off the battlements.

Blackadder:
Bill, Bill, Bill; I can see, I can see you’re annoyed. I’m sorry. Hamlet has his moments. The mad stuff is very funny. It really is hysterical. But all I’m saying, Shakey, is let’s just shorten this one terribly dull speech.

Shakespeare:
…and all I’m saying is no. You cut one word, and you can take my name off the credits.

Blackadder:
All right. I’ll tell you what I’ll do: I’ll trim this speech, and you can put back in those awful cockney gravediggers.

Shakespeare:
The both of them?

Blackadder:
Yeah.

Shakespeare:
And the skull routine?

Blackadder:
Yep — the whole sketch.

Shakespeare:
All right, then; you’ve got a deal — and we’ll see which one history remembers.

Blackadder:
Bill, I love you!
Tempermental git!

Blackadder:

Entrez!

Bill! Bill, je suis heureux de te voir.

Shakespeare:

Désolé, je suis arrivé en retard – la circulation était rosse.

Blackadder:

Je suis herureux de te voir. Alors, la pièce va bien, n’est-ce pas? Il semble que nous avons un passablement gros succès dans la main.

Shakespeare:

Bof, elle, euh, me semble OK, ouais.

Blackadder:

On toujours semble aimer celles avec les titres cassants. <<Hamlet>>. Parfait! Parfait.

Shakespeare:

L’acte troisième est peut-être un peu long, je ne sais pas...

Blackadder:

L’acte troisième est peut-être un peu long... En fait, dans l’ensemble, je pense que nous avons un peu de problème avec la longueur.

Shakespeare:

Oh?

Blackadder:

Elle dure cinq heures, Bill, sur sièges en bois, et il n’y a pas de toilettes sur ce côté de la Tamise.

Shakespeare:

Ouais, donc, j’ai toujours dit que Le Rose Théâtre est un taudis, franchement. Ce que je veux dire, c’est qu’on le démolit le plus tôt possible, et construit quelque chose convenable, ce sera le mieux.

Blackadder:

Précisément. Alors, c’est la raison pour laquelle je pense que nous devrions couper des étendards.

Shakespeare:

 << Des étendards>> ?

Blackadder:

Ouais, tu sais, les trucs levés, au milieu de l’action.

Shakespeare:

Tu veux dire, les soliloques?

Blackadder:

Ouais, et je pense, nous savons tous les deux, quel est douteux.

Shakespeare:

Oh? Oh?  Quel est <<douteux>> ?

Blackadder:

Euh..., <<Être...plus de noblesse d’âme... l’étreinte de cette vie…>> ; celui-ci. C'est ennuyeux, Bill. La foule le hait. Ville de Bâillement.

Shakespeare:

Eh bien, ... je n’en sais rien. En fait, il se trouve qu’il est mon préféré.

Blackadder:

Bill tu m’as dit la même chose à propos du monologue d’avocat dans Le Roi Lear, et au sujet des claquettes à la fin d’Othello.

Shakespeare:

Absolument pas! Tu coupes un seul mot et je m’en vais.

Blackadder:

Bill, Bill... le Roi n’a besoin qu’une minute de se changer. Hamlet est là-bas en fulminant sur Dieu sait quoi dans ce soliloque à toi, et Claudius est déjà là en attendant en coulisse. Il veut venir à la scène avec cette vraiment marrante braguette – il attend en coulisse!

Shakespeare:

D’accord, d’accord, tu peux simplement couper tout ce monologue complètement!

Blackadder:

Bill, Bill, Bill... Pourquoi devons-nous nous battre? C’est long, long. long. Nous pourrions le faire si cassant...

Shakespeare:

<<Cassant?>>

Blackadder:

Ouais, tu sais: lui donner un peu d’allant. Comment tu commences, cette tirade?

Shakespeare:

 <<Être.>>

Blackadder:

Allez, allez, Bill.

Shakespeare:

<<Être victime des tous malheurs terrestres de la vie, ou ne pas être un lâche et prendre La Mort par sa main tendue.>>

Blackadder:

Tiens, voilà; je suis sûr que nous pouvons l’abréger!

Shakespeare:

Non! Absolument pas! C’est parfait.

Blackadder:

Et si nous écrivions ceci: << Être victime, ou ne pas être un lâche>> ?

Shakespeare:

Cela n'a pas de sens, n’est-ce pas? Être victime de quoi? Ne pas être un lâche de faire quoi?

Blackadder:

OK, OK. Enlevons <<victime>>, enlevons <<un lâche>>. Disons simplement: << Être ou ne pas être.>>

Shakespeare:

Tu ne peux pas dire une chose pareille! C’est du charabia!

Blackadder:

Mais, c’est court, William, c’est court! Écoute, il flotte : <<Être, ou ne pas être, c'est là la question.>>  D'de, d'de de de, d'de d'de de de! D’acc?

Shakespeare:

Tu as vachement raison: c’est la question!  Ils n’auront absolument aucune idée de quoi-t-il parle!

Blackadder:

Alors, bon, laissons-le, et continuons. <<Blah, blah, blah, blah, blah, la fronde et les flèches>> - super! – action; la foule l’adore - <<ou bien à s’armer>> - génial - <<contre les maudits doutes qui nous contaminent comme la peste.>> - euh... Ce commence être très  vaseux, ici, Bill. La peste a un peu de mauvais goût en ce moment – en fait, nous avons reçu des lettres. <<...et appareiller vers une mer de douleurs>> - c’est bon: voyage; le voyage est très populaire. Donc, enlevons les bêtises, et voyons le rest. <<...à subir la fronde et les flèches de la fortune outrageante ou bien à s’armer contre une mer de douleurs>>! Super!

Shakespeare:

Je me résigne.

Blackadder:

Bill, c’est génial!

Shakespeare:

C’est absolument nul! De quoi-t-il parle? Est-ce qu’il mettra un arc et des flèches et il marchera au bord de la mer? C’est le Prince Hamlet, pas le Roi Knut! Il se tuerait aussi bien si c’est la meilleure idée de quoi-t-il peut penser.

Blackadder:

Créatives idées, Bill! Hamlet; peut-être il devrait se pendre!

Shakespeare:

Dans l’Acte Premier?

Blackadder:

Alors, ouais, donc, écoute, il faut que nous remplissions les salles, Bill. Admettons-nous: c’est le spectre qui vend ce spectacle en ce moment.  L'homme de la rue adore le spectre; il adore les combats à l’épée; il adore la folle nana dans cette robe transparente, qui fait les gags avec les fleurs, et puis elle se noie. Mais Hamlet. Personne ne l'aime. Personne.

Shakespeare:

D’accord, alors, je fais le mourir pour toi. Euh... <<Oui, là est l’embarras. Mourir, dormir...>> Houp-là! Hamlet tombe des remparts.

Blackadder:

Bill, Bill, Bill; je comprends, je comprends que tu es énervé. Je suis désolé. Hamlet a des moments. Le fou truc est très marrant. Il est vraiment tordant. Tout ce que je veux dire, Shakey, c’est qu’abrégons-nous cette seule tirade terriblement ennuyeuse.

Shakespeare:

...et tout ce que je veux dire c’est que non. Tu coupes un seul mot et tu peux enlever mon nom du générique.

Blackadder:

D’accord. Je te dis ce-que je fais, je couperai cette tirade, et tu peux remettre les affreux cockney fossoyeurs.

Shakespeare:

Tous les deux?

Blackadder:

Ouais.

Shakespeare:

Et la scène avec le crâne?

Blackadder:

Ouais. – La saynète entière.

Shakespeare:

D’accord, alors, je l’accepte – et on verra de laquel L’Histoire se souviendra.

Blackadder:

Bill, je t’adore!

Espèce de con lunatique!

*a legjobb fordítás természetesen: "de a forgalom...micsoda kis ribanc volt"

**I. Knut dán király (vagy Nagy Knut, 992/994-1035): Hullám szelídítésről szóló legendáját kétféleképpen is mesélik. Az egyik változat szerint Knut büszke és öntelt volt, azt hitte még a tenger hullámait is uralma alá tudja hajtani. A másik változat szerint Knut éppen azt akarta bebizonyítani alattvalóinak, hogy a természet erőinek még ő sem parancsolhat. Bárhogy volt is, a hullámok tényleg nem szelídültek meg Knut szavára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.