Mellimolli, a borz erősen „szenzoros”. Nem bírja, ha fúj a szél, ha szőréhez ér egy ágacska vagy, ha szemébe süt a Nap. Szerencsére jön Vulpi, a róka, és a kisborzzal együtt tornázni kezdenek. Mellimolli ráébred, hogy egy-egy játékos gyakorlat milyen jó hatással van az életére. A különleges mesekönyv szerzőjével, Dr. Stephens-Sarlós Erzsébettel beszélgettem „szenzoros” gyerekekről, a mozgás és a motiváció fontosságáról. És még az is kiderül, mi köze Mellimollinak egy híres haláruslányhoz. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin februári számában olvashatjátok.

Mit jelent az, ha egy kisgyerek „szenzoros”?

A pontos angol kifejezése a problémának sensory processing disorder, magyarul szenzoros feldolgozási zavar. Ez jelentheti a külvilág vagy a belső környezet túl-, vagy alulérzékelését, de semmiképpen sem az optimális szintet. Ha túl sok inger ér minket, amelyeket nem tudunk normálisan feldolgozni, akkor az idegrendszer az ingerekkel nem tud mit kezdeni, ami blokkolja a működését. Ez a zavar kiterjedhet például látásra, hallásra, egyensúlyérzékre, de a belső szerveink által küldött ingerek érzékelésére is. Például egy kisgyerek megbillen, és erre nem úgy válaszol a teste, hogy visszaáll egyensúlyi helyzetbe, hanem hasra esik. Vagy ha egy picit is hangosabb a környezet, akkor befogja a fülét. Máskor egyszerűen elveszti a fonalat, és egy idő után nem reagál a vizuális ingerekre, mert túltelítődik. Ilyenkor jöhet egy látványos kiborulás, a meltdown, a szenzoros összeomlás. A gyerek üt, vág, sikítozik, ordít. Ez tulajdonképpen az idegrendszer kikapcsolása, ami azt mutatja, hogy elég volt. Ilyenkor a gyerekek és a környezetük is nagyon sokat szenvednek. Az is megviselheti a kisgyereket és környezetét, ha a gyerek nem érzi az ingereket. Ő maga nem érzi a nyomást vagy az ütést, így simán neki megy másnak, vagy föllök másokat. Számára csak az jelzi, hogy valami gond van, amikor akit föllökött vagy megrúgott az elkezd sírni.

Tehát, ha az idegrendszer túltelítődik, az nagyon sok mindenre hatással van?

Ha az idegrendszer túltelítődik, az befolyásolja a viselkedést, a figyelmet, minden olyan dolgot, amihez normális szenzoros feldolgozásra lenne szüksége az idegrendszerünknek. Amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi legyen a következő téma, amelyet mesében jelenítek meg, hogy segítsek a gyerekeknek és a szülőknek, akkor jöttem rá, hogy a szenzoros feldolgozási zavar nagyon sok probléma mögött áll. A figyelemzavar hátterében is ott lehet, de lehet beszédértési, beszédképzési zavar mögött is, mert az idegrendszer túltelítettsége miatt a gyerek már eleve nem tudja feldolgozni a hallottakat, vagy torzítva hallja a hangokat, így azt sem tudja, hogy mit kellene ismételnie. Nagyon sok szülő ilyen helyzetben azt sem tudja, hová forduljon. De ha valaki elkezdett már egy tréninget a gyerekével, akkor is nagy gond lehet a motiváció hiánya. Neurológiai alaptétel, hogy az agyunknak mindennap szüksége van stimulációra. Én itt most elsősorban a mozgásra gondolok, de természetesen ez minden más területen is igaz. A motiváció tehát nagyon fontos ahhoz, hogy mindennap végezzük a gyakorlatokat. Nem kell sokat tornázni, de naponta kell csinálni bizonyos gyakorlatokat. Ugyanis az a hálózat az agyunkban, amit nem használunk, leépül. A mesén keresztül pedig a legtöbb gyereket nagyon jó lehet motiválni. Így született meg a Mellimolli című mesekönyvem, amely „szenzoros” gyerekeknek segít tornázni.

Már előző meséd a Vulpi is kedves, szívhez szóló történet volt, de a Mellimolli önmagában is igazán jó mese lett, akár a gyakorlatok nélkül is.

Szerettem volna, ha olyan szöveg kerekedik, amit szeretnek a gyerekek. Legalábbis remélem, hogy szeretni fogják. Törekedtem arra, hogy olyan történetet írjak, amely megállja a helyét a mesék között is. Egyrészt szerintem szükség van az igényes mesékre, valódi tartalommal, másrészt pedig remélem, hogy ez a történet lendületet ad a gyerekeknek. Mondtam is már szülőknek, hogy először nyugodtan olvassák el csak a történetet, és ha az megtetszik a gyereknek, akkor kezdjenek el tornázni, mert hátha akkor kíváncsi lesz a gyerek, hogy vajon milyen gyakorlatot csináltatott meg Vulpi Mellimollival, és ő maga is nagyobb kedvvel csinálja.

fotó: KONAKA-KISS Péter

Mellimolli történetében hangsúlyos a segítők szerepe.

Tudom, említettem már, hogy a mindennapi mozgás fontos, de itt egy szemléletes példa. hogy miért: David Eagleman amerikai agykutató könyvében olvastam egy kísérletről, amelyben látó emberek szemét bekötötték négy napra. MRI-vizsgálatot végeztek a szem bekötése előtt és után. Négy nap elteltével a látókérgen érzékelhető szétesések voltak az idegsejtek alkotta hálózatokban, mert az alanyok nem használták a szemüket. Most képzeljük el, hogyha elkezdünk tornázni, akkor elkezd épülni a neuronhálózat, fejlődik az idegrendszer. De ha kimarad egy hét a gyakorlatokból, akkor a neuronhálózat is szétesik. Ezért is fontos a segítő szerepe, hogy ott legyen, és segítsen mindennap. Emellett pedig elengedhetetlen, hogy a gyerek lássa, hogy a vele foglalkozó felnőtt számára valóban fontos, amit csinál. Ott van az a felnőtt, segíti, figyel rá, dicséri, amikor valamit jól csinál. És megfelelően korrigálja. A megfelelő korrekció nagyon fontos, mert hiába csinálunk egy feladatot félévig, ha nem jó, amit csinálunk, akkor nem olyan lesz hatása. Viszont, ha segítünk, figyelünk, azzal biztos alapokat tudunk adni a gyerekünknek. Az anyagi alapokat nem biztos, hogy mindenki ugyanolyan mértékben meg tudja teremteni, de ezt az odafigyelést, hátteret mindenki meg tudja adni. Ez néhány hónapig vagy egy-másfél évig nagyon kemény, szisztematikus munkát jelent a segítő részéről, de utána a befektetett energia többszöröse térül meg. Ne feledjük, Vulpi is mindig ott van Mellimollival, és figyel rá.

Mellimolli egyébként egy kisborz, honnan kapta a nevét?

Ugyanúgy, ahogy Vulpi neve a róka latin elnevezéséből jött, Mellimolli neve is latin eredetű. Az európai borz latin neve Meles meles. Emellett pedig ott van Molly Malone, a haláruslány alakja. Róla több dal született Írországban, Dublinban szobra is van. A férjem ír, úgyhogy biztosan Molly is hatott rám a névválasztásnál. El kell egyébként mondanom, hogy a következő gyerekeknek szóló könyvemnél bajban leszek, mert az hét darab ADHD-s macskáról fog szólni. Az unokám kérte, hogy legközelebb most már cicákról írjak, de hogy hogyan fogok hét nevet kitalálni, azt még nem tudom. A könyvhöz egyébként már rengeteg ötletet feljegyeztem magamnak.

Éppen azt szerettem volna megkérdezni, hogy mik a jövőbeni terveid.

Az ADHD-s macskákról szóló mese mellett a felnőtteknek is szeretnék könyvet írni. A szorongásról. Ennek a valamilyen szinte mindenkit érintő problémának tizenkét aspektusát gyűjtöttem össze. Szorongás sokféle lehet, a kiváltó ok nem világos, de azért megpróbáltam kibogozni, mi lehet a háttérben. Ahogy mondtam, tizenkét dologra fókuszálok. Azért tartom fontosnak ezt a könyvet, mert azoknál a szülőknél, akik eljönnek hozzám, látom, hogy nélkülözhetetlen lenne, hogy először ők „tegyék rendbe” magukat, mielőtt a gyerekükkel foglalkoznak. Ha sikerül leküzdeniük a szorongást, sokkal hatékonyabban tudnak segíteni a gyermekeiknek. A könyvnek terveim szerint bizonyos szempontból hasonló lesz a felépítése, mint a Mellimolli meséé. Remélem, nemcsak szülők, de a pedagógusok, a segítőszakmákban dolgozók, vagy bárki, aki szorong, hasznát veszi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.