Bizony, a Poldark 3. évada már véget is ért, de a negyediket hamarosan elkezdik forgatni, és remélem, egy év múlva már láthatjuk is. Addig is összegyűjtöttem Nektek mindazt, amit eddig a Poldarkról írtam:   Először Agatha Christie kapcsán említettem meg, hogy Aidan Turner mostanában a Poldarkkal…

Oké, én nagyjából tavaly november óta várom az alábbi előzetest, úgyhogy szerintem hirtelen el is dobtam mindent, amikor tegnap este megláttam. Június 11-én tér vissza Ross Poldark kapitány a BBC One képernyőjére, és vele természetesen nagy történelmi és hatalmas érzelmi viharok jönnek. A harmadik…

Nyári ínyencségként már júniusban érkezik a legjobb bányászós-romantikus dráma folytatása a BBC-re! Boldogabb már nem is lehetnék, pedig ez azt jelenti, hogy gyorsan be kell fejeznem a sorozat alapjául szolgáló regényfolyam hatodik kötetét.:) A Poldark 3. évada a regénysorozat ötödik és hatodik…

Kedves Olvasók! Minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy 2016 Poldark jegyében telt itt a blogon! És ez nagyon is jó volt így, ezért én most Demelza édes-bús szerelemes dalával kívánok Nektek nyugalmas, boldog karácsonyt. Demelza még az első évadban, karácsony este énekelt arról a családjának,…

Read less, more tv!

2016.11.23. 09:07

Negyedik születésnapját ünnepli A Kihagyhatatlan blog! Ezen a szép napon én csak azt mondhatom, amit tavaly is: És az Idő még mindig rohan! Születésnapot ünnepel A Kihagyhatatlan blog! Kedves, Drága Olvasók, Rokonok, Barátok!:) Nagyon köszönöm, hogy olvassátok a blogot, csak így tovább! :) Petrának,…

Tűnés, Mr. Darcy. Ross Poldark megérkezett! Ennek a címnek egyszerűen nem tudtam ellenállni. De a dolog természetesen úgy áll, hogy Mr. Darcy egy tapodtat sem mozdult, szeretem, talán jobban, mint eddig bármikor, de Ross Poldark kétségtelenül megérkezett mellé.  Emlékeztek, hogy júniusban azt…

süti beállítások módosítása