Utolsó utazás

2021.08.10. 11:38

Benedict Cumberbatch 44. születésnapját igencsak megünnepeltük itt a blogon. Összesen öt filmjéről írtunk lelkesen. Ezekután természetesen a 45. születésnapja mellett sem mehetek el szó nélkül, legalább egy filmjéről írnom kell. A jeles nap alkalmából végül az Utolsó utazás című filmet választottam.…

A mai napon, április 12-én, egy évesek lettek az én drága macskáim, Zazie és Titus. Tavaly június óta vannak nálam, és azóta átvették az uralmat a házban. Nincs már egy fotel sem, amelybe beleülhetnénk anélkül, hogy ne lenne ott egy macska, valami kellően kitekert pózban. Ez az igazi…

Bizony, 5 éves a kutya, aki Pí-napon született, és nagyon különleges neve van. Elmó eksztázisba esik, ha meglátja a HÉV-et. Sokáig azt hittem, hogy annak örül, hogy én mindjárt leszállok, és találkozunk, de nem, Elmó a HÉV-szerelvényeket szereti. Emellett imád sétálni, mindent megszagolni.…

Egy igazán izgalmas filmmel érkeztünk el a Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk utolsó állomásához. Tamás és én a Kódjátszma című filmről írtunk, fogadjátok szeretettel!       Tamás   A Kódjátszma Alan Turing zseniális brit matematikus életének történetét eleveníti fel. Ez az…

Nyolc éve ezen a napon Benedict Cumberbatch Sherlockjával indult A Kihagyhatatlan blog. Ennek örömére a mai napon Csilla és én Benedict Cumberbatch egyik legjobb filmjéről írunk. A munkásságát ünneplő sorozatunk negyedik állomása: Hawking.    Bori Csillával már majd’ húsz éve ismerjük egymást,…

Borinak, mert neki köszönhetem, hogy Dr. Strange mindig velem van.    Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk harmadik állomása: Doktor Strange. Ezúttal Erzsivel és Gáspárral írtam közösen. Három filmet néztünk meg összesen, és most igazán eltérő vélemények születtek. De ettől lesz ez…

Gyermek az Időben

2020.08.18. 19:45

Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk második állomása: The Child in Time. Ezúttal Csillával írtunk közösen, fogadjátok szeretettel.   Bori Ian McEwan először 1987-ben megjelent The Child in Time (Gyermek az Időben) című regényét dühös kíváncsiságból kezdtem el olvasni. Ez bizonyára…

Benedict Cumberbatch, a Föld leghatalmasabb varázslója, ma ünnepli 44. születésnapját. Ennek örömére szuper csapat állt mellém, hogy közösen írjunk a tehetséges brit színész karrierjéről. A következő hetekben Erzsi, Csilla, Gáspár, Tamás és én több filmről fogunk írni, az igényes tévéfilmektől…

204 éve, 1816. április 21-én született Charlotte Brontë, aki szerény papleányból lett az angol irodalom megkerülhetetlen klasszikusa. Születésének évfordulója alkalmából szeretném Nektek röviden, de tüzesen leírni, milyen is az a Jane Eyre-feldolgozás, amit legutóbb láttam.     Azt már…

2016 nyarán elhoztunk egy négy hónapos kiskutyát a menhelyről. Azóta ő a családunk szuper kutyája, Elmó. Róla még nem írtam a blogon. Mivel azonban a mai napon 4 éves, ezt most orvosolom. Boldog születésnapot, Elmó!     Kezdjük a különleges férfinévvel. Latin megfelelője az Erazmus, azonban a…

süti beállítások módosítása