Nyolc éve ezen a napon Benedict Cumberbatch Sherlockjával indult A Kihagyhatatlan blog. Ennek örömére a mai napon Csilla és én Benedict Cumberbatch egyik legjobb filmjéről írunk. A munkásságát ünneplő sorozatunk negyedik állomása: Hawking

 

Bori

Csillával már majd’ húsz éve ismerjük egymást, így nem csoda, hogy már megszámlálhatatlanul sok sorozatot és filmet néztünk meg együtt. És az sem meglepő, hogy a rengeteg közösen megnézett mozgókép között is vannak gyöngyszemek, amelyeket rendszeresen emlegetünk.

Az egyik ilyen gyöngyszem a BBC egyik 2004-es tévéfilmje, amelynek címe csupán ennyi: Hawking. És a cím nem is csap be minket: a film Stephen Hawking, a kivételes tehetségű elméleti fizikus fiatal éveit mutatja be.

 

hawking1.png

 

Stephen Hawking nem volt még 21 éves, amikor az orvosok megállapították, hogy motoros neuronbetegsége van. Az agya nem tud megfelelő parancsokat adni az izmainak, így az izmai nem tudnak megfelelően működni, és lassan elsorvadnak. Az orvosok azt mondták, a fiatal férfi legfeljebb két évet élhet még.

Ma már tudjuk, hogy Stephen Hawking csodálatos módon több mint 55 évet élt még, s bár testének az évek múlásával egyre kevésbé volt ura, tökéletesen működő elméjével mindvégig fáradhatatlanul kutatta a mindenséget. A BBC filmje abba enged betekintést, hogy az orvosok jóslata ellenére, a fiatal Stephen hogyan találta meg az erőt, hogy tovább éljen, kutasson, szeressen és naggyá legyen. A film úgy hatol a szívünkig, hogy egy pillanatig sem giccses. Nem akar a szemünkbe könnyeket csalni, és Hawkingot sem akarja csodás, elérhetetlen hőssé emelni. Éppen ellenkezőleg: azt látjuk, hogy bármilyenek is vagyunk, bármilyen kicsinek is érezzük magunkat néha a világmindenségben, arra igenis képesek vagyunk, hogy megértsük a minket körülvevő univerzumot.

 

hawking2.png

 

Stephen Hawking megformálása Benedict Cumberbatch karrierjének kiemelkedő alakítása. Itt huszonéves fiatal színész volt még, de már megvolt benne az az érzékenység és karizma, amely miatt pár év múlva a világ legnagyobb sztárja lett. Túlzások és manírok nélkül játszik: egy fiatalembert mutat be, aki az Idő kezdetét keresi, miközben a saját idejét és helyét is meg kell találnia.

Ha csak úgy, mint én, ti is szorongtok mostanában a dolgok állása miatt, és néha tehetetlennek érzitek magatokat, akkor feltétlenül nézzétek meg a Hawkingot. Amikor a múltkor újranéztem a filmet, egészen feltöltött energiával és pozitív gondolatokkal. Mert nem akar sokat mutatni, csak éppen eleget: azt, hogy helyünk van ebben az univerzumban, és képesek vagyunk nagy dolgokra.

 

Csilla

Hawking: Nézzétek meg, mert jó! :)

Szeretnék a többek által ismert Eddie Redmayne-féle Hawking film ellen kampányolni. Nem azért, mintha az rossz volna. Vagy mert Eddie-t Hawkingra megszólalásig hasonlóra maszkírozták abban a filmben. Hanem egyszerűen azért, mert Benedict Cumberbatch Hawking filmje jobb. És előbb készült, mint Eddie-é.

Ebben a filmben mindent szeretni lehet.

 

 

Van benne dráma és komédia. Feszültség és katarzis. Szemérmes angol romantika. Hamisítatlan angol és amerikai humor. A kor azon kicsinyes sajátosságai, amiken nagyokat lehet nevetni. Hihetetlen jó színészi játék. Személyesség. Az ember közel érezheti magát a film hőséhez, a hatalmas tudóshoz, Stephen Hawkinghoz; érezheti a nehézségeket, és csodás felfedezéseket, amin keresztülmegy. Szülői dilemma. Barátnői dilemma. Témavezetői dilemma. Zseniális történetvezetés több szálon, amik a végén természetesen egy hatalmas felfedezésben összekapcsolódnak.

Nem is szaporítanám sokkal tovább a szót. Édes párom (akinek ezt a filmet is meg kellett néznie velem) ezt a filmet nagyon szerette. BBC, BBC. Nézzétek meg!

 

hawking3.jpg

 

A címben szereplő idézet Stephen Hawking saját költeményéből származik. Molnár István fordításában a teljes vers így hangzik:

 

Egy lány, ki Wightban éldegél
Gyorsabban jár, mint a fény
Ha egy nap elindul ő
Relatív az útidő
Mert előző nap célba ér.

 

A második kép forrása ITT található.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr9513608005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2020.11.23. 20:51:23

Ó, de csodás ajánlók! Olyan lényeglátó, a filmnézés miértjeit is feszegető, nagyszerű megfogalmazások, hogy egészen lélegzetelállító olvasni! :)

IamSherLocked 2020.11.23. 20:53:39

És gratulálok a nyolcadig évhez, kivételesen színvonalas a blog! Még sokszor nyolc évet kívánok!!

gertrudstein 2020.11.24. 07:40:47

Nahát, ez a két bejegyzés megédesítette a reggeli kávémat :) és a vers zseniális <3

Gyingizik 2020.11.24. 09:41:17

Borzasztó betegsége mellett, a materialisztikus világnézet és a tudományos ismeretterjesztésben szerzett érdemek tetté híressé Hawkingot. És mit fedezett fel? Mitől kell rá úgy gondolnunk, mint Einsteinre vagy Newtonra?

ChristineJane 2020.11.24. 13:44:17

Fantasztikusak ezek az ajánlók, köszönöm. Borié nagyon érzelmes, de Csilláéban most az érzelmek mellett van valami olyan játékosság, ami most nagyon kellett nekem, köszönöm. Ez Csilla egyik legjobb írása eddig!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2020.11.24. 13:49:02

@IamSherLocked: nagyon köszönjük, én pedig sokszor nyolc évet kívánok még a te zseniális hozzászólásaidnak is! <3

vincentmarvinjules 2020.11.24. 17:59:25

ezt a ködös napot tette reménytelibbé ez a két szösszenet... de én is várom Hawking zsenialitásának tömör összefoglalását :)

ChristineJane 2020.11.26. 14:41:46

@Gyingizik: előre bocsátom, nem vagyok fizikus, menthetetlenül bölcsész vagyok, a szó legjobb értelmében. De amit a fentebb ajánlott filmből, és NatGeo-filmekből össze tudtam szedni, az a következő:
Huszonéves korában Hawkingot a világegyetem keletkezésének, az ősrobbanás elméletének kérdése foglalkoztatta.
Az ősrobbanás akkor még nem volt széles körben elfogadott. Roger Penrose-zal közösen dolgozva kezdték el vizsgálni a térben lévő szingularitások lehetőségét, amelyek anyagot nyelnek el. Kiindulásnak Einstein nézetét vették, miszerint a gravitáció a tér görbülete, amely akár a fényt is eltérítheti.
Márpedig ha Einstein általános relativitáselmélete helyes, akkor a gravitáció nagyobb mennyiségben koncentrálódhat egy pontba, és akkor egy „lyuk” keletkezik a térben, közepén egy szingularitással.
Ilyen eseményt okozhat egy haldokló csillag anyagának önmagába roskadása. (Mivel ebből a lyukból még a fény se tud kijutni, a „fekete lyuk” elnevezést kapja.) Hawking rájött, hogy Penrose elméletében az idő irányának megfordítása tágulást jelent. Az ellentét, miszerint az Ősrobbanás előtt a világ egy atomnál is kisebb pont volt, amiből a tágulás után a nagy égitestek lettek, csak úgy oldható fel, hogy a fizika törvényszerűségei a két állapotban alapvetően eltérnek.

A fenti eredményeket fölhasználva, Hawking forradalmi disszertációjában leírta a világegyetem, az Idő kezdetét, az ősrobbanást. A csillagoknál megfigyelhető szingularitást kiterjesztette a világegyetememre.

Mint azt a filmből láttuk, Hawking elméleti bizonyítását nem sokkal később két amerikai fizikus Arno Allan Penzias és Robert Woodrow Wilson gyakorlatilag is bizonyítani tudta, az ősrobbanásból "maradt" sugárzás, hang megfigyelésével.

Hawking 1970 és 1974 között aktívan foglalkozott a fekete lyukakkal. 28 évesen jött rá, hogy a „nagy bumm” elméletének és a „mindenség elméletének” kulcsa a fekete lyukak vizsgálatában rejlik.[3] A fekete lyuk eseményhorizontjának közelében vizsgálva a részecske-antirészecske párokat, úgy találta, hogy a részecskepárok közül a negatívat elnyeli a fekete lyuk, de a pozitív kisugárzódik. Korábban senki sem feltételezte, hogy a fekete lyuk sugározhat is, igaz e sugárzás nem a lyukból származik, hanem az „eseményhorizontból”. Ezt a sugárzást „Hawking-sugárzásnak” nevezik.

Nem kérdés, hogy Hawking Einsteinhez és Newtonhoz mérhető zseni, új irányt szabott a tudománynak. És én nagyon ajánlom, hogy nézd meg a filmet: www.youtube.com/watch?v=pUt62wltOdc&t=101s&ab_channel=AlejandrOK2012

@vincentmarvinjules: remélem, jó összefoglaló lett.:D

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2020.11.26. 14:47:33

@ChristineJane: hű, köszi, én ilyen jól még a wikipédiával se tudtam volna leírni. :D

ChristineJane 2020.11.26. 14:50:41

@PuffCinq: köszi!:D Igen, van amit internetes cikkekből vettem ki, azokból, amik a NatGeós dokumentumfilmre támaszkodnak, de mondom, azért igyekeztem a saját szavaimmal írni.:))
süti beállítások módosítása