Benedict Cumberbatch tavaly ünnepelte 44. születésnapját, ennek kapcsán mi itt a blogon az utóbbi hónapokban öt ajánlóval ünnepeltük a munkásságát. Mint a blog gazdája és szerkesztője, úgy gondoltam, hogy a sorozat lezárásaként megmutatom Nektek az eddigi összes ajánlót, amelyben Benedict…

Nyolc éve ezen a napon Benedict Cumberbatch Sherlockjával indult A Kihagyhatatlan blog. Ennek örömére a mai napon Csilla és én Benedict Cumberbatch egyik legjobb filmjéről írunk. A munkásságát ünneplő sorozatunk negyedik állomása: Hawking.    Bori Csillával már majd’ húsz éve ismerjük egymást,…

Gyermek az Időben

2020.08.18. 19:45

Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk második állomása: The Child in Time. Ezúttal Csillával írtunk közösen, fogadjátok szeretettel.   Bori Ian McEwan először 1987-ben megjelent The Child in Time (Gyermek az Időben) című regényét dühös kíváncsiságból kezdtem el olvasni. Ez bizonyára…

Vigyázzunk egymásra és vigyázzunk magunkra. Ennek egyik legjobb módja most, hogyha csak tehetjük, nem megyünk ki az utcára. Na de, mit csinálhatunk otthon, ha már minden feladat kész, moziba, színházba, barátokkal kávézni pedig nem mehetünk el? Agatha Christie bizony ilyenkor is segít. Öt különleges…

Drakula vajon mitől fél?

2020.01.12. 19:07

A BBC és a Netflix közös produkciójában készült új, háromrészes Drakula sorozatot nagyon vártam, három okból is. Először is azért, mert a Drakula volt az első regény, amelyet könnyített angol változatban elolvastam, amikor angolul tanultam. A Drakula mutatta meg nekem, hogy angolul olvasni…

Búcsú a bányáktól

2019.09.09. 14:18

Lezárult egy korszak: vége a legjobb romantikus-bányászós, romantikus bányászos sorozatnak. Augusztus végén véget ért a Poldark, a BBC ennek kapcsán szívünk húrjain játszó nosztalgikus videóban foglalta össze Ross és Demelza Poldark múlhatatlan szerelmének történetét. Nézzétek csak:     A BBC…

Bár ez a július nyugalmasan telt itt a blogon, azért én az utóbbi időben sem tétlenkedtem, sokat vendégbloggerkedtem. Írásaim az utóbbi hónapokban a Sorozatjunkie-n jelentek meg. Ezeket a cikkeket szedtem most Nektek csokorba, hiszen még koránt sincs vége a nyárnak, lehet még válogatni a kiváló…

Hugh Laurie 60

2019.06.11. 00:14

Hugh Laurie ünnepel. Csilla és én lelkes szavakkal köszöntjük a művészt 60. születésnapján.   Bori Szerintem sok kortársamhoz hasonlóan Hugh Laurie-t először a Stuart Little – Kisegér és a 101 kiskutya című filmekben láttam. De akkor még nem tudtam, hogy kicsoda. És amikor például már…

Mindig eltökélem, hogy most aztán elárasztom ajánlókkal a blogot, és hetente egymás után sorakoznak majd a jobbnál jobb ismertetők filmekről és könyvekről. Csakhogy jó munkához idő kell. Így hát, amíg egy bejegyzés az ihlettől a megjelenésig jut - egyedül, vagy csodálatos csapatmunkában - addig…

Összesen 7 izgalmas előzetest szettem össze Nektek az év végére! Kezdjük a Lutherrel. Idris Elba kultsorozata 2019. január elsején tér vissza a BBC-re. És még egy fontos dolog: ALICE!     A tovább mögött még 6 előzetes vár Titeket, és elérkezünk a Végjátékig is!

süti beállítások módosítása