És ami azt illeti, télen is. A BBC szokás szerint zseniális előzetest adott ki eljövendő műsoraihoz. Tom Hiddleston a fegyverkereskedő Hugh Laurie-t üldözi majd a John le Carré azonos című regénye alapján készült, The Night Manager című minisorozatban. Benedict Cumberbatch a…

Már szavazást is tehetek egy posztba! Mint lelkes kezdő blogger, már régóta szerettem volna kipróbálni ezt az új funkciót itt a blogon. Csak éppen azt nem tudtam eldönteni, miről kérdezzelek meg Titeket. Amilyen "elvetemült rajongó" vagyok, a gondolataim persze Sherlock Holmes körül jártak. Először…

Az eredeti tervek szerint ma mutatták volna be a magyar mozik a Kódjátszma (The Imitation Game) című filmet. Sajnos azonban a bemutatót végül február közepére halasztották. Én már most tudom, hogy ezt a filmet legalább annyira szeretni fogom, mint A Király beszédét. Az Alan Turing brit matematikus…

Stephen Fry születésnapjára

2014.08.25. 18:27

Bizony, a zseniálisan sokoldalú Stephen Fry tegnap ünnepelte 57. születésnapját! Mr. Fry tavaly Drakuláról mesélt nekünk születésnapja alkalmából. Idén még készül az "igazi" születésnapi bejegyzés, itt a Balaton partján, meglepetés, hogy mi lesz az. Addig is köszöntsük Stephen Fryt Hugh Laurie-val…

A fegyverkereskedő

2014.06.11. 09:00

Hugh Laurie, a Didn't it rain című második blues lemezével Budapesten is turnézó zseniális brit színész, ma ünnepli 55. születésnapját. Azok, akik már az első perctől kezdve követik a blogot, és tudják, honnan jön a PuffCinq név, most egy kicsit sem lepődhetnek meg, hogy ma itt a blogon nagyon…

Ma este. 20:00 órakor. Az HBO-n. Árulás. Addig is jöjjön a napi A Bit of Fry and Laurie videó. Egy igazi brit kém hazugságvizsgáló nélkül is kideríti az igazságot!   '- Sadly enough, the machines are rather expensive to buy.' '- OH DEAR.'        

Árulás

2013.03.23. 13:27

Na, akkor a Sosehol rádióváltozata és a Sherlock jó hírei mellé még egy kis Benedict Cumberbatch a hétvégére. 2013. március 24-én, vasárnap 20:00 órakor mutatja be az HBO a Suszter, szabó, baka, kém című filmet. A filmről én még 2012 januárjában írtam, a szövegen csak a kellő mértékben változtattam.…

süti beállítások módosítása