Az Üvöltő szeleket és a Frankensteint is újragondolták
2025.09.29. 18:00
Szexinek és letaglózónak tartja Emily Brontë mesterművét a legújabb Üvöltő szelek-adaptáció rendezője, Emerald Fennell. Engem pedig az előzetes taglózott le azzal, hogy mennyire nem adja vissza azt, ahogy én a regényt képzeltem. Modern zene, érzéki képek, fülledt hangulat, szép emberek, de valahogy semmi sem stimmel. De ítéljétek meg ti magatok. Szerintetek jó lesz az új Üvöltő szelek feldolgozás?
Az zavarba ejtő előzetes mellé egyébként plakát is érkezett, amely - hogy tovább bonyolítsa a dolgokat - az Elfújta a szél ikonikus jelenetét és klasszikus plakátját idézi:

Úgyhogy igazán nem tudom mit gondoljak erről az új Üvöltő szelekről, de az biztos, hogy meg kell nézni. Már csak azért is, mert az ifjú Heathcliff szerepében láthatjuk benne a fantasztikusan tehetséges Owen Coopert, aki az idei Emmy-gálán történelmet írt. 15 évesen nyert díjat a Kamaszokban nyújtott alakításáért, és ezzel jelenleg ő a valaha volt legfiatalabb díjazott. Izgalommal várom, hogy milyen lesz az Üvöltő szelekben.
A "tovább" mögött pedig még két előzetest hozok nektek. Az egyik nem kevésbé zavarba ejtő, mint az Üvöltő szeleké, kattintsatok!
Maggie Gyllenhaal rendező Mary Shelley múlhatatlan klasszikusát, a Frankensteint gondolta újra. A történetet az 1930-as évek Chicagójába helyezte Jessie Buckley és Christian Bale főszereplésével.
El nem tudom képzelni, hogy végül milyen film lesz ebből. Az előzetes fölkavaró és bizarr, de azért nyitottan és izgalommal várom a filmet, ami jövő év márciusában érkezik a mozikba.

Az pedig külön izgalmas, hogy éppen ebben a percben, ahogy írom ezt a bejegyzést, érkezett egy új előzetes Guillermo del Toro
Befejezésül pedig jöjjön egy olyan film előzetese, amelyet nagyon-nagyon várok. Ott fogok ülni karácsonykor, kezemben egy bögre forró kakaóval és lelkesen nézem. 2025. december 12-én jön ugyanis a Netflixre a Tőrbe ejtve harmadik része, Ébredj fel, halott ember! címmel.
Daniel Craig ezúttal egy olyan gyilkosság ügyében nyomoz, amit misztikus eseménynek, isteni csodának próbálnak beállítani. Daniel Craig mellett olyan sztárok tűnnek fel a filmben, mint Glenn Close, Josh O'Connor vagy Andrew Scott. Szerintem minden percét élvezni fogjuk.:)
Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

Szerző: PuffCinq
2 komment
Címkék: hírek előzetes film könyv brit amerikai karácsony frankenstein christian bale daniel craig glenn close netflix mary shelley annette bening emily brontë wuthering heights oscar isaac andrew scott jessie buckley josh oconnor jacob elordi owen cooper
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ChristineJane 2025.10.01. 18:24:52
A Tőrbe ejtve 3-at viszont nagyon várom!:)
