Bizony, a zseniálisan sokoldalú Stephen Fry tegnap ünnepelte 57. születésnapját! Mr. Fry tavaly Drakuláról mesélt nekünk születésnapja alkalmából. Idén még készül az "igazi" születésnapi bejegyzés, itt a Balaton partján, meglepetés, hogy mi lesz az. Addig is köszöntsük Stephen Fryt Hugh Laurie-val együtt, egy szokásosan sziporkázó A bit of Fry and Laurie jelenettel! Meséltem már nektek, hogy Tony egyszer fölköszöntötte Controlt a születésnapján. Íme, most itt az a bizonyos jelenet! UPDATE: A jelenetet sajnos már eltávolították, de ITT elolvashatjátok.

A tovább mögött megnézhetitek, hogy Stephen Fry miként tűnt már föl a blogon!

Indulok nyaralni! Zene. Nyár. Pihenés. Élvezzétek még Ti is a napsütést! A Lifelover c. szám szövege a tovább mögött! :)

Ma van a balkezesek világnapja. Tavaly nagyon sok híres és tehetséges balkezessel ünnepeltük együtt ezt a szép napot. Idén a fantasztikusan tehetséges balkezes színésszel, Martin Freemannel ünnepelünk. Martin Freeman éppen III. Richardot játssza színpadon, de idén már elkápráztatott minket a Sherlockban és a Fargóban is. Most pedig minden további hűhó nélkül itt van a The Girl Is Mime c. filmben. Némán. Balkezesen.

Nagyon Boldog Balkezesek Világnapját Mindenkinek! :)

Már említettem Nektek, hogy én olvastam a "Twilight saga"-t. De vajon figyeltetek? :) Akárhogy is, a Hamlet-eufória közepette, és Harry Potter születésnapja után, most nyári kikapcsolódásként itt van Edward, a csillogó, kuncogó, hősszerelmes vámpír, még 2009-ből. Jó szórakozást!

A vérfarkasok nem mind gonoszak. Ezt már évek óta tudom. Remus Lupin – aki a Harry Potter és az azkabani fogoly lapjain tűnt föl először – a valaha kitalált legszerethetőbb farkasember. Érzékeny, művelt, kitűnő a humora és olyan tanár, amilyenről minden diák álmodik. Ma már azt is tudom, hogy nem minden vámpír gonosz. Végül én sem menekülhettem. Novemberben nekem is meg kellett ismerkednem a Stephenie Meyer alkotta érzékeny, művelt, jó humorú, isteni szépségű (s igen sokat kuncogó) vámpírral, Edward Cullennel.

Az amerikai írónő első regénye, a Twilight – Alkonyat - amelyben Edward színre lép - három további folytatásával egyetemben, napjaink legnagyobb könyvsikere. A sorozat olvasása egyszerre öröm és bosszúság számomra. Öröm, mert imádok angolul olvasni, majd az olvasottakat magyarul, angolul és franciául megvitatni Csillával, Vikivel és Erzsivel. (Ez az eredménye a négy, nyelvszakos osztályban együtt eltöltött évnek.) Öröm, mert Edward, a vámpír és Bella a halandó lány veszélyes szerelmének története részleteiben fantáziadús és humoros. Bosszúság, mert a regényfolyam – amely Bella szemszögéből mutatja be az eseményeket – rendkívül lassú, egyetlen szálon futó cselekménye álmosan hömpölyög előre. Bosszúság, mert a fantáziadús részletek elvesznek a sablonokból összeálló egészben.

Bill, Bill, Bill, baby! Benedict, baby! Jövünk! Ne keressen engem senki itthon 2015. augusztus 21-én 19:15-kor! Akkor én éppen a londoni Barbican Theatre-ben fogok ülni, szuper társaságban, és megbabonázva nézem majd, ahogy Benedict Cumberbatch Hamlet, dán királyfit játssza!

London, baby! Hamlet, baby, jövünk!

Harry James Potter ma 34 éves. Kitalálója, J.K. Rowling is ma ünnepli a születésnapját. Idén egy éjféli mozizás történetével köszöntjük őket, 2010 decemberéből. S mivel ezen éjféli mozizás történetéhez, hangulatához nagyon is hozzátartozik, most kivételesen megmutatom Nektek, milyen szavak kíséretében küldtem el ezt az ajánlót a barátaimnak és a családomnak:

"Anyukámnak, aki mosolyogva várt minket hajnali háromkor a MOM Park előtt.
Vikinek, mert olyan sálja senkinek nincs (nem volt és nem lesz), mint amilyen nekem van.
Csillának, mert szuper (szuper!) helyre vett jegyet.
Erzsinek, mert bal füléből művészien áll ki a fogkefe.:D
Annak, aki látta és annak, aki még nem.
Mindenkinek, aki olvassa!"

A barátaim, akiknek úgy egy hónapja elküldtem a Szívrablókról szóló ajánlómat, bujkáló mosollyal arcukon, fejüket ingatva olvassák majd ezt a mostanit. Tudom, mert én bujkáló mosollyal arcomon, fejemet ingatva írom éppen. Mégsem tudtam kihagyni. Nem is lehet. Hogyan ígérhettem meg egyáltalán a barátaimnak, hogy decemberben nem a Harry Potterről írok? Ennyire nem ismerném magam? Hogyan gondolhattam, hogy nem hat majd rám, ahogy mellettem több száz ember kiáltja izgatottan, hogy „húúúú”, amikor föltűnik a vásznon a gyártó cég logója és végre elkezdődik a film. Hogyan gondolhattam, hogy hipp-hopp, elfelejtem, hogy a hátsó sorok egyikében valaki tapsolni kezd, amikor Ron sikeresen elpusztítja a harmadik horcruxot? Nem tudom, hogyan gondolhattam, úgyhogy most minden barátomtól és Kedves Olvasómtól elnézést kérek – ígérem, hogy eredeti ötletemet nem rakom túl messzire -, de most mégiscsak a Harry Potter és a Halál Ereklyéi első részével kívánok Nektek Boldog Karácsonyt!

J. K. Rowling hétkötetes regénysorozatának utolsó könyvéből két film készült. Az elsőt 2010. november 25-én 0 óra 05 perckor kezdték vetíteni a hazai mozik. A barátnőimmel, Erzsivel és Csillával abba a moziba mentünk, ahol feliratosan is műsorra tűzik a nagy közönségfilmeket. Egy Harry Potter-film sem az igazi a szereplők igazi hangja nélkül. Nem mindennapi élmény részt venni egy ilyen éjféli vetítésen. A terem előtt, ahová annyira be akarunk jutni, már 23 órakor pezseg az élet. Az elszánt gimnazistákról és egyetemistákról általában egy szempillantás alatt meg lehet állapítani, hogy a Roxfort Boszorkány – és Varázslóképző Szakkollégium melyik házába osztották be magukat. Nekem, az én fantasztikus barátnőm Viki, gyönyörű mardekáros sálat kötött, hogyha elmegyek egy örök rivális griffendéles mellett kihúzhassam magam büszkén. Ki is húztam magam büszkén. Mondom én, jó dolog az éjféli vetítés.

Általánosan elfogadott igazság, hogy Annie Lennox Walking on Broken Glass c. számához készült zseniális klipjében Valmont vikomt (John Malkovich) és György régensherceg (Hugh Laurie) szerepel. Most, hogy már Valmont vikomt és György régensherceg is megfordult itt a blogon, nézzétek meg Ti is a klipet, újra! Azt már nem is mondom, hogy utána válasszatok: John Malkovich vagy Hugh Laurie? Mert választani lehetetlenség. :)

Egy hete Grazban kalandoztam az én szuper nővéremmel. Hugh Laurie koncertjére mentünk, föl egészen a hegytetőre, a Mura folyó partján. A koncert éppen olyan fergeteges volt, mint Budapesten, életre szóló élmény. Én ezt az élményt a legjobban úgy tudom megörökíteni, hogy kiteszek egy ajánlót. Ezúttal 2009 áprilisából. Ünnepeljük most Hugh Laurie-t Fekete Viperával!

BBC Prime-ot nézni veszélyes dolog. Egyrészt, ha nem vigyázol könnyen éjszakába nyúló program lehet belőle. Másrészt, egy kettőre ráébredhetsz, hogy Rowan Atkinson, ha éppen nem Mr Beanként művel visszataszító dolgokat, nagyon is jó színész. Miután pedig erre ráébredtél, észre sem veszed és máris minden vágyad, hogy a Karácsonyfa alatt ott legyen a teljes Fekete Vipera gyűjtemény. S örömöd természetesen határtalan, amikor minden vágyad teljesül.

Velem éppen így történt. A Fekete Viperát, az angol abszurd humor egyik legnagyobb remekét, a BBC Prime-on kezdem nézni. Rowan Atkinsonnal hamar megbarátkoztam, ma pedig már saját Blackadder gyűjteményem van.

A nyolcvanas években készült sorozat a két neves forgatókönyvíró Richard Curtis és Ben Elton valamint a cím – és főszereplő Rowan Atkinson ötletei alapján összeálló „Mi lett volna, ha...?”, amely „a tényeket szinte teljesen figyelmen kívül hagyó” nézőpontból szemléli az angol történelem eseményeit. A négy évad alatt megismerhetjük III. Richárd (1483-1485), I. Erzsébet (1558-1603) és György régens herceg (1811-1820) udvarát valamint a nyugati frontot, 1917-ben. Azonkívül azonban, hogy III. Richárd, I. Erzsébet, György régens herceg és a nyugati front valóban létezett, semmit sem vehetünk biztosra.

De tényleg, meddig tart, mikor, hol ér véget az örökkévalóság? Ezt kérdezi Rosencrantz is Tom Stoppard világhírű Rosencrantz és Guildenstern halott c. drámájának egyik leghíresebb jelenetében. Mivel nemrég Tom Stoppard és Benedict Cumberbatch együtt szerepelt Az utolsó angol úriemberről szóló ajánlóban most megmutatom Nektek, hogyan alakította Rosencrantzot Benedict Cumberbatch a híres jelenetben. A jelenet egy tavalyi gálaműsor része volt, a gála keretében a londoni nemzeti színházat ünnepelték. Guildenstern szerepében Kobna Holdbrook-Smith látható a jelenetben, a teljes gálát iszonyú sok zseniális angol színésszel a főszerepben, letölthetitek innen.

Hogy Gary Oldman és Tim Roth hogyan adták elő a híres jelenetet a híres filmváltozatban, azt megnézhetitek ITT.

És persze azt se felejtsétek el, hogy Benedict Cumberbatch, mint ahogy azt már megírtam, hamarosan Shakespeare Hamletjét próbálja. Jövőre ő maga lesz a dán királyfi a londoni Barbican Theatre színpadán. (És ha minden jól megy, én ott leszek a nézők között. :) Ígérem, majd megpróbálom szavakba önteni az élményeimet!)

Blogolni jó dolog, a blog mindent megőriz. Ezért lehet az, hogy én most tudom, szinte napra pontosan másfél éve szeretnék már Nektek írni Az utolsó angol úriemberről. S most, hogy végre kitört a nyár, időm is van rá. S az, hogy Benedict Cumberbatch ma ünnepli 38. születésnapját, tökéletes alkalmat is ad az írásra. Hiszen Az utolsó angol úriember című regényből készült filmsorozat cím - és főszerepe Benedict egyik legkedvesebb szerepe. S eddig talán ez élete egyik legnagyobb alakítása is.

Most mégis itt ülök, szorongatom a bögrémet, benne a kihűlt kávémmal, az íráshoz készített jegyzeteim szanaszét hevernek, és csak bámulom az üres papírt. Mert blogolni rossz dolog, mert a blog mindent megőriz. Hogy fogom én most leírni mindazt, ami másfél év alatt fölgyülemlett bennem Az utolsó angol úriemberrel kapcsolatban? Jaj. De a legjobb, ha nem izgulok, csak a tollamra bízom magam, és elkezdem végre, igaz? S meglátjuk, mi lesz belőle a végén. Egy dolog biztos: Nagyon boldog születésnapot kívánok Benedict Cumberbatchnek!

Ford Madox Ford brit író négykötetes regényciklusa, Az utolsó angol úriember, 1924 és 1928 között született, és nem sokkal korábban, az I. világháborút megelőző években és a háború alatt, 1908 és 1918 között játszódik. Ford Madox Ford maga is szolgált önkéntesként az I. világháborúban. Idén világszerte arra emlékezünk, hogy 100 éve tört ki az I. világháború. Ezért is különösen megrendítő olvasni, ahogy Ford Madox Ford mindent elsöprő erővel leírja, hogyan tépte darabjaira Angliát a Nagy Háború. Hogyan tört felszínre mindaz, amit a viktoriánus képmutatás elfojtott. A regényben azt követjük nyomon, ahogy a főhős, Christopher Tietjens, „az utolsó angol úriember” idealizált világa széthullik, ahogy rá kell döbbennie, hogy mindaz, amiben hitt, már nincs többé. A regény angol címe is erre utal: Parade’s end. Azaz: Nincs többé díszszemle, vége a parádénak. A regényben egyrészt konkrétan megjelenik, hogy nem tartanak már több katonai parádét, másrészt átvitt értelemben a képmutató látszatvilág összeomlik. Nincs több parádé.