Veronikának, aki mindig új világokat mutat nekem, hogy fölfedezzem a sajátomat.

 

 

A könyv három éve várt a polcon türelmesen. És idén nyáron végre eljött a pillanat: levettem. S persze most itt ülök, és csodálkozom: mi tartott ilyen sokáig? Az ember a Fellegvárban úgy szippantott be, mint jó régóta már egy könyv sem. Ez nem azt jelenti, hogy jó régóta nem olvastam jó könyveket, de azt igen, hogy Philip K. Dick klasszikusának különleges, magnetikus hatása van, és én örülök, hogy végre megtapasztalhattam.

A regény először 1962-ben jelent meg, a történetét nehéz összefoglalni, mivel azt valóban megtapasztalni kell, de azért kiindulópontra szükségünk van: Az 1960-as években vagyunk, csakhogy egy alternatív valóságban. A II. világháborút Németország és a Japán Birodalom nyerte meg. A két hatalom fölosztotta egymás között a világot. Japán uralja Ázsiát, Németország pedig Európát és Afrikát irányítja.

 

tmihc1_1.jpg

 

Az Amerikai Egyesült Államok három részre szakadt. A nyugati parti területeket Japán birtokolja, a keleti szakaszt Németország. A kettő között egy többé-kevésbé semleges zóna található a Sziklás-hegységben. Mindkét birodalom totalitárius rendszert épít a maga területén, ám Japán sokkal emberségesebb, a fenyegető gonoszt a nácizmus jelenti.

Ebben a fölszabdalt világban, a három részre szakadt Amerikában, jelennek meg a könyv karakterei, akiket kezdetben csupán egyetlen dolog köt össze: közvetve vagy közvetlenül, de mindannyijuk életére hatással van a Nehezen vonszolja magát a sáska­* című regény. A röviden csak A Sáskaként emlegetett regény a regényben egy képzeletbeli valóságot mutat be: olyat, amelyben Németország és Japán elvesztette a háborút. A betiltott, de rendkívül népszerű könyvet egy titokzatos ember írta, aki erődítményszerű otthonában a Fellegvárban lakik.

Eric Brown, aki maga is elismert sci-fi szerző, azt írja Philip K. Dick művét fölvezető előszavában, hogy a sci-fi irodalomban az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején jött el az az időszak, amelyben tehetséges írók egy csoportja megmutatta, mennyire kifinomult tud lenni ez a műfaj. És éppen Philip K. Dick munkássága az egyik gyönyörű példája annak, hogy egy tudományos-fantasztikus történetben nem feltétlenül az űrhajók és ellenséges űrlények a fontosak, hanem az, hogy mélységet kapjanak a karakterek, és hogy az elképzelt világban fölvetett társadalmi kérdéseket az író érzékenyen mutassa be.

 

 

Az ember a Fellegvárban a kifinomult sci-fi kiemelkedő darabja. Nem a diktatúra brutalitását helyezi a középpontba, nem is azt, hogy Németország már a végtelen űrt is uralma alá hajtaná, hanem a karaktereknek hagy teret, az embereket helyezi előtérbe. Juliana, a judo oktató, Frank, a volt férje, Mr. Baynes a titokzatos svéd üzletember, Mr. Tagomi, a japán kormánytisztviselő, Mr. Childan, a kereskedő, aki egyszerre csodálja és megveti a japánokat és Joe Cinnadella, a titokzatos olasz fiatalember, mindannyian boldogulni próbálnak az őket körülvevő világban. Van, aki aktívan cselekszik, van, aki csak passzívan sodródik, van, aki menekülne, van, aki rosszra tör, van, aki a békét keresi szüntelenül. Egy dolog biztos, végül valahogy mind összekapcsolódnak.

Philip K. Dick alkotása egészen különleges hangulatú remekmű. A nagyrészt érzékeny belső monológokban kibontakozó történetben az olvasó szinte lebeg, álomszerű állapotba kerül. A belső monológoknak pedig éles kontrasztot adnak a gyakran pergőtűzszerű párbeszédek, a kiélezett, rövid, nem ritkán szerkezetileg hiányos, egy-két szavas mondatok. Eric Brown le is írja, hogy Philip K. Dick 120 szót ütött le az írógépén egy perc alatt, és saját bevallása szerint gépelés közben találta ki, hogy mi történjen éppen a műveiben, minden a pillanatban rejlett.

 

tmihc2.jpg

 

Azt tudjuk, hogy Philip K. Dick munkái mindig is remek filmalapanyagot adtak, gondoljunk csak a Szárnyas fejvadászra (1982) vagy a Különvéleményre (2002). De vajon meg lehet-e filmesíteni egy ilyen finomszövetű, álomszerű regényt, mint Az ember a Fellegvárban? Ezt 2015-ben az Amazon mutatta meg. A stúdió sorozatot indított a könyv alapján. A készítők pedig szerencsére szenvedéllyel és szakértelemmel fogtak a feladathoz. Az eredmény az lett, hogy a mozgóképes adaptáció hozzáadott valamit az alapanyaghoz, nem elvett belőle. Nem azt mondom persze, hogy a sorozat jobb, mint a könyv, az lehetetlen is lenne, mert például éppen a lebegős, fátyolos érzésből keveset kapunk. De az biztos, hogy a sorozat saját jogán is zseniális alkotás lett, nem kell elbújnia a regény mellett. Mesterien építik föl benne Philip K. Dick alternatív világát. A könyvbéli karakterek háttértörténetet kapnak, több ponton kapcsolódnak össze, életre kelnek.

A színészek közül én most Rufus Sewellt emelném ki, aki szuggesztív játékával minden pillanatban lenyűgöz. Kiváló érzékkel, lépésről-lépésre építi fel karakterét: Obergruppenführer John Smitht, aki egyébként ilyen néven nem is szerepel a regényben. A konzul, akiből a sorozatban magas rangú katona és központi figura lett, a könyvben sajnos kevés lehetőséget kap, hogy megmutassa magát. Pedig nagyon érdekes lenne többet tudni róla. A sorozatban biztosan ezért is nagyították föl a szerepét. John Smith – bár rendkívül hétköznapi neve azt sugallja, hogy lecserélhető, csupán egy valaki a tömegből, amely a Birodalmat szolgálja – az egyik legösszetettebb, legizgalmasabb szereplő a sorozatban. Türelmetlen kíváncsisággal várom, hogyan alakul a sorsa a sorozat negyedik, utolsó évadában, amely idén novemberben érkezik az Amazonra.

 

 

És itt most mondhatnám, hogy Az ember a Fellegvárban című könyvet mindenkinek el kell olvasnia, mert rólunk szól. A mi valóságunkról, a mi döntéseinkről, hogy hogyan élünk a világban. De nagy szavak helyett inkább egyszerűen csak azt mondom, hogyha elétek kerül a regény, ti ne várjatok három évet, amíg kinyitjátok. Nyissátok ki rögtön, és a többit bízzátok a könyvre. Nem fogjátok megbánni!

 

 

                                                                                                 Bori 

 

 

 

 

*Utalás a Prédikátorok könyve 12. fejezetére: „Minden halmocskától is félnek, és mindenféle ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska nehezen vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az ő örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.” (Károli Gáspár fordítása)

 

Philip K. Dick 1928-ban született Chicagóban, de életének legnagyobb részét Kaliforniában töltötte. 1982-ben bekövetkezett haláláig több mint 30 tudományos-fantasztikus regényt és 112 novellát írt. Az ember a Fellegvárban című regénye 1963-ban elnyerte az Hugo-díjat. Ennek ellenére munkájára nem figyeltek fel, a közönség szeretete és a kritikai elismerés későn jött: halálának évében, amikor bemutatták a Szárnyas Fejvadász című filmet. A film az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regénye alapján készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr7714995754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2019.09.10. 22:06:34

"Magnetikus hatása van", ez milyen jó, és teljesen igaz! Megint szuper lett az írás, köszi!<3

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.09.10. 22:12:22

@ChristineJane: <3 köszönöm, a magnetikusra most én is büszke vagyok!

gertrudstein 2019.09.11. 11:18:41

Ez a kedvenc könyvem. Nagyon elkaptad a lényeget. A sorozatnak nem mertem nekifogni, de annyira meggyőztél, hogy azt is meg fogom nézni.
Köszi!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.09.11. 12:54:46

@gertrudstein: köszönöm szépen!:) Én a sorozatot is nagyon ajánlom, más hangulata van, mint a könyvnek, ez igaz, de hasonlóan erős hatású! Ne hagyd ki!:)

Tralfamador75 2019.09.12. 19:45:46

Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit itten írok, de amikor elolvastam (pár éve), akkor azt gondoltam, maga az ötlet sokkal-sokkal jobb, mint amúgy a könyv. Valahogy olyan érzésem volt, mintha az egész valaminek a bevezetése lenne, de aztán szóltak Dicknek, hogy nagyon közeleg a kézirat leadásának határideje, és erre ő egyszerűen csak abbahagyta. Vártam-vártam, hogy na, majd üt, aztán egyszer csak vége volt.
De az amerikaizászlós-horogkeresztes borítós kiadás külsőre nagyon pofás :-)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.09.14. 19:07:53

@Tralfamador75: az érzésedet abszolút megértem, az elején én is vártam, hogy valami "történik", de amint ráhangolódtam a könyvre, már nem tudtam letenni. Ahogy írtam is, szerintem ebben a könyvben a lebegős, álomszerű állapot a lényeg, Philip K. Dick nem akar neked "megmondani" semmit, inkább azt akarja, hogy megtapasztald, átérezd, amit leírt, és a szereplőkkel együtt gondolkodj.
Azért a könyv végére mindegyik szereplő eljut egy fordulópontra, ahol el kell döntenie, hogyan folytatja az életét. És igen, az már a te, az olvasó képzelőerejére van bízva, hogy innentől mi történik a szereplőkkel. De szerintem ez nem feltétlenül rossz dolog. Van könyv, ami lezár mindent, és van könyv, ami elindít benned mindent.
Egyébként most fogom elkezdeni magyarul (azzal a pofás borítóval:)), kíváncsi vagyok, magyarul hogy fog rám hatni.

ChristineJane 2019.09.14. 19:27:46

@Tralfamador75: pont erre jó a sorozat, megtölti a történetet a hidegháborús háttérrel, az "akcióval". Egyébként a wikipédián ezt találtam:

"Incomplete sequel

In a 1976 interview, Dick said he planned to write a sequel novel to The Man in the High Castle: "And so there's no real ending on it. I like to regard it as an open ending. It will segue into a sequel sometime." Dick said that he had "started several times to write a sequel", but progressed little, because he was too disturbed by his original research for The Man in the High Castle and could not mentally bear "to go back and read about Nazis again". He suggested that the sequel would be a collaboration with another author:

Somebody would have to come in and help me do a sequel to it. Someone who had the stomach for the stamina to think along those lines, to get into the head; if you're going to start writing about Reinhard Heydrich, for instance, you have to get into his face. Can you imagine getting into Reinhard Heydrich's face?

Two chapters of the proposed sequel were published in The Shifting Realities of Philip K. Dick, a collection of his essays and other writings."

Tralfamador75 2019.09.14. 23:47:50

@PuffCinq: Nincs bajom azzal, ha egy könyvben nincs igazi cselekmény, vagy ha túl sokat markol.
Csak valahogy az alternatív történelem témaköréhez számomra hozzátartozna az is, hogy ne csak addig jusson el a szerző, hogy "tegyük fel, hogy Kolumbuszt 1487-ben egy részeg halálra késeli egy kocsmai verekedésben". Az általam olvasott legtöbb alternatív történelmi regény ott vérzik el, hogy nem képes kiaknázni az ötletben lévő lehetőségeket. Persze, lehet, hogy nem jók az elvárásaim.
Anno nagyon örültem, hogy újra kiadták Trenka Csaba Gábor Egyenlítői Magyar Afrikáját. Ráadásul kibővítve, meg minden. Amikor elolvastam, nem tudtam, mit gondoljak róla. Adott egy borzasztóan jól hangzó, szellemes és abszurd alaphelyzet, valami történés is van, mégis a legjobb részek számomra azok voltak, amikor háttérinformációként tudunk meg teljesen mellékesen egyet s mást. Például mekkora ötlet, hogy a Kraftwerk a nácik miatt nem Németországban csinálja meg az életművét, hanem Angliában (ha jól emlékszem). Na, ilyeneken simán elmélázgatok (miközben automatikus üzemmódban olvasok tovább, és ezért újra kell olvasnom pár mondatot vagy oldalt).
Jellemző módon a legjobb alternatív "történelmi" regény számomra eddig Harry Harrison A technicolor időgépe. Könnyed, humoros időutazós sci-fi, van benne történés is, kavarodás is, az egész hátterében van némi filozófia is, közben meg simán ponyva. Bármikor olvasom, jól szórakozom.

@ChristineJane: Mondtam én :-)
Ő maga is érezte, hogy nincs ez jól így. Olyasmi ez a regény, mintha valami hagyatékból előkerült befejezetlen kézirat lenne.
A sorozat első évadát megnéztem, sajnáltam nagyon, hogy a Ji csinget ennyire száműzték belőle. Másrészt a romantikus-lelki nyavalygás túl sok volt benne, Nem értettem, minek az a rengeteg szenvelgés. Cary-Hiroyuki Tagawa viszont nagyon-nagyon telitalálat volt.

Tralfamador75 2019.09.14. 23:49:05

@ChristineJane: Ja, és hát igen, a sorozat azon esetek egyike, amikor az adaptáció jobb az eredetinél.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.09.16. 15:21:39

@Tralfamador75: Olvastad már Stephen Fry Csináljunk történelmet c. regényét? Ha nem, akkor szeretettel ajánlom neked:

puffcinq.blog.hu/2019/01/18/a_ferfi_aki_megolte_hitlert_es_a_nagylabu

Az alapján amiket leírtál, szerintem nagyon tetszene neked!:)

ChristineJane 2019.09.16. 15:32:31

@Tralfamador75: szerintem a szenvelgés egyre inkább szűnik a következő évadokban, engem nagyon magával ragadott az egész. Már nagyon várom a (sajnos befejező) 4. évadot, amiben Obergruppenführer John Smitht olyan helyre kerül, ahol még nem láttuk.

Tralfamador75 2019.09.16. 18:29:16

@PuffCinq: Ezt a könyvet felveszem az olvasandók közé. Köszi az ajánlást.
Annak idején a film előzetesét láttam, de teljesen kiment a fejemből :-o

@ChristineJane: Nem mondtam le a sorozatról, csak bizonytalan voltam, no meg ugye az egyes évadok közt túl sokat kellett várni :/