Árulás

2013.03.23. 13:27

Na, akkor a Sosehol rádióváltozata és a Sherlock jó hírei mellé még egy kis Benedict Cumberbatch a hétvégére. 2013. március 24-én, vasárnap 20:00 órakor mutatja be az HBO a Suszter, szabó, baka, kém című filmet. A filmről én még 2012 januárjában írtam, a szövegen csak a kellő mértékben változtattam. A filmet egyébként mindenkinek eredeti nyelven ajánlom, úgy az igazi! Most pedig már tényleg nem maradt más hátra, mint ki találni, ki az áruló!

Mit mondjak, amikor éppen egy angol regényt olvasok, nem vagyok éppen könnyű eset. És ha az általam éppen olvasott angol regényből történetesen még filmet is készítenek megszámlálhatatlanul sok jó angol színésszel, akkor aztán a helyzet még fokozódik is. Legutóbb is ez történt: „Már csak pár oldal és én még mindig nem tudom, ki az áruló! – panaszkodtam mindenkinek, aki csak meghallgatott. – Rémes!” Vagy: „Jaj, jaj vajon melyik színész alakítja majd az árulót? Gary Oldman? Colin Firth? Benedict Cumberbatch?” Szegény családom és barátaim szerintem a végén már megőrültek tőlem. Szerencse, hogy a könyvet végül minden gond nélkül befejeztem, a filmet pedig 2012. január 26-án végre a magyar mozik is bemutatták. Sőt, most vasárnap este már az HBO mutatja be. Így itt van az ajánló is. A Suszter, szabó, baka, kém című könyvhöz és filmhez.

spy1.jpgJohn le Carré először 1974-ben megjelent kémregénye lassan indul, de aztán úgy beszippant, hogy tényleg képtelenség nem beszélni róla másoknak. Pedig a főszereplője, George Smiley nem is látványosan kémkedik. Nem robbant föl semmit, nem száguldozik drága autóval és nem iszik martinit. Csak kérdez, beszélget, aktákat olvas és emlékezik. Mégis olyan feszültséget teremt, hogy nem lehet letenni a könyvet.

A 1970-es évek elején a brit külföldi hírszerzés (MI6) soraiban egy áruló bújik meg. Egy vakond, amely az MI6 legfelsőbb szintjéig, a Köröndig fúrta magát. Onnan jelent Karlanák, a moszkvai Központ irányítójának. A brit kormány sietve hívja vissza az idő előtt nyugdíjazott kémet, George Smileyt, hogy kémkedjen egykori kollégái után: derítse ki, melyik név mögött rejtőzik az áruló. Suszter? Szabó? Baka? Vagy valami egészen más?

John le Carré maga is dolgozott hírszerzőként, egyik legutolsó ügye Kim Philby árulása volt. Regényében az áruló alakját Kim Philbyről mintázta, aki a brit titkosszolgálat elismert tagja volt. Ugyanakkor hosszú éveken át juttatott információkat a Szovjetuniónak. Mire 1963-ban leleplezték már mérhetetlen károkat okozott Nagy-Britanniának.

A Suszter, szabó, baka, kémnek számtalan földolgozása készült. Rádióban és tévében is nyomozott már George Smiley. Az eddigi leghíresebb változat minden bizonnyal a BBC 1979-ben bemutatott, hétrészes sorozata, Smiley szerepében Sir Alec Guinness-szel. Tomas Alfredson svéd rendező 2011-es alkotása a mozikba viszi az árulást. A film hű a könyvhöz. Nehézkesen indul, töredezett, sőt néha vontatott is. Mégis magával ragad. Tökéletesen teremti meg a hidegháború nyomasztó hangulatát. Bele lehet feledkezni a ruhákba, az aprólékosan kidolgozott díszletekbe, a telexgépek kopogásába, Gary Oldman végtelennek tűnő hallgatásaiba és a végére természetesen a történet is nagyon izgalmas lesz. Én, amikor először láttam, egyszer csak azt vettem észre, hogy ökölbeszorított kézzel, lélegzetvisszafojtva várom, hogy megmutassák, ki az áruló, pedig pontosan tudtam, ki lesz az.

spy2.jpg

Gary Oldman George Smileyként lenyűgöző. Alig szólal meg, de mindig jelen van. Benedict Cumberbatch segíti őt a nyomozásban, mint Peter Guillam, a fiatal kém. Benedict Cumberbatch nevét és tehetségét ma már mindenki ismeri, aki szereti az igényes angol sorozatokat, hiszen 2010 óta játssza a BBC rendkívül sikeres Sherlock című sorozatának főszerepét. Colin Firth sajnos keveset látható, de játékával így is nyomot hagy. Persze, ha mindez nem lenne elég, hogy élvezzük a filmet, hát ott van Budapest. A könyvben cseh botrányként emlegetett eseményeket a vásznon teljes egészében áthelyezték Magyarországra. Így kicsi, de fontos szerephez jut Mucsi Zoltán és Kálloy Molnár Péter. Több angol színész is megszólal magyarul, megcsodálhatjuk a Párizsi udvart, a Parlamentet, a Nyugati pályaudvart és fölfedezhetjük a Ferenciek terének semmi mással össze nem téveszthető aluljáróját is.

Ha figyelünk a részletekre, a Suszter, szabó, baka, kém minden formában különleges élményt nyújthat. A regény a Karla-trilógia első része. Remélem, hogy a további két kötetből is forgatnak majd filmet, amelyben ismét Gary Oldman veszi föl George Smiley szemüvegét. Igazán jól áll neki!

                     

                                                                                                        Bori

 

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

színes, magyarul beszélő, francia-angol-német thriller, 127 perc, 2011

rendező: Tomas Alfredson
író: John le Carré
forgatókönyvíró: Bridget O'Connor, Peter Straughan
zeneszerző: Alberto Iglesias
operatőr: Hoyte Van Hoytema
jelmeztervező: Jacqueline Durran
látványtervező: Maria Djurkovic
vágó: Dino Jonsäter

szereplők: Gary Oldman (George Smiley) Colin Firth (Bill Haydon) Tom Hardy (Ricki Tarr) John Hurt (Control) Mark Strong (Jim Prideaux) Benedict Cumberbatch (Peter Guillam) 

John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém /Agave Könyvek, 2009.

Fordította: Falvay Dóra, 316 oldal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr795143593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2017.11.26. 19:48:28

Ez egy fantasztikus regény/film, és az ajánló is szuper, köszi!:)
süti beállítások módosítása