A könyvkötő és az Árulások című nagysikerű regények szerzőjével 2022. október elsején, szombaton találkozhatunk a Három Hollóban, a PesText rendezvény keretein belül.

Bridget Collins gyermekkönyvek szerzőjeként vált ismerté és népszerűvé hazájában, Angliában. A könyvkötő az első felnőtteknek írott műve, amely akkora siker lett, hogy hamarosan követte a második felnőttregény, az Árulások.

 

arulasok.jpg

 

"Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni - ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban sem Emmett, sem a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot..."

A könyvkötőt (The Binding) már végigolvastam, és nagyon-nagy hatással volt rám. Olyan könyv, ami teljesen magával ragad, egyfolytában azt olvasnánk, nem tudjuk letenni. Ha pedig éppen nem azt olvassuk, állandóan arról beszélnénk mindenkivel, mindig. És amikor vége és le kell tennünk, a világ hirtelen üres lesz. Emmett Farmer és Lucian Darnay nem mindennapi szerelmének története, fölkavarja az érzelmeinket, egyszerre nyugtalanít, és tölt el örömmel. Tervezem, hogy eredeti nyelven, angolul is elolvasom, arra pedig nagyon kíváncsi vagyok, Bridget Collins mit mesél majd róla.

"Montverrében, a réges-régi elitakadémián, amely magas hegyek közt búvik meg, a legjobbakat és legélesebb eszűeket képzik arra, hogy tökéletesen helytálljanak a grand jeu-ben - a nagy játszmában -, ebben a rejtelmes, misztikus vetélkedésben, amely a zenét, a művészetet, a matematikát, a költészetet és a filozófiát egyaránt ötvözi. Léo Martin egykor Montverre kiválósága volt, de azóta egy véres tragédia nyomán elveszítette a lendületét, már nem foglalkoztatja a tudományos pálya. Ehelyett a politika vonzásába került, a kormánypárt feltörekvő csillaga lett, hogy aztán egy apró botlás a karrierjébe kerüljön. Most száműzöttként kerül vissza Montverrébe, és maga sem tudja, milyen sors vár rá..."

Az Árulásokat (The Betrayals) még csak most kezdem, de A könyvkötő után nagyon várom, milyen világba vezet Bridget Collins. Az is izgalmassá teszi az Árulásokat, hogy történetét nem titkoltan Hermann Hesse főműve, a fantasztikus Az üveggyöngyjáték ihlette.

Ha tehetitek, gyertek el Ti is a Három Hollóba! És addig is olvassatok sokat! Bridget Collins műveit, vagy bármi mást, ami jólesik!


20220424_153035.jpg 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr3317934079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2022.09.20. 17:40:53

Ó, de jó! A könyvkötőt imádtam, úgy, ahogy te is írod. <3 Ehhez képest az Árulásokkal sajnos küszködöm. Ha tudok, elmegyek majd, és meghallgatom, mit mesél róla. Érdekes lesz, az biztos.

vincentmarvinjules 2022.09.20. 17:55:49

Nagyon szép leírás a Könyvkötőről. Olvastam, engem is beszippantott. Neki is ugrottam az Árulásoknak - nehezen olvastam végig. Túl hamar írta meg, túl nagy sikertől övezve...
De kösz a PesText hírt!!! Megyek!!!

gertrudstein 2022.09.20. 18:00:34

Bocs. de én nem bírom a Kultkönyveket. Bombasztikus, hatásvadász divat-témák. Felejtős könyvek... :(

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.09.20. 18:07:41

@vincentmarvinjules: valamiért én is félek az Árulásoktól, nem tudnám megmondani, miért, de igyekszem nyitottan kinyitni.:)

ChristineJane 2022.09.20. 18:14:23

@gertrudstein: először én is így gondoltam , végül nemcsak A könyvkötő győzött meg. A napokban jelenik meg pl. Werner Herzog első regénye. Magyarul a KultKönyvek sorozatban. Ne mondd, hogy ez nem izgalmas:))
süti beállítások módosítása