Egy szavunk sem lehet, a Netflix tényleg nem tétlenkedik. Tavaly év végén befejeződött a Heartstopper 3. évadának forgatása, az új epizódokat még idén láthatjuk. A Patricia Highsmith regényei alapján, Andrew Scott főszereplésével készülő Ripley című sorozat is idén érkezik a platformra.

 

ripley-vf1-768x432.jpg

Andrew Scott a Ripley c. sorozatban - fotók: Netflix/Sorozatjunkie

 

És ha mindez nem lenne elég, már azt is biztosan tudjuk, hogy a Young Royals harmadik (és sajnos befejező) évada 2024 márciusában érkezik a Netflixre. A Ripleyhez és a Young Royalshoz is érkeztek már kedvcsináló képek, sőt, a svéd sorozatból egy újabb rövid jelenetet is kaptunk.

Először Ripleyt mutatom meg, a "tovább" mögött pedig érkezik a Young Royals és a Heartstopper.

 

 

És éppen ki akartam tenni ezt a bejegyzést, amikor megláttam a youtube-on, hogy már mozgóképes kedvcsináló is van a Ripleyhez, juhúú. Áprilisban érkezik:

 

Almási Csabával, a Szepes Mária Alapítvány elnökével beszélgettem Pöttyös Panni megújulásáról, a gyermekrajzok erejéről, és arról, hogy Szepes Mária különleges és szerteágazó szellemi öröksége a mai napig hatással van gyermekekre és felnőttekre egyaránt. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin januári számában olvashatjátok.

 

almasi_-szepes_jav.jpg

A bejegyzésben szereplő színes portrékat Almási J. Csaba készítette

 

Hogyan mutatnád be a Szepes Mária Alapítványt?

Az Alapítványt Mária maga hozta létre 1996-ban. A mai napig a tanítványai munkálkodnak benne – Ilona, Teri és Juli -, Szepes Mária és tanítványai között a legszorosabb kötelék jött létre. Ma már idősebb hölgyekről van szó, akik harminc-negyven évig dolgoztak Mária mellett. Én kerültem a legkésőbb Máriához, tizenöt évig dolgozhattam vele, tanulhattam tőle. Az Alapítványt tulajdonképpen a szellemi hagyatékának feldolgozására, örökségének továbbvitelére hozta létre Mária. Az utolsó években már felkészített minket, hogy hogyan vigyük ezt véghez. A mai napig visszük tovább ezt a gyönyörű szellemiséget, őrizzük szerteágazó tevékenységét. Jelenleg már más munkatársak is segítenek nekünk. Tudni kell, hogy Mária mindent, mindig írt. Gyerekkora óta arra készült, hogy író lesz, ő maga mondta, hogy grafomán volt: írt novellákat, filmforgatókönyveket, dalszövegeket, meséket, regényeket, tudományos-fantasztikus műveket, ezoterikus tanulmányköteteket, modern misztériumjátékokat, verseket. Szinte minden műfajt kipróbált. Nagyon sok könyvet és kéziratot hagyott ránk, az Alapítvány fő feladata ezeknek a továbbadása és korszerű módon való megjelenítése. Többek között archívumot építünk a műveiből, előadásokat tartunk, pályázatokat írunk ki, könyvkiadókkal és színházakkal működünk együtt.

Tavaly karácsonykor megint csak fantasztikus könyvek vártak a fa alatt. És megint csak eljött az ideje, hogy meséljek róluk. Judi Dench emlékei, klasszikus sci-fi, modern fantasy, történelem, gyilkosságok és két színjátékként induló kapcsolat, amelyből igazi szerelem születhet. És ez még csak a kezdet. A svédeket még meg sem említettem. :) Szám szerint tizenhárom könyv, megannyi izgalom és érzelem. Remélem, idén is sikerül néhány ötletet adnom, hogy mit olvassatok. És kérlek, Ti is meséljetek majd, hogy milyen könyveket kaptatok. :)

 

20240102_135604.jpg

 

Mrs. Jeffries és a halott orvos: Igazi, nekem való, fordulatos krimi. Emily Brightwell regényének főszereplője Mrs. Jeffries, a csavaros eszű házvezetőnő, aki megoldhatatlannak tűnő gyilkossági ügyekben segít a rendőrségnek. Most éppen akkor siet a nyomozók segítségére, amikor Dr. Slocumot holtan találják elegáns londoni rendelőjében. Úgy tűnik, az orvost véletlen baleset érte, Mrs. Jeffries azonban számos gyanús körülményre fölfigyel…

Bíbor szívek/Purple Hearts: Oké, itt egy kicsit csalok, mert ezt a könyvet én vettem magamnak. Töredelmesen bevallom, nem tudok az ilyen történeteknek ellenállni. :) Tess Wakefield amerikai írónő regényének főszereplője két kallódó fiatal. Cassie egy bárban dolgozik, de minden álma, hogy énekes-dalszerző legyen, Luke bevonul a hadseregbe, elsősorban azért, hogy önmagát legyőzze. Amikor egy nap találkoznak, kiderül, mindkettőjük számára előnyös lenne, ha házasságot kötnének. Cassie cukorbeteg, és a kezeléshez szüksége lenne a katonafeleségeknek járó biztosításra. Luke nem árulja el, miért házasodna, de nagyon elszánt. Némi egyeztetés után a fiatalok valóban összeházasodnak, azonban arra nem számítanak, hogy tényleg együtt is kell majd élniük. De miután Luke megsérül pontosan azt kell tenniük, nehogy a hatóságok gyanút fogjanak. Nem is csoda, hogy lassan kezd elmosódni a határ a színlelés és a valóság között. De lehet-e egy látszatházasságból igazi szerelem? Mondom én, imádom az ilyen történeteket. :) A regényből készült filmet 2022-ben mutatta be a Netflix Sofia Carson és Nicholas Galitzine főszereplésével

 

 

Shakespeare: The Man Who Pays The Rent: Judi Dench legendás angol színésznő azért kezdett el Shakespeare-ről beszélgetni Brendan O'Hea színész-rendezővel, hogy a Globe Színház archívuma számára megörökítsék a színésznő Shakespeare műveihez fűződő emlékeit. Gyakran viccelődésbe és hangos nevetésbe torkolló beszélgetéseik azonban felkeltették Judi Dench unokájának és az unokája barátainak érdeklődését. Brendan O'Hea ekkor döntött úgy, hogy Judi Dench fantasztikus emlékeiből könyvet ír. Nem száraz irodalomtörténeti mű született, hanem egy nagyon is élő és mozgalmas könyv, amely megmutatja, Shakespeare mennyire velünk él ma is, és műveiben megtalálhatjuk önmagunkat. A kötetet Judi Dench gyönyörű illusztrációi díszítik, amely azért is csodálatos és inspiráló, mert a színésznő súlyos szembetegsége miatt már évek óta alig lát, a forgatókönyveket mindig fölolvassák neki. A rajzolást azonban így sem adta fel, Shakespeare-t is megörökítette már, rajzban is.

Tartalék/Spare: „Az Örökös és a Tartalék - nem értékítélet, mégsem lehet félreérteni. Én voltam az árnyék, a támasz, a B terv... Akkor hívtak, ha helyettesítésre vagy figyelemelterelésre volt szükség. Ezt életem kezdetén tudatták velem, majd rendszeresen meg is erősítették.” A fülszöveg azt ígéri, Harry herceg könyvében keresetlen és tántoríthatatlan őszinteséggel találkozom majd, amellyel III. Károly király kisebbik fia elmeséli a saját történetét családról, gyászról és a szerelem hatalmáról…

Addie LaRue láthatatlan élete: V. E. Schwab regénye ünnepelt fantasy, amely egy fausti alku történetét meséli el. 1714-ben egy fiatal nő végső elkeseredésében alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen. Az alkunak azonban súlyos ára van: Addie-t az ördög arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel valaha találkozik. Láthatatlanul vonul végig a történelmen, azonban így sem biztos, hogy elmenekülhet a végzete elől… már alig várom, hogy megtudjam, mi lesz ennek a vége.

Kamupasi karácsonyra: Említettem már, hogy imádom az ilyen történeteket? :) Dani félénk meleg srác, aki egy könyvesboltban dolgozik. Imádja a karácsonyt, de még nem tudja, idén hogyan fog a családja elé állni. Történt ugyanis, hogy nem tud kit haza vinni a karácsonyi vacsorára. Eközben a munkahelyén is rosszul érzi magát, mert megérkezik új munkatársa, Zénó. Zénó volt Dani első szerelme, és az első srác, aki összetörte a szívét. Most már jóvá tenné a múltat, így amikor megtudja, hogy Daninak szüksége lenne egy kamupasira karácsonykor, ő jelentkezik a szerepre. Valósággá válhat a színjáték? Jóvá lehet tenni a múltat? Emellé a könyv mellé tényleg csak egy bögre forró csoki kell, hiszen van már benne könyvesbolt, karácsony és szerelem, tökéletes.

Maggie Smith kétszeres Oscar-díjas, legendás angol színésznő ritkán ad interjút. Mindez azért jutott most eszembe, mert a színésznő a napokban, december 28-án ünnepelte 89. születésnapját. Ünnepeljük hát most Maggie Smith születésnapját és az új esztendőt is egy ritka és kihagyhatatlan interjúval, amelyet a színésznő Graham Nortonnak adott.

Maggie Smith 2015-ben látogatott el a Graham Norton Showba. A rá jellemző eleganciával, bájjal és ellenállhatatlan száraz humorral mesélt a Harry Potterről, a Downton Abbeyről, és arról miként birkózik meg vele, hogy az emberek, például sok kicsi gyerek, megismeri az utcán.

 

maggie.jpg

 

Történt például, hogy egy kisgyerek egyszer megkérdezte tőle: "te tényleg egy macska voltál?". Utalva arra, hogy McGalagony professzor a Harry Potter-történetekben bizony macskává tud változni. Maggie Smith pedig maga is meglepődött, amikor így válaszolt: "szedd már össze magad, hogyan lehettem volna tényleg macska?". Ez a válasz első hallásra agresszívnak tűnhet, de az interjút végignézve kiérződik belőle a hamisítatlan angol humor, és az hogy Maggie Smith nagyon szereti a gyerekek érdeklődését. No, és azt se felejtsük el, hogy ez egy igazi McGalagonyhoz illő válasz, mert az ő tanítványai bizony szedjék össze magukat.:)

A "tovább" mögött látható interjúból az is kiderül, hogyan viseli a színésznő néha bizony tolakodó amerikai rajongóit, és hogy vajon ő maga megnézte-e a Downton Abbeyt. Szívmelengető és humoros interjú, amelyet nem lehet elégszer megnézni. Én ezzel kívánok Nektek békés, boldog új évet, és sok kihagyhatatlan könyvet, filmet és színházi élményt az új esztendőben is. Jövőre találkozunk! :)

Hogyan készül egy társasjáték? Mit csinál egy játék tervezője, és mit a szerkesztője? Pontosan hogyan lesz egy ötletből játék? Az ünnep közeledtével leülhettem Bojti Annával, a Pagony Játékkiadó vezetőjével beszélgetni és játszani. Mesélt új trendekről, népszerű játékokról, és arról, ő milyen játékokat ajánlana nekünk karácsonyra. A beszélgetés végére mindenkinek játszani támad majd kedve. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin decemberi számában olvashatjátok.

 

babaroka_karacsonya.jpg

 

Hogyan indul egy játék tervezése? Úgy képzeljük el, mint amikor valaki történetet ír?

Ez egy nagyon jó kérdés. Belegondolva, én előbb kezdtem játékokat tervezni, minthogy történeteket írtam volna. Egy jó író nagyon sokat olvas, egy jó játéktervezőnek pedig nagyon jól kell ismernie a játékokat, rengeteget kell játszania. Nekem pedig plusz erős motivációt adott az, hogy én az első játékomat akkor terveztem, amikor a gyerekeim három és ötévesek voltak. Éppen abban a korban, amikor reggel korán felkeltettek, hogy játsszunk velük. Az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha akadna egy játék, ami leköti őket, és hagynának minket aludni. De valahogy a meglévő játékok közül egyik sem jött be a gyerekeknek, ekkor döntöttem úgy, hogy nekem kell valamit kezdenem a helyzettel, és terveznem egy játékot. Így született meg az első játékom a Titkok szigete, amelyet be is adtam egy játékpályázatra, ahol első helyezett lett. Később pedig a Pagony Kiadónál talált otthonra, Kuflinyomozók néven. Hogy hogyan zajlik a tervezés? Erre nehéz válaszolni. Az biztos, hogy én olyan játékot szerettem volna, amely minden alkalommal egy kicsit más és mesealapú. Amelyben mozoghatunk egy táblán, találkozhatunk különféle lényekkel, akiktől megtudunk valamilyen információt, és így jutunk el a megoldásig. Elég sok zsákutca után találtam rá a végső játékra, de végül sikerült.

Alan Rickman nélkül nincs karácsony. Nézzük akár az egyik Harry Potter-filmet, a Robin Hoodot, a Die Hardot, az Igazából szerelmet vagy az Értelem és érzelmet, ő mindig velünk van az ünnepek alatt (is). Hamarosan én is megnézem valamelyik filmet, sőt, ahogy magamat ismerem, inkább az összeset, szép sorban. :) Remélem, nálatok is nyugalomban, filmekkel (és jó könyvekkel) telik majd a karácsony. Addig is egy igazi különlegességet hoztam nektek: Alan Rickmant Valmont-ként. 

 

alan1.jpg

 

Alan Rickman 1985-86-ban játszott a Veszedelmes viszonyok színpadi változatában, Lindsay Duncan oldalán. Az eredeti tervek szerint szintén Alan Rickman alakította volna Valmont vikomtot az 1988-as legendás filmváltozatban. Azonban a forgatás kezdetekor már szerződés kötötte a Die Hardhoz, így érkezett a helyére John Malkovich. És mi így kaptunk két ikonikus szerepet, két fantasztikus filmben. 

Azonban mindig izgalmas elgondolni, milyen volt és lett volna Alan Rickman Valmont-ként. Én pedig most végre találtam egy rövid jelentet, amely ezt mutatja meg. A "tovább" mögött láthatjátok Alan Rickman és Lindsay Duncan szereplését az 1987-es Tony-díjátadón.

A 458-as ajándékosztó karácsonyi felhőt veszély fenyegeti! Ha Franciska és kezdő angyalcsapata nem végez időben, akkor a karácsonyi felhőből jövőre egyszerű esőfelhő lesz. A krampuszok pedig már úton vannak, hogy káoszt okozzanak, és sírást hozzanak a gyerekeknek. Mit tehet Franciska és angyalkái, hogy megőrizzék az ünnepi felhőt? Lehetséges lenne, hogy a végén minden jóra fordul? Marék Veronikával legújabb könyve kapcsán beszélgethettem egy mese alakulásáról, angyalokról, krampuszokról, modern világunkról és a karácsony csodájáról. Mert karácsonykor bármi megtörténhet. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin decemberi számában olvashatjátok.

  

marek_veronika_202111_01.jpg

fotó: Kaunitz Tamás/Móra Kiadó

 

Mi adta az ötletet egy kifejezetten karácsonyi meséhez?

Az az igazság, hogy még a ’80-as években Takács Vera, a Magyar Televízió gyermekműsorainak akkori szerkesztője kért tőlem egy tévéjátékot, akkor írtam meg A karácsonyi felhő eredeti változatát. A mese végül adásba is került. Ahogy aztán múltak az évek, rakosgattam a régi papírokat, előkerült a kézirat. Elolvastam, és arra gondoltam: „milyen jó kis mese ez, ebből lehetne könyvet csinálni”. Úgy több gyerekhez jutna el a történet, mint most, hogy nagy ritkán a tévé még levetíti. Nekiültem, megcsináltam, és nagyon nagy öröm, hogy aki eddig olvasta, annak tetszik, ami lett belőle.

És nagyot zuhan? Mary Villiers (1570-1632) hamar fölismerte, hogy második fia, George az angol királyi udvar befolyásos szereplője lehet, és mindent meg is tett, hogy fiát I. Jakab angol király (1603-1625, 1567 és 1625 között VI. Jakab néven Skócia uralkodója) közelébe juttassa. 

 

maryandgeorge1.jpg

Nicholas Galitzine a Mary és George c. sorozatban

 

Jakab király 1614-ben emelte kegyeltjei sorába az akkor 21 éves George-ot, aki Jakab haláláig az uralkodó bizalmas tanácsadója és közeli barátja maradt. Kapcsolatuk valódi természete a mai napig vita tárgya, de kétértelmű leveleikből az tűnik ki, hogy szerelmi és szexuális kapcsolat volt köztük.

Annyi bizonyos, hogy I. Jakab uralkodása alatt George Villiers és a családja is nagyon magasra jutott, ezzel azonban az ifjú rengeteg ellenséget is szerzett. 1628-ban érte el a végzete, amikor egy katonatiszt leszúrta.

George és Mary Villiers tündökléséről és bukásáról jövőre mutatnak be egy hétrészes sorozatot Nicholas Galitzine és Julianne Moore főszereplésével, Mary és George címmel. A sorozat előzetesét megnézhetitek a "tovább" mögött.

 

“Mother have you found me a wife yet?”

I think we aim higher…"

A MáSzínház egy nyitott alkotóközösség, amely sérülékeny csoportok szociális és kreatív képességeinek fejlesztésével foglalkozik. A MáSzínháznál hisznek abban, hogy mindenkit a tettei és nem az adottságai határoznak meg. A közösség működéséről, mindennapi kihívásairól és csodáiról Bakonyvári Krisztina színházi nevelési szakemberrel és Perényi Andreával beszélgettem. Andrea és lánya, Léna maga is a MáSzínház közösségének tagja. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin novemberi számában olvashatjátok.

 

img_8453.JPG

fotók: Oláh Gergely Máté/MáSzínház

 

Mitől más a MáSzínház?

Krisztina: erre az egyszerű válasz lehet az, hogy azért, mert nem tipikus fejlődésű fiatalok, gyerekek, felnőttek alkotják a tagjainak a nagy részét. De ez valójában nagyon leegyszerűsítő megközelítés, azt gondolom, hogy ennél sokkal több az a másság, amit mi képviselünk. Fontos kiemelni például, hogy sérülékeny társadalmi csoportokkal foglalkozunk. És nagyon más az a gondolkodásmód, amely meghatározza a belső működésünket. Ennek a működésnek az alapja a partneri viszony, a kölcsönös tisztelet, amellyel egymás felé fordulunk és dolgozunk. A tagokkal való együttműködésünk azon alapszik, hogy mindenki egyenrangú, nincs merev hierarchia. Így van ez egy próbafolyamat alatt, egy drámafoglakozáson vagy egy nyári táborban. Az egyenrangúság nálunk a döntéshozatalban is megmutatkozik. Igyekszünk mindenkit azon a szinten, ahogy lehet bevonni a közösségi folyamatokba. Visszajelzést is várunk a tagjainktól, hogy hogyan érzik magukat nálunk, mi az, amiben esetleg változtatnának. Nagyon örülnénk, ha egyszer ezt a fajta működést sikerülne társadalmi szintre is emelni.

Napra pontosan 11 évvel ezelőtt indult a blog. Tavaly, csodálatos szerzőtársaimmal együtt nagyon megünnepeltük a 10. születésnapját. Nekem pedig azt hiszem most kellene azt mondanom, hogy nem hittem volna, hogy tizenegy év múlva is itt ülök majd, és lelkesen blogolok. De én nagyon is hittem, tudtam és akartam. Egy valamit azonban tényleg nem hittem volna: hogy tizenegy év elteltével éppen egy svéd krimisorozatról szeretnék majd írni Nektek a blog születésnapja alkalmából. Pedig, ha jobban belegondolok, a november a krimik ideje. Az Ünnep még csak közeledik, de már korán sötétedik. Éppen ilyenkor kell jólesően begubózni, és egy jó krimit nézni vagy olvasni. Úgyhogy most, a blog 11. születésnapján jöjjön a 132. ajánló, a Gåsmamman című sorozatról.

 

gasmamman-poster.jpg

 

A Gåsmamman („Lúdanyó”) napjaink Svédországában játszódik. Az események egy Stockholmhoz közeli kertvárosban indulnak, ahol Sonja Ek (Alexandra Rapaport) él nyugalomban férjével és három gyerekével. A családi vállalkozásban Sonja nem sokat dolgozik, de a kényelmes élete így is megvan. Egyik pillanatról a másikra minden megváltozik azonban, amikor Sonja férjét egy ismeretlen motoros fényes nappal lelövi. Sonjának rá kell döbbennie, hogy a férje nem éppen törvényes eszközökkel teremtette meg a kényelmes életet. A család libatelepe például nem is libatelep, hanem egy modern eszközökkel felszerelt, hiba nélkül működő marihuánaültetvény. A férje azonban túl messzire ment, amikor némi kokain is a kezébe került… Sonját hirtelen a pénzt követelő drogkereskedők és a férje ügyei után nyomozó rendőrség is szorongatni kezdi, neki pedig gondolnia kell a gyerekei jövőjére. De vajon meddig mehet el egy anya, hogy megvédje a családját? Sikerül-e Sonjának megőriznie az ártatlanságát, miközben a szervezett bűnözés szálai könyörtelenül körbefonják?

süti beállítások módosítása