Bár én még minden pillanatban Az ember a Fellegvárban világába merülnék, azt sem szabad elfelejtenem, hogy az élet a körülöttem nem állt meg, nagyon jó sorozatok jönnek nemsokára. Most két HBO produkciót mutatok Nektek.

Az első a Philip Pullman brit író nagy sikerű, Az Úr Sötét Anyagai trilógiájából készült sorozat. A könyvek izgalmasak, ezt nem is kell mondani, de az HBO olyan színészgárdát gyűjtött a mozgóképes adaptációhoz, hogy a lélegzetem is elállt. A mindig zseniális James McAvoy mellett a karrierjét rendkívül izgalmasan építő Ruth Wilson a főszereplő.

És ha mindez nem lenne elég, föltűnik még Lin-Manuel Miranda is, aki amellett, hogy tehetséges színész, megírta a Hamiltont, az utóbbi évek legszenzációsabb musicaljét, amellyel énekelve tanulhatunk történelmet. A musical ugyanis Alexander Hamiltonnnak, az Egyesült Államok első pénzügyminiszerének elképesztő életét tárja föl. De bocsánat, elkalandoztam, mert teljesen felvillanyozott, hogy Lin-Manuel Mirandát megláttam. Róla, és a Hamiltonról még feltétlenül írni fogok, de most térjünk vissza Az Úr sötét Anyagaihoz. Íme, az előzetes:

 

 

Nagy Katalin és Helen Mirren a tovább mögött vár Titeket!

Nagy Katalin (1762-1796) cárnő uralkodása alatt Oroszország európai helyzete megerősödött, az ország nagyhatalommá vált, amellyel számolni kellett. Nagy Katalin támogatta a művészeteket, a nagyszabású építkezéseket.

Katalin uralkodása ugyanakkor ellentmondásokkal, intrikával, küzdelemmel és szenvedéllyel teli. Ne felejtsük el, hogy a cárnő kegyence volt Grigorij Alekszandrovics Patyomkin, akiről már életében legendánk keringtek. Remélem, a sorozatban lesz szó a Patyomkin-falvakról is. Ma már tudjuk, hogy a díszletként fölhúzott álfalvak története erős torzítás. Patyomkin valójában sokat tett a krími területek fejlesztésért.

Egy legendás uralkodót mutat be tehát az HBO idén ősszel. Az már az előzetesből is látszik, hogy Helen Mirren fantasztikus lesz Nagy Katalin szerepében.

 

 

A sorozat világpremierje 2019. október 21-én lesz, de az HBO Go-ra már október 3-án megérkezik. Vétek lenne kihagyni!

 

nagykatalin.jpg

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr3615066048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2019.09.11. 17:29:58

Az Úr Sötét Anyagait én (még) nem tudtam elolvasni, nem fogott meg. De ilyen szereplőgárda láttán át kell gondolnom a dolgokat!:D

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.09.11. 17:35:31

@ChristineJane: A könyv is jó, csak az elején kell túllendülni. Bár én nem tudom, hogy Az ember a Fellegvárban után fogok-e még valaha mást olvasni, még mindig a hatása alatt vagyok... Alig várom, hogy magyarul újrakezdjem.

¿Qué tapas hay? 2019.09.12. 20:08:35

Hm. A sötét anyag előzetese alapján mondható, hogy azért a HBO-nak is sikerült elrontani az adaptációt, csak másként mint tették volt a hollywoodi változatban. A szereplőválasztások (az egyetlen Mrs coulter kivételével) rosszabbak mint a New Line-változatban. Az erőltetett 'sokszínűség' abszolút tönkreteszi az illúziót. Az ejtőzőszobai jelenet siralmas.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.09.14. 19:13:40

@¿Qué tapas hay?: Bevallom, én a New Line változatot nem tudtam végignézni... lehet, persze, hogy a sorozat is erre a sorsra jut majd. De ahogy írtam, a színészek egyelőre levettek a lábamról. Ruth Wilson munkáit mindig izgalommal várom. Szóval, én bizakodom, de persze majd meglátjuk, milyen lesz a végeredmény.

ChristineJane 2019.09.14. 19:31:01

@¿Qué tapas hay?: @PuffCinq: akkor jó, hogy még nem kezdtem el a regényt, így előzetes várakozások nélkül kezdhetem a sorozatot. Persze lehet, hogy még így is rossz lesz.:D
süti beállítások módosítása