Egy igazán izgalmas filmmel érkeztünk el a Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk utolsó állomásához. Tamás és én a Kódjátszma című filmről írtunk, fogadjátok szeretettel!

 

image002.jpg

 

 

Tamás

 

A Kódjátszma Alan Turing zseniális brit matematikus életének történetét eleveníti fel. Ez az élet nem volt egyszerű.

A huszadik század első felében járunk, amikor még talán gyerekcipőben sem jártak a „nagy nyugati demokráciák”, amikor még nem voltak faji egyenlőségek, amikor még a homoszexualitást egy betegségnek tekintették, amit börtönnel vagy hormonkezeléssel orvosoltak, és amikor két világháború is rettegésben tartotta az embereket. Ebben a korban születik egy matematikai lángelme, aki saját bevallása szerint néhány hét alatt tanul meg olvasni, kiskorától kezdve érdeklődik a matematika, a fejtörők és rejtvények iránt, de nem érdeklik a humán tárgyak, aki már 16 évesen Einstein munkáit elemzi. A gyermek zsenialitása lenyűgözi a tanárait, de talán éppen zsenialitása miatt viselkedési problémái vannak, melyekkel kirekeszti magát a társai közül, magányossá válik. Magányos sportot választ, atletizál és ezt olyan elszántsággal űzi, hogy majdnem kijut az 1948-as Londoni olimpiára. Az általa nem kedvelt humán tárgyakat nem tanulja, olyannyira nem, hogy többször is megbukik az érettségin(!). Ennek ellenére az egyetemi felvételi bizottság meglátja benne a matematikai zsenit, lehetőséget kap a továbbtanulásra. A második világháború alatt többedmagával megfejti a németek feltörhetetlennek hitt, hírhedt Enigma rendszerét, elmerül a biomatematikában és megjelenik több cikke például olyan témakörökben, mint hogy „tudnak-e a gépek gondolkodni?”. Egy betörés miatti feljelentés következtében derül ki, illetve kerül nyilvánosságra homoszexualitása, ahonnét már egyenes az út a korai és tragikus végkifejletig, mert e korban ez nem lehetett másként.

 

Nemrég az az izgalmas feladat talált meg, hogy mesekönyvek és ifjúsági regények szerzőivel készíthetek interjút. Ezeket a beszélgetéseket igyekszem megosztani veletek is a jövőben. Fantasztikus életutak és lenyűgöző fantáziavilágok tárulnak majd fel! Ne hagyjátok ki!:) A második alkotó, akivel beszélgethettem: Molnár T. Eszter. Az interjú nyomtatott változatát a Baba Patika magazin februári számában olvashatjátok!

 

Sikeres kutatóbiológusi karrier után fordult az írás felé. Írt már mesét, ifjúsági regényt és útkereső regényt is, amely sokaknak adott erőt. Molnár T. Eszterrel beszélgettem.

 

Az írói világképed nagyon egységes: ez tudatos tervezés eredménye?

Az írói stílushoz nemcsak az tartozik hozzá, hogy milyen szavakat, szerkezeteket használunk, hanem az is, hogy mi a nézőpontunk, mik a vezértémáink. De bennem jó ideig nem is tudatosult, hogy mik azok a témák, amikhez vissza-visszatérek. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy bár eltérő műfajokban dolgozom, nagyon egységes a könyveim tematikája, mindben hangsúlyos a szabadság, a barátság, a szolidaritás kérdésköre. Igaza van, engem ezek a kérdések foglalkoztatnak, valószínűleg mindig ezekről fogok írni.

 

mte.jpg

 

A Kóbor szálló: mesekönyv Hugóról, a becsületes földönfutóról és varázslatos társairól. Hogy jött az ötlet?

A mese központi alakjait Hetethét Hugót és Dínó kutyát a valóság ihlette. Az utcánkban lakott egy kutya, amitől féltem. Sosem bántott, de sokszor kiszökött a kerítésen és ugatott, morgott. Aztán egyik nap a kutya nem volt sehol. A szomszéd mesélte el, hogy rendszeresen járt a kutyához egy hajléktalan ember, akit az nagyon megszeretett, és elment vele. Nem akart hazajönni, jobban érezte magát az új gazdájánál. Kiderült, hogy ez a félelmetes, fekete kutya rendkívül játékos, szeret labdázni, a gyerekekkel játszani. Éreztem, hogy ez egy olyan csodatörténet, amit meg kell írnom, és mivel annyi mesei elem van benne, legjobban a gyerekeknek tudom elmondani. Riki, a kislány, Gizike háza, az ott lakó többi szereplő és az egész színes karnevál, már szinte magától jött utána. Búbanya a kedvencem, ő az, aki elbújik, ezért félreismerik, csúfolják, félnek tőle. Ő is fél, hangosan horkol, hogy ne merjen senki közel menni, de amikor végül előjön, kiderül, hogy egyáltalán nem félelmetes, ráadásul gyönyörűen fütyül. Dínótól is félnek az emberek, pedig igazából ő egy játékos, kedves lény. Erről is szól a Kóbor szálló, hogy hányféleképpen ismerjük félre egymást, pedig mind leülhetnénk egy asztalhoz.

 

Andris és a fehér démon

2021.01.19. 14:19

Kezdjük az évet beszélgetéssel! Nemrég az az izgalmas feladat talált meg, hogy mesekönyvek és ifjúsági regények szerzőivel készíthetek interjút. Ezeket a beszélgetéseket igyekszem megosztani veletek is a jövőben. Fantasztikus életutak és lenyűgöző fantáziavilágok tárulnak majd fel! Ne hagyjátok ki!:) Az első könyv: Andris és a fehér démon.

Andris napja nem indul jól: egy hangos veszekedés után egyedül megy le a parkba. Ott pedig olyan kalandba csöppen, amire nem is számított. Egy másik világba kerül, ahol hőstetteket várnak tőle. A meseregény szerzőjével, Bartos Feliciánnal beszélgettem. Az interjú nyomtatott változatát a Baba Patika magazin januári számában olvashatjátok!

Azért, késtem a beszélgetésünkről, mert éppen újraolvastam a könyvben azt a részt, ahol Jeromos, a nyúl, és Andris, a főszereplő kisfiú találnak egy kincseskamrát, és annyira magával ragadott a történet, hogy elfelejtettem leszállni a HÉV-ről. Mesélnél nekünk róla, hogyan alakult ki, ez a fantasztikus világ?

Ez a mese spontán mesének indult, a fiaimnak meséltem, igaz, akkor már tudtam, hogy ezt majd le is akarom írni. Miután leírtam, rá kellett jönnöm, hogy nem működik, és meg kellett keresnem, hogy hogyan lesz leírva is élvezetes. Sok szereplő ekkor született, például Jeromos is, Andris kajla, öntörvényű és kalandokat kereső puha nyúl barátja. De voltak jelenetek is, amik ekkor keletkeztek, ilyen volt például az is, amit említettél, a kincseskamrás szál. Az írásra, a történet megalkotására szeretek úgy gondolni, mint egy karácsonyfára, mikor a fa, az alap már meg van, azt még fel kell díszíteni, hogy igazán szép legyen.

 

andrisborito.jpg

 

Nekem éppen Jeromos a kedvenc karakterem.  Vannak kedvenc karaktereid?

Jeromos, a maga behatárolhatatlanságával egy nagyon színes, szórakoztató karakter. Glória is izgalmas. Ők nagy kedvencek. Érdekes, hogy talán éppen Babka vagy maga Andris nem olyan színesek. De az összetett karakterek egyszerűen másképpen csillognak, mint az egyszerűbbek.

 

...Űrlottót játszik és Shelley verseket olvas.

Idén is fantasztikus könyveket kaptam karácsonyra, és remélem, adtam is, úgyhogy a könyvtárunk ezúttal is gyönyörű és izgalmas kötetekkel gazdagodott. Ezekből hoztam nektek most ötöt, hogy kedvet csináljak egy kis évbúcsúztató, évkezdő olvasáshoz.

 

Nick Hornby: Olyan, mint te 

Nick Hornby a könnyed, mégis erőteljes regények nagymestere. Legújabb regényében nemcsak egy párkapcsolat alakulásáról ad magával ragadó képet, de azt is bemutatja, hogyan élnek Nagy-Britanniában a Brexit után. A regény főhőse a húszas éveiben járó Joseph, aki arról álmodozik, hogy egyszer DJ lesz. Egyelőre azonban egy hentesboltban dolgozik. A boltban megismerkedik egy kedves, sötét hajú nővel, és róla is álmodozni kezd. A nő azonban sokkal idősebb nála... Az olyan, mint te magyar kiadásának borítóját Szabó Levente tervezte, amire én különösen büszke vagyok. Nagyon jó kézbe venni ezt a könyvet, ne hagyjátok ki.:)

 

 

Matthew McConaughey: Zöldlámpa

"Ötven éve élem ezt az életet, negyvenkét éve próbálom kiókumlálni a rejtélyét. Lejegyzek sikereket és kudarcokat, örömöket és bánatokat, dolgokat, amik ámulattal töltenek el, és dolgokat, amiktől kirobban belőlem a nevetés. Hogyan legyek igazságos. Hogyan stresszeljek kevesebbet. Hogyan érezzem jól magam. Hogyan bántsam kevésbé az embereket. Hogyan bántsanak engem kevésbé. Hogyan legyek jó ember." Írja a színész könyve bevezetőjében. Őszintén megmondom, nem hittem, hogy Matthew McConaughey valaha könyvet fog írni, vagy hogy az engem valaha érdekelni fog. De ahogy karácsony este kezembe vettem a Zöldlámpát, rögtön tudtam, hogy ez az az olvasmány, amelyre most mindannyiunknak szüksége van. Pozitív, de őszinte szerelmeslevél az élethez.

 

A tovább mögött még három könyv, és egy kis meglepetés vár rátok. Meglepetés főszereplője Benedict Cumberbatch.

 

Arsène Lupin visszatér!

2020.11.29. 14:53

Két Benedict Cumberbatch film között hadd ajánljak nektek egy hamarosan érkező francia sorozatot. A címe csupán ennyi: Lupin. És bár csábító a gondolat, nem Lupin professzorról szól. A központi karaktere Arsène Lupin, az úri tolvaj és detektív, aki bizony fölveszi a versenyt Sherlock Homesszal.

 

lupin.jpg

 

Részletek és az első kedvcsináló a tovább mögött!

 

Nyolc éve ezen a napon Benedict Cumberbatch Sherlockjával indult A Kihagyhatatlan blog. Ennek örömére a mai napon Csilla és én Benedict Cumberbatch egyik legjobb filmjéről írunk. A munkásságát ünneplő sorozatunk negyedik állomása: Hawking

 

Bori

Csillával már majd’ húsz éve ismerjük egymást, így nem csoda, hogy már megszámlálhatatlanul sok sorozatot és filmet néztünk meg együtt. És az sem meglepő, hogy a rengeteg közösen megnézett mozgókép között is vannak gyöngyszemek, amelyeket rendszeresen emlegetünk.

Az egyik ilyen gyöngyszem a BBC egyik 2004-es tévéfilmje, amelynek címe csupán ennyi: Hawking. És a cím nem is csap be minket: a film Stephen Hawking, a kivételes tehetségű elméleti fizikus fiatal éveit mutatja be.

 

hawking1.png

 

Stephen Hawking nem volt még 21 éves, amikor az orvosok megállapították, hogy motoros neuronbetegsége van. Az agya nem tud megfelelő parancsokat adni az izmainak, így az izmai nem tudnak megfelelően működni, és lassan elsorvadnak. Az orvosok azt mondták, a fiatal férfi legfeljebb két évet élhet még.

Zazie, a könyvek és a Korona

2020.10.29. 16:47

Kedves Kihagyhatatlan Olvasók!

Kicsit eltűntem tudom, de ez nem a blogolási kedvem hanyatlásából fakad, csak akadt egy kis technikai problémám, amit a blog.hu karbantartóival igyekszünk megoldani. Ők mindig készségesen segítenek, és nagyon ügyesek, úgyhogy remélem, hamarosan visszatérhetünk Benedict Cumberbatch ünnepléshez.

Addig is hoztam egy képet, hogy megmutassam, mennyi jó könyvről írhatok majd Nektek, ha Zazie végre odaenged olvasni.:)

A tovább mögött pedig ott a The Crown 4. évadának teljes értékű előzetese, Margaret Thatcherrel és Károly és Diana viharos kapcsolatával a középpontban. Az előzetest ma tették közzé, a sorozat 2020. november 15-én érkezik a Netflixre. Én már számolom a napokat. És ti? :)

 

20201027_160352.jpg 

Lucifer, az esendő Ördög

2020.09.29. 14:37

Minden alkalommal, amikor belekezdek a Lucifer egy új évadába (és a sorozat bizony sokszor újjászületett) elgondolkodom, hogy miért is nézem még mindig. És mindig rájövök, hogy azért, mert az alaphelyzet rabul ejtően izgalmas: ebben a sorozatban az Ördög nem maga a megtestesült Gonosz, hanem egy esendő angyal, aki elbukott, és ezért azt kapta feladatául, hogy a Poklot őrizze, és az embereket megbüntesse. De ő ezt a feladatot nem élvezi, és éppúgy létezése értelmét és a boldogságát keresi, mint bárki más.

 

 

Mindehhez a főszereplő, Tom Ellis zseniális érzékkel adja hozzá a humort, így a sorozat az 5. évadban is remekül megtalálja az egyensúlyt a könnyed szórakoztatás és a komoly kérdések fölvetése között.

Borinak, mert neki köszönhetem, hogy Dr. Strange mindig velem van. 

 

Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk harmadik állomása: Doktor Strange. Ezúttal Erzsivel és Gáspárral írtam közösen. Három filmet néztünk meg összesen, és most igazán eltérő vélemények születtek. De ettől lesz ez a bejegyzés igazán izgalmas! Fogadjátok szeretettel!

Bori

Doktor Stephen Strange a Marvel Univerzum kétségkívül egyik legizgalmasabb alakja. Először 1963-ban jelent meg egy képregény lapjain, azóta pedig természetesen a filmvásznat is meghódította. Zseniális, de arrogáns idegsebész, aki egy autóbalesetet követően a Földet védelmező legfőbb varázslóvá válik. Ennél jobb kiindulópont nem is kell egy érzékeinket elkápráztató és fölpezsdítő történethez. Én az elmúlt hetekben három filmet vettem górcső alá, amelyek Dr. Strange történetét mesélik el. Olyan sorrendben írok róluk, ahogy megnéztem őket. Így az első a legújabb, 2016-ban bemutatott alkotás.

 

strange3.jpg

 

Ebben a változatban Dr. Strange (Benedict Cumberbatch), a zseniális, de rendkívül önhitt idegsebész felelőtlenül vezet, és súlyos autóbalesetet szenved. Keze menthetetlenül megsérül, és végső kétségbeesésében, hogy visszakaphassa életét, fölkeresi az Ősmágust, a varázslók mesterét. A mester azonban nem fizikai gyógyulást kínál Stephennek, hanem valami sokkal többet: olyan dimenziót, amelyben a férfi mágusként kiteljesedhet. Miközben Stephen hezitál, hogy az általa már ismert világot, vagy a mágia végtelen lehetőségeit válassza-e, Földünket már sötét erők fenyegetik…

Bizony, az én drága macskáim, akik miatt egyfolytában egy gyönyörű vers jár a fejemben, már elképesztőn megnőttek. Ennek örömére Csilla el is készítette róluk az első videókat, amelyeket most meg is osztok veletek. Az első videón Zazie látható, amint éppen elsőrangú simogatásban részesül. 

 

 

A második videót a tovább mögött nézhetitek meg. Abban az élet gyönyörű, de kegyetlen körforgása mutatkozik meg, miután Titus találkozik egy léggyel.

süti beállítások módosítása