El sem hiszem! Azt még mindig nem tudom leírni Nektek, milyen csalódott voltam a Legendás állatok és megfigyelésük első része láttán, de az biztos, hogy a második része máris tetszik, íme:     Az előzetesből úgy tűnik, hogy Dumbledore és Grindelwald nagy összecsapására még várnunk kell, de az…

Na tessék, mialatt én Eleanor Tomlinson debütáló albumáról írtam, megérkezett az első előzetes a Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald (Legendás állatok: Grindelwald bűntettei) című filmhez. A Legendás állatok filmsorozat első részét én nagyon vártam, de akkora csalódás volt, hogy bár a…

Sajnos szinte már biztos, hogy a BBC nem mutatja be az idén Karácsonyra tervezett Agatha Christie-feldolgozását. De szerencsére így is válogathatunk, ha éppen borzongató krimire vágyunk a forralt bor és a szaloncukor mellé.     Elsőként mindjárt itt van A vád tanúja. A BBC tavalyi sorozatát az…

Amíg én megjártam Londont majd kicsit megfázva, de nagyon boldogan és élményekkel gazdagon hazatértem, egyre csak jöttek a hírek, hogy milyen izgalmak várnak még ránk, sorozatokban és filmekben. Először is itt van végre a 13. Doktor,  kellően furcsa és izgalmas új ruhában, megújult…

Írásom a MaNDA oldalán jelent meg egy hete.   „Now, I have a machine gun, ho-ho-ho!”  „Locksley, I'm gonna cut your heart out with a spoon!” „Turn to page 394.” – Hetek óta ezek a szállóigévé vált mondatok járnak a fejemben, Hans Gruber, a nottinghami bíró és Perselus Piton professzor híres…

Alice Tükörországba tart

2015.11.06. 13:10

Megérkezett az Alice Tükörországban első előzetese avagy Mia Wasikowska ismét hihetetlen kalandokba keveredik! Amerikai bemutató 2016. május 27. Magyarországi bemutató várhatóan 2016. június 2. Várjuk már?    

...vagy elgondolkodtató. Attól persze hogy vicces, lehet ez még nagyon jó is! Megérkezett az első előzetes a legújabb Frankenstein filmhez. Az előzetesből tényleg az derül ki, hogy az alkotókra Guy Richie Sherlock Holmes filmjei hatottak nagyon, nem pedig Danny Boyle fantasztikus…

És erre mi csak azt tudjuk mondani, hogy oh, yeah! A film, amelynek első és második előzetese is azt ígéri, hogy Johnny Depp újra zseniális lesz végre, a port.hu információi szerint 2015. szeptember 17-én kerül a magyar mozikba. Várjuk már nagyon!     A Black Mass mellett a…

Michael Fassbender mostanában ontja a filmeket. És ennek mi igazán örülünk. :) A hátborzongatóan zseniálisnak ígérkező Macbeth remélem, még idén eléri a magyar mozikat. A Slow West című westernt külföldön már játsszák, hozzánk nem tudom, eljut-e moziba. De az biztos, hogy a Steve Jobs életéről szóló…

Oké, én is látom, hogy a blogon most egyre csak jönnek és jönnek az előzetesek, és más szinte nincs is, de a Black Mass második előzetesét akkor is meg kell mutatnom:       Jó lesz ez, nagyon! Amerikai premier: 2015. szeptember 18.   A blog pedig hamarosan újra…