Bocsánat, de ezt nem bírom ki, meg kell mutatnom: megérkezett Az ember a Fellegvárban 4. évadának hosszú előzetese. Ez lesz a sorozat befejező évada, november 15-én érkezik az Amazonra.

Vajon John Smith a Birodalmat választja vagy megváltást talál? Franket látjuk még? Mi lesz Kido sorsa? Megannyi kérdés, amire választ várunk, úgyhogy novemberig számolhatjuk a napokat:

 

 

A tovább mögött elolvashatjátok, miként írtam nemrég Philip K. Dick klasszikusáról.

 

"Azt tudjuk, hogy Philip K. Dick munkái mindig is remek filmalapanyagot adtak, gondoljunk csak a Szárnyas fejvadászra (1982) vagy a Különvéleményre (2002). De vajon meg lehet-e filmesíteni egy ilyen finomszövetű, álomszerű regényt, mint Az ember a Fellegvárban? Ezt 2015-ben az Amazon mutatta meg. A stúdió sorozatot indított a könyv alapján. A készítők pedig szerencsére szenvedéllyel és szakértelemmel fogtak a feladathoz. Az eredmény az lett, hogy a mozgóképes adaptáció hozzáadott valamit az alapanyaghoz, nem elvett belőle. Nem azt mondom persze, hogy a sorozat jobb, mint a könyv, az lehetetlen is lenne, mert például éppen a lebegős, fátyolos érzésből keveset kapunk. De az biztos, hogy a sorozat saját jogán is zseniális alkotás lett, nem kell elbújnia a regény mellett. Mesterien építik föl benne Philip K. Dick alternatív világát. A könyvbéli karakterek háttértörténetet kapnak, több ponton kapcsolódnak össze, életre kelnek." A teljes bejegyzést ITT olvashatjátok!

 

mihcs4.jpeg

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr9115231748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2019.10.19. 11:13:28

Annyira várom már, el se tudom mondani!!

2019.10.19. 14:02:15

A valaha készült egyik legjobb sorozat.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.10.19. 16:54:36

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: én is így gondolom. Sok sorozatért rajongtam már (nem véletlenül indult ez a blog), de ez valami egészen különleges.

ChristineJane 2019.10.19. 16:58:10

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: én már az egész családomat "őrületbe kergettem" azzal, hogy milyen jó ez a sorozat. Egyszer csak elkezdik nézni.:D

vincentmarvinjules 2019.10.19. 17:25:21

Philip K. Dick nem forog a sírjában?
Muszáj átírni, továbbírni a regényt? :(

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.10.19. 18:10:17

@vincentmarvinjules: nem tudom, mennyit láttál a sorozatból, olvastad-e már a regényt, de elhamarkodottan ne ítélj!

ChristineJane 2019.10.19. 18:12:33

@vincentmarvinjules: szerintem Philip K. Dicknek nagyon tetszene a sorozat!

Gyingizik 2019.10.21. 07:57:58

Ezt Magyarországon bemutatták? Van hozzá szinkron? Ha nincs, letölthető magyar felirat? (Még az első évadot se láttam, esetleg legalább ahhoz.)

ChristineJane 2019.10.21. 14:43:54

@Gyingizik: ez egy Amazon sorozat, Magyarországon még nem mutatták be, szinkron nincs hozzá, de feliratot itt találsz, mindhárom évadhoz:

www.feliratok.info/index.php?search=&soriSorszam=&nyelv=&sorozatnev=The+Man+in+the+High+Castle+%282015%29&sid=3549&complexsearch=true&knyelv=0&evad=&epizod1=&cimke=0&minoseg=0&rlsr=0&tab=all

A regény megjelent magyarul, itt olvashatsz róla többet:

puffcinq.blog.hu/2019/09/10/the_man_in_the_high_castle_579

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.10.21. 15:10:38

@Gyingizik: remélem, megtalálod a sorozatot, és jó lesz hozzá a felirat, tudod majd nézni, kiváló sorozat.

Gyingizik 2019.10.21. 16:24:48

@ChristineJane: Köszi a könyvet olvastam a Phil K. Dick teljes életművel együtt (Agavae).

ChristineJane 2019.10.21. 16:35:42

@Gyingizik: kíváncsi vagyok, mit fogsz szólni a sorozathoz a regény után, ha úgy jön ki, írd majd meg, hogy tetszett!
süti beállítások módosítása