A Pitypang és Lili-sorozat komoly, de szórakoztató stílusban mesél a kisgyerekeknek a felelős állattartásról és az egymásra való odafigyelés fontosságáról. A szerzővel Pásztohy Pankával izgalmas alkotói pályájáról beszélgettem, és arról, mi adja számára az inspirációt változatos ötleteihez. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.

fotó: Mócz Horváth Edina

Illusztrátor vagy, és mellette magad is írsz történeteket, ez hogyan alakult ki?

Animáció szakra jártam a MOME-ra, mindig is nagyon érdekelt a történetmesélés, igazából soha nem volt elég az, hogy csak rajzoljak. Édesapám Szabados János festőművész volt, és mindig csodáltam, ahogyan ő ki tudta fejezni magát csak a vásznon, és el tudta mondani azt, amit gondolt. Édesanyám Weeber Klára szobrászművész, mindkettőjük művészete nagy hatással volt rám, meghatározó volt számomra, hogy „műtermes” házban nőttem fel. Nekem is egyenes út vezetett az Iparművészeti Egyetemre. Az animáció szakot kifejezetten azért választottam, mert úgy éreztem, hogy el tudom mondani a történeteimet, úgy hogy megmozgatom őket. Azonban az egyetem alatt született a nagylányom, így már nem fért bele, hogy naponta 14-15 órát dolgozzak, a kisbabámtól távol, az animációs filmek készítéséről tehát lemondtam, és elkezdtem illusztrálni. A munkám mellett jelenleg is három gyermekem, a 20 éves Lili, a 2.5 éves Róza és a 9 hónapos Mózes a legfontosabb számomra. Remélem, egyszer még lesz lehetőségem visszakanyarodni az animációs filmekhez, de az illusztrálást, történetmesélést nagyon élvezem. Illusztrátorként már elég sok könyvet jegyeztem, amikor felvetettem a Pagony Kiadónak, hogy szívesen írnék egy kiskutyás könyvet. Ebből az ötletből forrta ki magát a Pitypang és Lili-sorozat.

Illusztrátori pályád egyébként nagyon érdekesen alakult eddig is.

Igen, nagyon hálás is vagyok ezért. Illusztráltam már társasjátékot is, ami nagyon érdekes feladat. Franciaországban is jelentek meg tárasjátékok a rajzaimmal. De amire különösen büszke vagyok, hogy több mint száz mesekönyvet illusztráltam eddig, köztük nagy klasszikusokhoz is készíthettem rajzot. Dolgozhattam együtt például Marék Veronikával, ami nagyon sokat jelentett nekem. Veronikát gyerekkorom óta ismerem, és a közös munka során nagyon sok mindent tanított. Számomra csoda volt tőle tanulni.

A Pitypang és Lili a felelős állattartásról mesél a gyerekeknek, szórakoztató, de komoly stílusban.

Igen, mindez úgy kezdődött, hogy amikor tízéves volt a nagylányom, akkor örökbe fogadtunk egy kiskutyát. Ennek kapcsán alaposan megismertem a menhelyi kutyák világát. Ekkor határoztam el, hogy a menhelyi kutyák helyzetéről, és az örökbefogadásuk lehetőségeiről szeretnék egy könyvet írni. Így született meg a Mentsük meg a kiskutyám! Akkor még nem volt róla szó, hogy folytatása is lesz. Szerencsére nagy siker lett, én pedig úgy éreztem, hogy ebben az első részben nincs annyi szó a felelős állattartásról, amennyi kellene. Így írtam meg a második részt (Szeretem a kiskutyám!), amely már kifejezetten arról szól, hogy a kiskutya otthon van a családnál, és mivel is jár ez. Ne legyen az, hogy csak a szülő látja el a kutyát. Nyilván a szülő segít, és felelős a kutyáért, de azért a gyereknek is legyen feladata, érezze meg az állattartás felelősségét.

A Szeretem a kiskutyám! után pedig sorban jöttek az új történetek.

Igen, a Szeretem a kiskutyám! Aranykönyv-díjat nyert, úgy tűnt, nagyon szeretik az emberek. A Pagony Kiadó munkatársaival gondolkodni kezdtünk, hogyan lehetne folytatni. Ekkor jelent meg a Gyógyítsd meg a kiskutyám!, amelybe az állatorvosnál tett látogatás mellett a környezetvédelem témáját is beleszőttem. Ezt a jövőben szeretném majd kettébontani, hiszen mindkettő fontos téma. A Pitypang és Lili-sorozatból eddig egyébként 11 kötet jelent meg, és most már mindegyiknél határozott célom, hogy egy konkrét, fontos témát jelenítsek meg. A Pitypang a zebrán a helyes közlekedésről szól, A Pitypang segít a segítőkutyákat mutatja be. A Pitypang születésnapja az empátia, az odafigyelés fontosságát állítja a középpontba. Igyekszem tehát olyan témákról írni kisgyerekek számára, amelyek társadalmi szinten is fontosak. Szerintem egyébként az a legjobb, ha a gyerekek 3 és 6 éves koruk között ismerik meg ezeket a meséket.

És hogyan születnek ezek a mesék? Először rajzolsz, utána írsz, esetleg fordítva, vagy párhuzamosan megy a kettő?

Először a szöveget találom ki, hiszen írni bárhol tudok. Utazom valahova, vagy altatom a kisbabámat, és közben leírom az ötleteimet. Most már gyorsabban is megy, mint eleinte, mert már nagyon benne vagyok Pitypang és Lili világában. Közben egyébként már látom magam előtt, hogy mit fogok lerajzolni. Azért hálás dolog egyszerre írni és rajzolni, mert amikor „csak” illusztrálok, sokszor előfordul, hogy úgy kapom meg a szöveget, hogy úgy jön ki az oldalszám, hogy egyszerűen mindig oda kívánkozik rajz, ahova nem lehet berakni. A szöveg alapján megjelenik nekem egy fantasztikus kép, amit le kellene rajzolni, de nincs helye. Amikor egyszerre írok és rajzolok, akkor alakíthatja egymást a rajz és a szöveg. Változtathatok a szövegen: ha éppen úgy érzem, az adott oldalon egy kisnyuszi ugorjon ki a lapok közül, vagy csak egyszerűen legyen ott egy labda, akkor odarajzolom, a szöveget pedig ennek megfelelően alakítom.

A Pitypang és Lili-történeteken kívül vannak még más saját köteteid is, amit te írtál és rajzoltál?

Igen, például a Halló, mama!, amiben több tízezer kilométerre laknak egymástól a nagyszülők és az unoka. A könyv azt meséli el, a távolság ellenére, hogyan tudják egymással tartani a kapcsolatot. Évente csak egyszer találkoznak, de az internet segítségével nap mint nap beszélgetnek. A Pesti mese pedig önéletrajzi ihletésű történet, érdekes módon az is éppen nagymamáknak és unokáknak szól. Nagymamám ötéves koromban halt meg, az ő emlékére írtam. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk, ő egy igazi, budapesti, körúti nagymama volt, akinek az ablaka előtt állt meg a 4-6-os villamos. Én egy vidéki kislány voltam Kaposvárról, nekem a pirosliftes, gangos bérház rejtette a legnagyobb csodákat. Ezekből a csodákból született a Pesti mese, amely hol fiktív, hol nagyon is valós alapokon nyugszik. A könyv a gyerekeknek mutatja be Budapestet. Elég sok helyszínre elkalauzol: elmegyünk benne az Állatkertbe, a Vásárcsarnokba, de megnézzük a metrót és a villamosokat is. A mese egy hétvége története, de áttételesen a gyászról is szól, mert a nagymamának és unokájának el kell válnia egymástól. Sok jövőbeli tervem is van. Szeretném megcsinálni a Pesti mese fordított változatát, amelyben vidékre megy a főszereplő. Az új ötletekhez rengeteg inspirációt jelent a középső gyermekem. Nap mint nap látom, hogy mi érdekel egy kétévest, folyamatosan gyűjtöm az új gondolatokat a következő könyveimhez.

Kapcsolódó bejegyzés:

A Bálna és a Srác - interjú Kiss Noémivel

A bejegyzésben szereplő képeket Pásztohy Panka bocsátotta rendelkezésemre. 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.