Biztos, hogy minden színész és műkedvelő Shakespeare-imádó elgondolkozott már azon, hogyan mondaná el Hamlet nagymonológját. Bevallom, én is mondtam már magamnak a fürdőszobai tükör előtt állva, hogy "lenni vagy nem lenni". Ez kihagyhatatlan.:)

 

hamlet1.jpg

 

2016-ban, a Shakespeare születésének 452. és halálának 400. évfordulója alkalmából, Stratford-upon-Avon-ben tartott Shakespeare Live! című gálaműsorban volt is egy jelenet, amelyben Rory Kinneartől David Tennantig több nagyszerű színész mutatta meg, ő hogyan mondaná el Hamlet leghíresebb monológját. A végén pedig egy különleges vendég is fölment a színpadra. Íme, a jelenet:

 

 

Nemrég, amikor Andrew Scott alakítása kapcsán írtam a Hamletről, nagyon sok változatban meghallgattam a monológot. Ekkor jött az ötlet, hogy összegyűjtöm a kedvenceimet, hogy Ti is elmerülhessetek benne. A "tovább" mögött hét színész teszi fel az örök kérdést

Azt nem kérem, hogy döntsétek el, ki a legjobb, hiszen a monológnak számos értelmezése lehetséges. Viszont, ha van valaki, akinek az előadását kihagytam, és Ti nagyon szeretitek, akkor azt osszátok meg hozzászólásban. Nagyon köszönöm! Most pedig jöjjön a monológ!

 

1. Gábor Miklós

 

 

2. Kenneth Branagh, David Tennant, Andrew Scott és Tom Hiddleston (Érdekesség: Tom Hiddleston versként olvassa a monológot, az ő színpadi előadásáról sajnos nincs felvétel.)

 

 

3. Benedict Cumberbatch

 

 

4. Laurence Olivier

 

 

+1: Shakespeare Sketch - Hugh Laurie és Rowan Atkinson elmesélik, hogyan született a híres monológ, avagy "hoppá, Hamlet leesik az oromzatról..." :D

 

 

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr1617915461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vincentmarvinjules 2022.09.01. 14:28:18

Az egyik legzseniálisabb Hamlet a csodálatos és halhatatlan Vlagyimir Viszockij volt.
www.youtube.com/watch?v=TwK4fCa3ABE

vincentmarvinjules 2022.09.01. 14:30:55

és írt Hamletről egy dalt az Én hamletem címmel, amit szinte "minden" előadó műsorára tűzött, így Hobó is :)
www.youtube.com/watch?v=boPDgvIs-cI

ChristineJane 2022.09.01. 14:52:34

@vincentmarvinjules: Csodálatos! Nagyon köszönöm! Oroszul sajnos nem értek, de az erejét így is érzem! Az Én Hamletem vers/dal is fantasztikus!

Akit én még szeretek, az Adrian Lester:

www.youtube.com/watch?v=muLAzfQDS3M&ab_channel=GuardianCulture

Van az előadásában valami olyan kimerültség és lemondás, amit máshol még nem hallottam. Nagyon érdekes megközelítés.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.09.01. 14:56:58

@vincentmarvinjules: Ez milyen csodálatos, nagyon köszönöm, hogy elhoztad! <3 És akkor én ideteszem franciául is, hogy meglegyen a nyelvi kavalkád:

www.youtube.com/watch?v=EE7DSDtiUdg

IamSherLocked 2022.09.02. 14:30:51

Hát a legjobb egyértelműen a Shakespeare sketch! :D
De azután nekem Benedict jön. Szerintem ő mondja el a legtermészetesebben. Benne van a felfedezés meglepődése. Őutána pedig David Tennant tetszik. Loki hangja csodás :) de sajnos nem összevethető a többiek előadásával.
És én teljesen máshogy mondanám. Én amikor rájövök dolgokra, sokszor még ha azok szörnyűek is, örülök a felfedezésemnek. Szóval én lelkesebben mondanám, több rácsodálkozással. Vagy ha nagyon szörnyűnek ítélem meg a felfedezéseimet, akkor úgy, mint Benedict.

ChristineJane 2022.09.03. 13:45:50

A francia is milyen szép! És nagyjából még értem is, tiszta sikerélmény!:) Az egyébként nagyon gáz, hogy angolul előbb eszembe jut a monológ, mint magyarul? Arany János nagyon haragudna?

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.09.03. 19:20:47

@IamSherLocked: Tényleg a Shakespeare sketch a legjobb, most újraolvastam a fordításokat, azok is csodásak. <3

Remélem, egyszer még láthatjuk Tom Hiddlestont, amint tényleg elmondja a monológot.:) Ő egy jótékonysági esemény keretében volt már Hamlet (egyébként Kenneth Branagh rendezésében), ami annyira exkluzív volt, hogy nincs is róla felvétel. De ha egyszer még Tom Hiddleston lesz Hamlet, akkor elmegyünk együtt, és megnézzük. <3

Egyébként kedves brit ismerősöm, Harlan (akivel itt készítettem interjút: puffcinq.blog.hu/2022/05/23/rosa_and_harlan), azt mondja, hogy még senkitől nem hallotta olyan jól a monológot, mint Benedicttől.:) Ő is azt mondja, mint te, hogy természetes és érzelmes. Jó ízlésetek van!:)
süti beállítások módosítása