Hugh Laurie 60

2019.06.11. 00:14

Hugh Laurie ünnepel. Csilla és én lelkes szavakkal köszöntjük a művészt 60. születésnapján.   Bori Szerintem sok kortársamhoz hasonlóan Hugh Laurie-t először a Stuart Little – Kisegér és a 101 kiskutya című filmekben láttam. De akkor még nem tudtam, hogy kicsoda. És amikor például már…

Bizony, most jött a hír, hogy a Netflix berendelte a Lucifer 5. évadát. És egyben el is kaszálta a sorozatot. Ez azonban nagyon jó hír, azt jelenti, hogy tervezett, méltó lezárást kaphat a pszichiáterhez járó Ördög története. A borzasztó 3. évad (amit pedig nagyon vártam) után nekem nagyon tetszett…

A friss előzetes alapján nem fog csalódást okozni a várva várt Downton Abbey film: lesz sok ármány, szerelem és rejtély, és mindenki visszatér, akit szeretünk, természetesen Maggie Smith is. De ha mindez nem lenne elég, bizonyára résztvevői lehetünk majd egy rendkívül különleges díszvacsorának is.…

Nem hittem, hogy ma a Glee-ről fogok írni. Nem hittem, hogy valaha a Glee-ről fogok írni. Évekig úgy gondoltam, hogy a Glee csupán egy, a közhelyes amerikai sorozatok sorában. Nem akartam megnézni.     De az biztos, hogy már évek óta a látókörömben volt, hiszen, ha az ember például Darren Criss…

Mint tudjátok, a Netflix megmentette a Lucifert, így májusban jön a 4. évad. Most megérkezett az új évadhoz az előzetes is:     Az új évad sok izgalmat és átbulizott éjszakát tartogat Lucifernek, mert megjelenik a színen Éva. De mi lesz így szegény Detektívvel? Május 8-án kiderül!  

Erzsinek, Gáspárnak és Csabának, a jövő Jane Austen rajongójának, szeretettel   * Amanda Price: Take my tip, Wickham. Don't waste your time with this lot, especially Lydia, because I'm watching you. Every time you try to pull a stroke, I will be right behind you with a big neon sign, saying,…

Mindig eltökélem, hogy most aztán elárasztom ajánlókkal a blogot, és hetente egymás után sorakoznak majd a jobbnál jobb ismertetők filmekről és könyvekről. Csakhogy jó munkához idő kell. Így hát, amíg egy bejegyzés az ihlettől a megjelenésig jut - egyedül, vagy csodálatos csapatmunkában - addig…

A The Affairből és a Lutherből ismert zseniális színésznő, Ruth Wilson - aki filmben és színpadon egyaránt remekel - ezúttal egy igazi különlegességet hoz el a BBC-nek: saját nagymamája titkokkal teli életét meséli el. A Mrs Wilson című sorozatot Ruth Wilson nagymamájának élete inspirálta. A…

                                                                                                                                Tamáskának, szeretettel   Fawkes egy szikrázóan gyönyörű főnixmadár a Harry Potter univerzumban, neve azért is találó, mert tollai a tűz lángjait idézik. De miért van az,…

Bemutatták a Doctor Who 11. évadát. Október 7-én megtörtént végre a nagy esemény: a sorozat 55 éves történetében először női Doktor érkezett a BBC képernyőjére. Mivel nekem éppen Poldarkot kell olvasnom (ó, jaj nekem!), arra most sajnos nincs időm, hogy ennek örömére elemezzem, hogy a Doctor Who…