Két okból is késve rakom ki ezt az előzetest: egyrészt még mindig a Végtelen háború okozta sokk hatása alatt vagyok, és mindenkivel a Bosszúállókról beszélgetnék, másrészt napok óta keresem, hogy mi az, ami ebben az előzetesben jó, és írhatnék róla, de nem lelem.

1991-ben már bemutatták a tökéletes Robin Hood filmet, amely mesterien elegyíti a humort, a romantikát (oké, a főcímdal kicsit sok) és a kalandot, s persze ott van benne a felejthetetlen főgonosz. A 2010-es filmváltozat felejthető, a BBC-n 2006-ban bemutatott sorozat viszont nagyon is szerethető.

És akkor itt van ez a legújabb filmváltozat, amelyet 2018. november 21-én mutatnak be az amerikai mozik, és én nagyon vártam. Nagyon vártam, mert Taron Egerton a főszereplője, akit a Kingsmanben nagyon megszerettem. Will Scarlet szerepében pedig ott van Jamie Dornan, aki a Hajszában alakított zseniálisat, és remélem, sok jó szerepben látjuk még.

Nagyon vártam tehát az új Robin Hood filmet - amelyet egyébként Magyarországon forgattak -, de most, az első előzetes láttán hirtelen szóhoz sem jutok. Tudom, az előzetese alapján sosem szabad megítélni egy filmet, mert az pozitív és negatív irányba is félrevihet, de akkor is, az első benyomásom alapján a lelkesedésem alább hagyott.

Van ebben az előzeteseben lassított nyílzápor, robbantás és sok már most feleslegesnek tűnő akció. De a Robin Hood történetek hősiessége, romantikája és az a jóleső "mesés" hangulata, amely a '91-es változatban tökéletesen megvolt, teljesen hiányzik belőle. Nézzétek meg Ti is:

 

 

Ti adtok egy esélyt az új Robin Hoodnak? Én azért biztosan, úgysem bírom ki, hogy legalább ne nézzek bele, de hogy nemsokára megnézem újra a Tolvajok Fejedelmét, az is biztos.:)

 

rob03.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr1413888340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2018.05.07. 13:28:07

Juj...elsőre tényleg ne ítéljünk, meg fogom nézni, de ez az előzetes fájdalmas...
süti beállítások módosítása