Tom Hiddleston legutóbb 2017-ben állt színpadra, Hamlet szerepében. Az előadás a Royal Academy of Dramatic Arts (RADA) megsegítésére született, így csak egy szűk kör láthatta. A nagyközönség utoljára 2013-ban élvezhette a színész játékát színpadon, Shakespeare Coriolanus című drámájában. Azóta Tom Hiddleston a tévében volt már kém, a moziban pedig vámpír, és természetesen Loki.

Jövő tavasszal, egészen pontosan 2019. március 5-étől 12 héten át, azonban Tom Hiddleston ismét a nagyközönség elé lép a színpadon. Harold Pinter Árulás című drámájában szerepel majd.

 

london_2019.jpg

 

Az Árulás (1978) Harold Pinter egyik legjelentősebb műve, amely egy szerelmi háromszög történetét meséli el. A darabban az árulás különböző formái jelennek meg. Eközben a hitszegésekkel együtt föltárul az emberi kapcsolatok törékenysége is.

Ennél többet most nem árulok el a darabról, különben mi marad az élménybeszámolóra? Igen, én javíthatatlan vagyok! Megnéztem már londoni színpadon Benedict Cumberbatch Hamletjét, a Harry Potter színdarabot és Aidan Turnert egy véres komédiában. Úgy látszik, ha londoni színházlátogatásról van szó, én nem ismerek lehetetlent!:) Az Árulásra is van már jegyem. 2019 májusában szuper társaságban megyek megnézni, hogy Tom Hiddleston milyen karizmatikus színpadon, utána pedig mindent elmesélek majd.

Ez természetesen azt jelenti, hogy egy percre sem felejtettem el, hogy Az inishmore-i hadnagyról még be kell számolnom. Az idén még hátralévő blogbejegyzések már sorba vannak rendezve, de jövőre a színdarabbal kezdem, ígérem!

Addig is, idézzétek föl, mit írtam Harold Pinter másik remekművéről, a Senkiföldjéről, amelyet az Urániában láttam.

Most pedig a tovább mögött jöjjön néhány meglepetés, kattintsatok!

ross1.jpg

 

Itt van végre! A könyvsorozat, amelyet én annyira szeretek, hogy még a cornwalli bányákba is alászálltam, megjelenik Magyarországon is! Az első kötet 2018. december 12-én érkezik a boltokba. Komáromy Rudolf gyönyörűen lefordította, én pedig rendkívül alaposan átnéztem a fordítást, azaz gondoztam a szöveget, hogy Nektek már ne legyen más dolgotok, csak élvezni a magával ragadó történetet! Irány a könyvesbolt, ha most megrendelitek, Karácsonykor már olvashatjátok is a regényt! Én pedig már alig várom, hogy a magyar változattal is készíthessek egy reggelizős fényképet!:)

A The Affairből és a Lutherből ismert zseniális színésznő, Ruth Wilson - aki filmben és színpadon egyaránt remekel - ezúttal egy igazi különlegességet hoz el a BBC-nek: saját nagymamája titkokkal teli életét meséli el. A Mrs Wilson című sorozatot Ruth Wilson nagymamájának élete inspirálta. A történet az 1930-as évek Indiájában kezdődik, de az események a következő évtizedekben, Londonban bontakoznak ki.

 

mrs_wilson.jpg

 

Mrs Wilson a férje hirtelen halála után rájön, hogy a férfinak volt egy másik élete és egy másik felesége. De az igazán sötét titkok akkor kezdenek felszínre törni, amikor kiderül: a férfi kém volt. Mrs Wilson rádöbben, hogy egyáltalán nem tudja, ki volt a férje valójában...

A sorozat első részét ma este, azaz 2018. november 27-én mutatja be a BBC, magyar idő szerint 22:00 órakor. Íme, az előzetes:

 

                                                                                                                                Tamáskának, szeretettel

 

Fawkes egy szikrázóan gyönyörű főnixmadár a Harry Potter univerzumban, neve azért is találó, mert tollai a tűz lángjait idézik. De miért van az, hogy Guy Fawkes – akiről a nevét a főnixmadár kapta – alakja mára összekapcsolódott a lángokkal, a tűzijátékkal és a robbanással? És november ötödikén, Guy Fawkes napján vajon valóban őt ünnepeljük? Ma, A Kihagyhatatlan blog 6. születésnapján, ezt fogjuk megvizsgálni!

 

gunp4.jpg

 

A kiindulópont bizonyos: I. Jakab (1603-1625) angol király katonái 1605. november 5-én nem sokkal éjfél után ütöttek rajta Guy Fawkeson egy, a londoni Westminster-palota közelében található pincében. A férfi 36 hordónyi lőporral várta, hogy a megfelelő pillanatban – amikor a Lordok Háza összeül – a levegőbe röpíthesse az angol parlamentet. A köztudatban ma is az él, hogy Guy Fawkes volt a lőporos összeesküvés kitalálója és vezére, de a történelem tanúsága szerint ez nem így van.

Bemutatták a Doctor Who 11. évadát. Október 7-én megtörtént végre a nagy esemény: a sorozat 55 éves történetében először női Doktor érkezett a BBC képernyőjére. Mivel nekem éppen Poldarkot kell olvasnom (ó, jaj nekem!), arra most sajnos nincs időm, hogy ennek örömére elemezzem, hogy a Doctor Who mennyire nagy őrültség, és éppen ezért mennyire jó, ezért hívom segítségül az őszinte előzetesét:

 

 

A Screen Junkies csapata, teljesen kiforgatta és kicsit kifigurázta a sorozatot, csak azért, hogy megmutathassa, hogy egy igazi mestermű, amit mindenkinek látnia kell. És innen folytatjuk, amint a Poldark végére értem!;)

 

love.jpg

 

 

 

 

Mióta hazajöttem a ködös bányákból, egyre csak jönnek a jó hírek! Először is itt van a fantasztikus hír, amit a Disney Stúdió jelentett be: saját minisorozatot kap Loki, Skarlát Boszorkány és egyéb közönség kedvenc Mavel-karakterek. Az egészben persze az a legjobb, hogy a tévésorozatok is az eredeti, a filmekből ismert színészekkel készülnek majd. Loki szerepében Tom Hiddlestont láthatjuk majd tehát. Ennél jobb hír kezdetnek nem is kell.

 

loki-scarlet-witch.jpg

 

De van még tovább is! Végre premierdátumot kapott a Downton Abbey-film. A nemzetközi bemutató alig egy év múlva, 2019. szeptember 13-án lesz. Maggie Smith is visszatér!

A tovább mögött még több izgalmas hír vár rátok!

 

Bányák a ködben

2018.09.15. 19:48

Hazajöttem Cornwall partjairól, és még csak most kezdem fölfogni, micsoda vadregényes, tragédiákat rejtő, mégis gyönyörű, élettel teli és békés helyen jártam.

 

 

A fenti kép a Levant bányában készült, amely 1820 és 1930 között működött Corrnwall szikláin, alagútjai végül már a tenger alá is benyúltak. A fényképemre kattintva, a galériában azt is megláthatjátok, milyen, amikor nem takarja köd. A bányában rezet és ónt hoztak föl a földből, férfiak, nők, gyerekek dolgoztak erejüket megveszítve. A Levant épületegyüttes 2006 óta az UNESCO Világörökségi Listáján is szerepel: külön vonzereje, hogy még mindig működik gőzzel hajtott szivattyúja. A szivattyút 1840-ben kapta meg a bánya, a tengervizet emelte ki a járatokból. A gőz erejét később arra is használták, hogy a kitermelt ércet fölhozzák, sőt arra is, hogy a bányászok egy lift segítségével közlekedhessenek, így ne kelljen létrán föl-le mászniuk az egyre terjeszkedő bányában. Lélegzetelállító élmény volt, ahogy a bánya épületei először csak titokzatosan, végül teljes valójukban kiemelkedtek előttem a ködből. Boldog vagyok, hogy megérezhettem valamit erejükből, drámaiságukból és szépségükből. És visszavágyom, remélem, egyszer megláthatom Cornwall bányáit napsütésben is!

Most pedig a tovább mögött jöjjön Poldark, a regényhős, aki elindított engem a bányák felé vezető úton.

 

Szerencsés vagyok, mert nagyon sok könyv hatott úgy rám, hogy úgy éreztem, az elolvasásuk után az életem sosem lesz már a régi, hanem sokkal jobb lesz. Lázár Ervin könyveivel fölfedeztem, hogy olvasni csodálatos. Harry Potter fantasztikus éveket adott, és még angolul is megtanított. Jane Austen szereplői velem élnek, inspirálnak. A Büszkeség és balítélet pedig  megmutatta, hogy angolul olvasni is csodálatos dolog. Julien Sorel a világirodalom egyik legösszetettebb és legizgalmasabb karaktere. A Vörös és fekete meg is adta az elhatározást, hogy franciául is olvassak. A Háború és béke miatt Harry Potternek is várnia kellett, mert Napóleon és Kutuzov tábornok összecsapásánál izgalmasabb nincsen. P. G. Wodehouse pedig célt adott, amelyet még be kell teljesítenem.

Van egy mondat az Oscar című filmben, amely Magyarországon már igazi szállóige,"persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem." Így vagyok én is a Poldarkkal. Amikor körülbelül két évvel ezelőtt kezembe vettem a könyvsorozat első kötetét, rögtön tudtam, hogy meg fogja változtatni az életemet, csak még azt nem sejtettem, hogyan.

Ma pedig részt vehetek abban a munkában, amelynek a végén Magyarországon is megjelenik a Poldark-sorozat első kötete. Szerkesztőként én is azon fogok dolgozni, hogy igazán szép és izgalmas szöveg kerüljön a kezetekbe. A Ross Poldark című kötet a tervek szerint még idén megjelenik Magyarországon, a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.

Nagy munka és nagy boldogság előtt állok tehát. Felkészülésként pár nap múlva indulok is fölfedezni Cornwall széljárta, szenvedélyes sziklaszírtjeit, a tájat, ahol Ross Poldark kalandjai játszódnak. Mindenről beszámolok majd, addig is most beszéljenek helyettem a képek! Másfél éven át, édesanyám kreatív és lelkes segítségével, fényképeztem, mit reggelizem, miközben nem tudom letenni a Poldarkot. A bejegyzésben összesen 15 saját készítésű fényképet, és 5 kiegészítő képet találtok.  Ha ránézek a saját képeimre, olyan mintha a naplómat olvasnám, fölidéződnek az érzéseim, hogy milyen volt, amikor olvastam. Remélem, a képek hangulata Nektek is megmutatja, milyen nagy élmény a Poldark-regényeket olvasni!

 

 

 

A BBC már megint fantasztikusan megszerkesztett, hangulatos előzetest készített, hogy megmutassa, milyen sorozatok érkeznek még ebben az évben  a csatornára.

Amit biztosan fölfedeztem a képkockákon:

 

 

  • Filmsorozat készül H.G Wells sci-fi klasszikusából, a Világok Harcából. Eleanor Tomlinson is fut majd a földönkívüliek elől

 

  • Filmsorozat készül Victor Hugo romantikus klasszikusából, a Nyomorultakból. Az egyik főszereplő Dominic West lesz

 

 

 

 

Én tehát idén is már csak BBC-t néznék egész éveben ha tehetném. De győződjetek meg magatok, milyen jó műsorok jönnek, íme:

 

 

A tovább mögött a Keira Knightley, Dominic West és Eleanor Tomlinson főszereplésével készült Colette című film előzetesét mutatom meg Nektek. A film nagyon izgalmasnak ígérkezik!

Hamlet, ahogy mi látjuk

2018.08.05. 22:45

„Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal

(William Shakespeare: Hamlet, Első felvonás; 3. Szín, Arany János fordítása) 

Erzsinek és Csillának,

Akiknek lelke érckapoccsal forrott már az enyémhez.

És ezért mindennap hálás vagyok.

 

Mérföldkőhöz érkeztünk: itt a 91. ajánló. Különleges alkalom ez, így különleges ajánlóval készültünk. Épp ebben a hónapban lesz 3 éve, hogy a nézőtéren ülve láthattam Benedict Cumberbatch Hamlet alakítását. És Benedict Cumberbatch, a Föld leghatalmasabb varázslója bizony nem rég ünnepelte 42. születésnapját. Eljött hát az idő, hogy Erzsi, Csilla és én közösen írjunk a Hamletről. Jön tehát a Hamlet áfonyás-málnás Shake(y)-vel, és három barátnő felejthetetlen emlékeivel. Fogadjátok szeretettel!

 

Bori

 

Amikor a Hamlet eszembe jut (ami igen gyakran megesik) először mindig két különösen erős emlékkép idéződik fel bennem: az első, ahogy Erzsivel egymás kezét fogva ülünk az Óbudai Gimnázium ebédlőjében és a Hamletet olvassuk. A második, ahogy Csillával egymás kezét fogva ülünk egy londoni színházteremben, miközben a színpadon megelevenedik Hamlet története. „Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal” az már biztos, hogy számomra a Hamlet a barátságról is szól. A tartós, mély barátságról, amelyben a lelkek egybeforrnak. De miről még? És itt a bökkenő! Mert a Hamlet mindenről szól, mindig ugyanarról, és mindig másról. Éppen ezért félelmetes és hívogató egyszerre.

bc_hamlet.jpg

Ha kinyitjuk a Világirodalmi Lexikont Benedek András író, dramaturg, színikritikus, műfordító azt mondja, hogy Hamlet, mint a dráma főszereplője egyszerre szörnyeteg és kultúrhérosz, így egyszerre megsemmisíti és kiteljesíti önmagát.