A szabadság himnusza

2019.08.01. 11:47

„De ilyen fiatalon még nem fogadhatjuk el, hogy valami lehetetlen!” – Fruzsinak, szeretettel, mert ő talán nem is tudja, de már évek óta várja, hogy írjak erről a filmről.   Aki történelmet tanul vagy történelemmel foglalkozik, időről időre megtapasztalja azt a talán naivan romantikus, de…

Bár ez a július nyugalmasan telt itt a blogon, azért én az utóbbi időben sem tétlenkedtem, sokat vendégbloggerkedtem. Írásaim az utóbbi hónapokban a Sorozatjunkie-n jelentek meg. Ezeket a cikkeket szedtem most Nektek csokorba, hiszen még koránt sincs vége a nyárnak, lehet még válogatni a kiváló…

Nem hittem, hogy ma a Glee-ről fogok írni. Nem hittem, hogy valaha a Glee-ről fogok írni. Évekig úgy gondoltam, hogy a Glee csupán egy, a közhelyes amerikai sorozatok sorában. Nem akartam megnézni.     De az biztos, hogy már évek óta a látókörömben volt, hiszen, ha az ember például Darren Criss…

Miközben Erzsi, Csilla és én már serényen dolgozunk a következő fantasztikus ajánlón, én magam serényen vendégbloggerkedem a Sorozatjunkie-n. Három kiváló férfiról is írtam mostanában. Cormoran Strike, mindenre elszánt magánnyomozó, aki a magánéletében és a szakmájában is nehézségekkel küzd, de ez…

Lukács Nikolett jogász, jogtörténész, a Magyar Viktoriánus Oldal adminisztrátora, évek óta szenvedélyesen kutatja Oscar Wilde életét, életművét, az utókorra gyakorolt hatását. Ennek a kutatómunkának az eredménye nemrég megjelent kötete, amelyet a 89. Ünnepi Könyvhéten dedikált. Lukács Nikolett-tel…

            VÉGRE!   Június elsején, pénteken este maga Ross Poldark kapitány, azaz Aidan Turner lesz Graham Norton egyik vendége a BBC-n látható műsorában. Így eljött az ideje, hogy meséljek Nektek egy kicsit a The Graham Norton Show-ról. A tovább mögött találkozunk. :)  

Nyáron Erzsi, Csilla és én ismét együtt írtunk kedvenc filmjeinkről. És egy nagyon különleges sorozatról. Most a Sztárom a párom című film következik! Williamet elhagyta felesége egy férfiért, aki szakasztott úgy néz ki, mint Harisson Ford, de aztán egy napon...     Erzsi Vajon milyen…

És végül nem marad senki

2016.06.10. 14:03

A napokban fedeztem föl, hogy a Cinemax hamarosan adni fogja a BBC tavaly karácsonyi izgalmas minisorozatát, amelynek címe And then there were none. A sorozat Agatha Christie legzseniálisabb regényéből a Tíz kicsi négerből készült. A regény eredetileg Ten Little Niggers címen jelent meg 1939-ben…

Március 15-én 22:00 órától kezdi adni az AXN a Forever című sorozatot. A sorozat magyar címe Mindörökké. Én már megírtam nektek, hogy a Forever tökéletes guilty pleasure. Kattintsatok IDE, és megtudhatjátok, miről szól! Most, hogy a sorozat megérkezik Magyarországra, itt az alkalom, hogy a…

És az Idő még mindig rohan! Már kétéves A Kihagyhatatlan blog! Kedves, Drága Olvasók, Rokonok, Barátok!:) Zaklatott év volt ez nekem, és így a blognak is, de a lelkesedésem nem hagyott alább, továbbra is áradnak majd a vadonatúj bejegyzések, jönnek az új ajánlók. Jövőre pedig szuper évünk lesz!…