Hihetetlen, de egy hét és már október lesz! A Nap még süt, de azért már lehet keresni olyan könyveket, filmeket és sorozatokat, amelyekkel majd jól bele lehet kucorodni a fotelba egy macskával és egy bögre teával. Ennek örömére hoztam nektek néhány (egészen pontosan öt) izgalmas hírt, amely…

Idén augusztusban három teljesen különböző könyvet olvastam, és rögtön tudtam, hogy erről írnom is kell majd nektek. Hogyan kelt életre a szerelmes kamaszok története? Miként hálózza be életünket a kapitalizmus realizmusa? Mi vár minket túl a varázslaton? Könyvajánló a nyári olvasmányélményeimből,…

A premierdátum és az első jelenet után nemrég megérkezett a Heartstopper 2. évadjának előzetese. Én pedig úgy éreztem, most nem tehetek csupán annyit, hogy kiteszem ide, „tessék, íme a várva várt előzetes”, kell egy kis plusz is. Így jött az ötlet, hogy mielőtt megmutatnám az előzetest, röviden írok…

„Could suggest honey or a hidden stiletto blade” – mondta egyszer Helen Mirren Alan Rickman hangjáról. Alan Rickman lassan beszélt, halkan, lágyan, hangja egyszerre volt szívhez szóló, mégis félelmetes. Rabulejtő. Az utóbbi napokban, amióta befejeztem a naplóit, egyre csak az jár a fejemben, hogy…

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Benedict Cumberbatch nem szerepelt tavaly, amikor fantasztikus alkotótársaimmal megünnepeltük a blog 10. születésnapját. Most eljött az alkalom, hogy kiköszörüljem ezt a csorbát, ugyanis ez itt a blog 130. ajánlója. Én pedig hoztam nektek nem is egy, de rögtön…

  Számomra a tavalyi év egyik legnagyobb sorozatélménye volt a Heartstopper. A sorozat méltán népszerű képregények alapján készül, a képregények és a filmes adaptáció alkotója is Alice Oseman. Tegnap érkezett a hír, hogy a sorozat második évada 2023. augusztus 3-án érkezik a Netflixre. A…

  1999 karácsonyán kaptam meg az első Harry Potter-könyvemet, 13 éves voltam akkor. Az elmúlt közel 24 évben a Harry Potter az életem része lett. Olvastam angolul, magyarul, franciául, néztem filmet éjfélkor, és könyvesboltban is voltam éjszaka, hogy elsőként kapjam kézbe az új könyvet. Ennek…

Árnyjáték

2023.03.31. 17:22

Joseph O'Connor regénye különleges élmény. A szerző maga fogalmazza meg, hogy "az Árnyjáték valós eseményeken alapuló, de kitalált elemeket is tartalmazó szépirodalmi alkotás. Nagy szabadsággal kezeli a tényeket, ugyanilyen szabadon jár el a jellemábrázolásban és az időrendiségben"*. Azt már én…

Viktoriánus mosoly

2023.03.18. 16:53

Gondolkodtatok már azon, miért van az, hogy a viktoriánus korban (1837-1901) készült fényképeken általában nem mosolyognak az emberek? Bevallom, én igen. És a múltkor, amikor a Gázláng kapcsán sokat olvastam a viktoriánus korról, akkor rábukkantam egy nagyon érdekes cikkre. Lloyd Llewellyn-Jones, a…

Gázláng

2023.02.28. 14:53

Viharos széllökések várhatók, figyelmeztet napok óta az időjárás-jelentés. És valóban, odakint most is éppen könyörtelenül rázza a fákat a szél. Idebent, a házban, ahol születésem óta, immár harminchét éve élek, meleg van, és biztonság, de az ablaktáblák néha megremegnek. A padláson nyikorognak az…

süti beállítások módosítása